Bejegyzések OBT címkével

„Pénzpórázon” az Országos Bírói Tanács?
2022. december 7. Napi

„Pénzpórázon” az Országos Bírói Tanács?

Az Országos Bírói Tanács – működése során először – ma délelőtt sajtóreggeli keretében válaszolt a megjelent újságírók kérdéseire. Elhangzott, jóllehet az OBT a bíróságok központi igazgatásának a felügyeleti testülete, eközben költségvetését az OBH elnöke biztosítja, ami egyfajta „pénzpórázként” is felfogható.

AB: sérült a bírói pályázatok esetében a jogorvoslathoz való jog
2021. május 17. Szakma

AB: sérült a bírói pályázatok esetében a jogorvoslathoz való jog

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és jövőbeli hatállyal megsemmisítette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 21. § (4) bekezdésének „ha a nyertes pályázó esetében a bíróvá történő kinevezés e törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, illetve ha a nyertes pályázó a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek nem felel meg” szövegrésze, valamint a 21. § (6) bekezdésének „A bíró kinevezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság a bíróvá történő kinevezés feltételeinek meglétét a 4. § (1) bekezdés a), c), d), f), és g) pontjában, a 4. § (2) bekezdésében, valamint az 5. § (1) bekezdésében meghatározottak szempontjából vizsgálja. A bíró áthelyezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság kizárólag a pályázati feltételek teljesülését vizsgálja.” szövegrészét. A döntéshez különvéleményt csatolt Horváth Attila, Juhász Imre és Salamon László.

Az igazságszolgáltatás függetlensége
2019. október 16. Szakma

Az igazságszolgáltatás függetlensége

Az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) 2019-ben harmadik alkalommal készített nemzetközi felmérést a bírói függetlenségről az európai bírák és ügyvédek körében, amelyben elsősorban az elmúlt két év változásaira fókuszált. Az Országos Bírói Tanács korábban nem vett részt a felmérésben, azonban most először magyar bírák is kitölthették a kérdőívet.

2019. szeptember 5. Napi

Varga Judit megdicsérte az OBH-t

A magyar igazságszolgáltatás több mutatóban is Európa élvonalához tartozik – nyilatkozta a Figyelőnek Varga Judit. Az igazságügyi miniszter a készülő csődeljárási kódexről is beszélt.

Konferencia a hatékony igazságszolgáltatás témájában
2018. december 6. Napi

Konferencia a hatékony igazságszolgáltatás témájában

Az Európai Bizottság 2018. november 30-án Bécsben konferenciát rendezett a hatékony igazságszolgáltatás témájában, amelyen hazánkat az Országos Bírói tanács két tagja, valamint az Igazságügyi Minisztérium államtitkára képviselte.