Bejegyzések USA címkével

2023. december 29. Napi

Donald Trump indulásának jogi útvesztői: fellebbezés Coloradóban, kizárás Maine államban

Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon – közölte Colorado közigazgatásának vezetője. Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével.

2023. szeptember 26. Napi

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

2023. május 8. Napi

Újabb texasi lövöldözés – az elnök a fegyvertartás szigorítását sürgeti

Félárbocra eresztették a zászlókat az amerikai középületeken és külképviseleteken vasárnap a texasi lövöldözés nyolc halálos áldozata emlékére, akit egy fegyveres szombaton lőtt le egy bevásárlóközpontnál. A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden elnök arra utasította a szövetségi hatóságokat, hogy adjanak meg minden segítséget az eset vizsgálatához. Az amerikai elnök ismét felszólította a kongresszust, hogy fogadjon el a fegyvertartás szigorításáról szóló jogszabályt, a republikánus törvényhozókat pedig sürgette, hogy támogassák kezdeményezését.

2023. május 5. Világjogász

Felelősségteljes MI fejlesztések az USA-ban

Joe Biden az USA elnöke és alelnöke Kamala Harris vezetésével új intézkedéseket jelentett be az amerikai kormány a polgárok jogait és biztonságát védő felelős mesterséges intelligencia innováció előmozdítása érdekben.