Bejegyzések Wolters Kluwer Hungary Kft. címkével


Az öröklés általános szabályai – a Ptk. legfontosabb változtatásai
2021. március 30. Szakma

Az öröklés általános szabályai – a Ptk. legfontosabb változtatásai

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk befejező részében a nagykommentárnak az öröklés általános szabályairól szóló részletet olvashatják el.

Felelősség más személy által okozott kárért
2021. március 24. Szakma

Felelősség más személy által okozott kárért

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Alábbi cikkünkben a más személy által okozott kárért való felelősség kérdésével kapcsolatos áttekintést olvashatják el a nagykommentár vonatkozó részéből.

Az operatív és a pénzügyi lízing
2021. március 17. Szakma

Az operatív és a pénzügyi lízing

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk soron következő részében a nagykommentár pénzügyi lízingszerződésről szóló magyarázata bevezető szövegének egy részletet olvashatják el az operatív és a pénzügyi lízing elhatárolásáról.

A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése
2021. március 10. Szakma

A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Az alábbiakban – cikksorozatunk következő részeként – a nagykommentár zálogjogi szabályokat ismertető egyik részletét olvashatják el.

Bizalmi vagyonkezelés a házassági vagyonjogban
2021. március 4. Szakma

Bizalmi vagyonkezelés a házassági vagyonjogban

A Wolters Kluwer kiadó gondozásában, dr. Békés Balázs szerkesztésében megjelent, A bizalmi vagyonkezelés kézikönyve című kiadvány multidiszciplinárisan mutatja be a bizalmi vagyonkezelést, részletesen tárgyalja a polgári jogi, adójogi, büntetőjogi, nemzetközi magánjogi és a közigazgatási felügyeleti szabályokat, illetve külön angol nyelvű fejezetekben, külföldi szerzők mutatják be számos ország trust, illetve vagyonkezelési előírásait. Cikksorozatunk következő részében a bizalmi vagyonkezelés és a házassági vagyonjog összefüggéseit mutatjuk be a könyv vonatkozó részletének a segítségével. A részlet szerzője dr. Menyhárd Attila.

Az apai jogállást keletkeztető tények
2021. március 3. Szakma

Az apai jogállást keletkeztető tények

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljes körűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunkban ezúttal az apai jogállás keletkezéséről írt magyarázat egy részletét olvashatják el.

Interjú Bencze János főigazgató-helyettessel, diakóniai igazgatóval, a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány munkatársával
2021. január 14. Életmód

Interjú Bencze János főigazgató-helyettessel, diakóniai igazgatóval, a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány munkatársával

A Wolters Kluwer Hungary dolgozói egy emberként álltak azon kezdeményezés mellé, hogy a vállalat a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt céges karácsony teljes költségét a társadalmi felelősségvállalás jegyében nemes célt szolgáló szervezet javára ajánlja fel. A dolgozók a Bethesda Kórház Alapítványt választották. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy missziójukat szélesebb körben ismertté tegyük, ezért megkerestük Bencze János főigazgató-helyettes diakóniai igazgatót, hogy meséljen nekünk egy kicsit a Bethesda múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Vajon mi csillapíthatja a gazdasági vezetők év végi fejfájását? (x)
2020. november 27. Cégvilág

Vajon mi csillapíthatja a gazdasági vezetők év végi fejfájását? (x)

Túl vagyunk az őszi adócsomag végszavazásán, javában tart az adózási szakemberek, gazdasági vezetők szakmailag legérzékenyebb és leginkább telített, év végi időszaka, mely egyszerre követeli meg tőlük a hátrafelé tekintést és a jövőbeni változásokra történő felkészülést. Mik lehetnek ilyenkor egy szakember kapaszkodói, és hogyan találhatja meg azokat? Ezeket a kérdésköröket jártuk körül Györki Mónikával, a Wolters Kluwer Hungary Kft. pénzügyi vezetőjével készült beszélgetésünkben.

A merchandising szerződés
2020. november 17. Szakma

A merchandising szerződés

Julia Roberts és a Calzedonia, Leonardo di Caprio és a Fiat – a marketing egy sajátos, izgalmas világába kalauzol minket Strihó Krisztina A merchandising szerződés című kötete, melyből az alábbiakban adunk ízelítőt. Valójában egy kétarcú jelenség képezi a könyv tárgyát, hiszen a merchandising előfordul a jogi és a közgazdaságtani nyelvezetben egyaránt. A két terület találkozási pontja tipikusan a reklámjog területe.