Bejegyzések személyes adat címkével

2023. december 27. Napi

Veszélyeket hordoz magában a mesterségesintelligencia-játék által generált arckép

Az elmúlt néhány nap legnagyobb slágere a Facebook-on az a kétes eredetű, AI-alapú program, amely néhány kattintással lenyűgöző, rajzolt képet varázsol bárki profilképéből. A népszerű app futótűzként söpört végig a közösségi médián, meglovagolva a mesterséges intelligencia népszerűségét, azt azonban csak néhányan tudják, hogy mi áll a háttérben. Pedig nem árt óvatosnak lenni, a program nagyon veszélyes lehet!

A személyes adatok felhasználására vonatkozó szerződés lényeges kérdései
2023. május 23. Szakma

A személyes adatok felhasználására vonatkozó szerződés lényeges kérdései

Tanulmányában a szerző először a személyes adatok fogalmát és típusait, valamint az adatvédelmi oltalom szempontjából releváns típusok egymástól való elhatárolását tekinti át. Ez után a személyes adatok forgalomképességének vizsgálata, illetve annak elemzése következik, hogy milyen jogterület és szerződéstípus alapján szerezhető jogosultság felettük. A tanulmány a hatályos szabályozás – technológiai fejlődésre tekintettel – szükséges módosításának vizsgálatával zárul. Az elemzés a magyar jog – személyes adatokra vonatkozó – hatályos szabályozását mutatja be.

A személyes e-mail cím kezelése önmagában nem valósítja meg automatikusan a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jog megsértését
2023. március 17. Szakma

A személyes e-mail cím kezelése önmagában nem valósítja meg automatikusan a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jog megsértését

Az érintett természetes személy teljes nevét tartalmazó, saját használatú e-mail címe személyes adatnak minősül. A személyes adat jogellenes kezelése önmagában, egyéb tényállási elem hiányában azonban nem valósítja meg automatikusan a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jog megsértését – a Kúria eseti döntése.

2021. július 27. Napi

Jogellenes volt a fokozott rendőri ellenőrzés

Az ombudsman és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese rámutattak, hogy a panaszos igazoltatásának és ruházata átvizsgálásának jogalapját képező, országos érvényű fokozott ellenőrzést elrendelő országos rendőr-főkapitányi határozatok – mind formai, mind tartalmi szempontból – jogállami aggályokat vetnek fel.

A személyazonosító okmányok másolásának adatvédelmi kérdései
2021. május 18. Világjogász

A személyazonosító okmányok másolásának adatvédelmi kérdései

A távközlési szolgáltatások nyújtására irányuló szerződés, amely olyan feltételt tartalmaz, amely szerint az érintett személyt a személyes adatokat tartalmazó személyazonosító okmányai másolatainak gyűjtéséről és tárolásáról tájékoztatták, és ahhoz hozzájárult, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy ez a személy e rendelkezések értelmében érvényesen hozzájárulást adott ehhez a gyűjtéshez, valamint ehhez a tároláshoz.

A földtörvény a bírói gyakorlatban 3. rész
2020. február 19. Szakma

A földtörvény a bírói gyakorlatban 3. rész

Az adásvételi szerződés elővásárlási jogosulttal szembeni hatálytalansága iránti per egy megállapítási per, ezért az ingatlan-nyilvántartás adatait nem érinti, a bíróság erre irányuló külön, a hatálytalansági kereset alapossága esetére előterjesztett további kereseti kérelem hiányában az ítélet rendelkező részében nem határozhat a felperes és az eladó között létrejött szerződés teljesítési kérdéseiről.