Bejegyzések versenyjogi biztos címkével

Versenyjogi vizsgálat az Apple ellen
2020. június 17. Világjogász

Versenyjogi vizsgálat az Apple ellen

Az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága azt vizsgálja, hogy követett-e el jogsértést az Apple azza, hogy csak saját fizetési szolgáltatását engedi használni az alkalmazáson belüli fizetéseknél, illetve, hogy

Megfelelőségi programok és szerepük a versenyjogi jogalkalmazásban
2019. november 11. Szakma

Megfelelőségi programok és szerepük a versenyjogi jogalkalmazásban

Nagyobb befektetéssel, erőfeszítéssel járó beruházás vagy vállalkozás előtt szokás mondani, hogy amit a réven nyerünk, azt a vámon elveszítjük. Korábban talán így gondolkodhattak a vállalatok (és főképpen a hazai gazdasági életben felülreprezentált KKV-k) a megfelelőségi (compliance) programokkal kapcsolatban is. Mára azonban ez a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen általánosan elterjedt gyakorlat, hogy már a kisebb cégek is megfelelőségi tisztviselőket alkalmaznak.