Bejegyzések ügyek ésszerű időn belül történő elbírálása címkével

Egyezménysértő jogszabállyal kizárni a már elbirtokolt földek tulajdonjogának bejegyzését
2019. június 7. Világjogász

Egyezménysértő jogszabállyal kizárni a már elbirtokolt földek tulajdonjogának bejegyzését

A három török kérelmező egy törökországi természetvédelmi területen vásárolt az ingatlan-nyilvántartásban ekkor még nem szereplő földeket. Ezt követően egy kataszteri felülvizsgálat során az államkincstár bejegyeztette tulajdonjogát a földekre, amivel szemben a kérelmezők – a saját és és az eladók megszakítatlan használatán alapuló elbirtoklásra hivatkozva – pereket indítottak. A török parlament azonban ezután nyolc évvel, de még a perek jogerős lezárása előtt úgy módosította a természetvédelmi törvényt, hogy természetvédelmi területek ne legyenek elbirtokolhatóak, így a kereseteket a bíróság elutasította, kártalanítást pedig a kérelmezők nem kaptak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most megállapította, hogy az ügyben a török állam a három földvásárló tulajdonhoz való jogát és a bírósági jogvita ésszerű időben való elbírálásához való jogát is megsértette.