Fontos, hogy a munkáltató tisztában legyen azzal, a munkavállalókat milyen esetekben oszthatja be rendes, illetve rendkívüli munkavégzésre vasárnap és munkaszüneti napon. A vasárnapi és munkaszüneti napon történő munkavégzés körülményeinek, feltételinek hibás mérlegelése ugyanis jelentős hátrányt jelenthetnek a munkáltató számára.
Nem könnyű megítélni, hogy az a munkavállaló, akinek a munkaideje alatt alig vannak látványos, kézzelfogható teendői, vajon kemény szellemi munkát végez, vagy valóban lényegében semmit nem csinál. A munka törvénykönyve ismeri az ún. „készenléti jellegű munkakör” kategóriáját, amely éppen azon munkavállalói csoportokat foglalja magukban, akik jellemzően alacsony terhelés mellett végzik a munkájukat. A készenléti jellegű munkakörösök vonatkozásában a hosszabb munkaidővel illetve intenzívebb beosztásban való foglalkoztatás is lehetővé válik. Cikkünkben áttekintjük, hogy – a vonatkozó uniós szabályokat és a bírói gyakorlatot is figyelembe véve – kik minősíthetők készenléti jellegű munkakörben dolgozóknak, és milyen speciális szabályokat von maga után az ő foglalkoztatásuk.
A törvény indokolása szerint a hétköznapra eső munkaszüneti napot attól függetlenül le kell vonni, hogy a munkavállaló a beosztása szerint e napon egyébként végez-e munkát vagy sem. Az így kieső munkaidőre járó díjazást ellensúlyozza az Mt. 146. § (3) bekezdés d) pontja, amikor előírja, hogy erre az időre a munkavállalót távolléti díj illeti meg.
