Bejegyzések üzleti titok védelme címkével

Szellemi alkotások az üzleti forgalomban
2023. május 16. Cégvilág

Szellemi alkotások az üzleti forgalomban

Dr. Borbás Máté, az SBGK Ügyvédi Iroda ügyvédje és Keményvári Bálint, az SBGK szabadalmi ügyvivője beszéltek a szellemi tulajdonnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a saját tapasztalatukról a Wolters Kluwer Hungary által szervezett webináriumon május 11-én., amelyről a jelen cikkünkben számolunk be Önöknek.

Az üzleti titok védelme
2021. február 16. Szakma

Az üzleti titok védelme

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk második részében az üzleti titok külön törvényben biztosított védelméről, és a titokvédelem korábbi, Ptk.-beli szabályairól olvashatnak.

Üzleti titkokat sérthetett a Facebook
2020. november 4. Világjogász

Üzleti titkokat sérthetett a Facebook

A perben arról kellett dönteni, hogy az üzleti titok megsértése iránti kérelemről való döntés megelőzi-e a tisztességtelen piaci magatartás és a jogalap nélküli gazdagodás iránti kérelmet.

Az üzleti titok védelmében
2018. december 20. Cégvilág

Az üzleti titok védelmében

Manapság ügyfeleink számára az egyik legértékesebb kincs az üzleti információik biztonsága. Ezzel összefüggésben nemrégiben született egy új törvény, amelyről az alábbiakban adunk egy rövid tájékoztatást.

Faludi Gábor: Az üzleti titok irányelv átültetésének egyes kérdései II.
2018. október 30. Szakma

Faludi Gábor: Az üzleti titok irányelv átültetésének egyes kérdései II.

A tanulmány a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, hasznosításával és felfedésével szembeni védelemről szóló 2016/943 európai tanácsi és parlamenti irányelv (a továbbiakban: ÜTI) megalkotásának indokait és szabályozási logikáját mutatja be, kitérve a hazai átültetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre is.

Önálló törvény született az üzleti titokról
2018. szeptember 6. Cégvilág

Önálló törvény született az üzleti titokról

Az üzleti titok és a hozzá közel álló védett ismeret (know-how) fogalmát, a hozzá fűződő jogi érdek érvényesítésének feltételeit és a megsértésük esetén a szankciókat eddig a Ptk. és a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény tartalmazta. Ezt a kettős rendszert és a vele járó nehezebb átláthatóságot szüntette meg az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény.