Bejegyzések önálló zálogjog címkével

A zálogjoggal biztosított követelés engedményezése
2021. április 28. Napi

A zálogjoggal biztosított követelés engedményezése

A Kúria jogegységi határozata szerint a biztosítéki céllal alapított önálló zálogjog esetén azt, ha a zálogjog közvetlen megszerzőjének jogutódja a zálogjog megszerzésekor legalább arról tudott, hogy az önálló zálogjogot egy másik jogviszonyra tekintettel, annak biztosítékaként alapították, úgy kell tekinteni, hogy az alapul szolgáló jogviszonyt ismerte.

A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése
2021. március 10. Szakma

A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Az alábbiakban – cikksorozatunk következő részeként – a nagykommentár zálogjogi szabályokat ismertető egyik részletét olvashatják el.