Bejegyzések rosszhiszeműség címkével


Rosszhiszemű engedményezés
2019. június 14. Szakma

Rosszhiszemű engedményezés

Ami a tényállást illeti, a felek alvállalkozási szerződést kötöttek egymással, amely alapján a felperes 4 199 958 forint vállalkozói díjról bocsátott ki végszámlát. Ezt követően az egyik Kft. vezetője 2015. január közepén arról tájékoztatta az alperest, hogy ő a felperes alvállalkozója volt, és a felperes az alperessel szemben fennálló követelését rá fogja engedményezni. Az alperes ezt követően egy engedményezési szerződésmintát és a felperes által kiállított végszámla másolatát is megküldte neki. Az alperesnek bemutatott engedményezési szerződés tartalmazta, hogy a felperes az alperessel szemben fennálló követeléséből 3 750 000 forintot engedményez egy Kft.-re, míg a fennmaradó részt az alperes bankszámlájára kell átutalni. A felperes ügyvezetője még 2015. január 28-án telefonon és e-mailben is közölte az alperes projektmenedzserével, hogy a felperes által kiállított végszámla illetéktelen kezekbe kerülhetett, és annak alapján az alperes csak a felperesnek fizethet, mert a követelést nem engedményezte. Ennek ellenére az alperes mégis az engedményezési szerződés szerint teljesített. A felperes a fennmaradó összeg megfizetését követelte, mivel álláspontja szerint a követelést nem engedményezte, az engedményezési szerződést nem a törvényes képviselője írta alá, s így az létre sem jött. Az alperest rosszhiszeműségét…