CompLex Ügyvéd Reggeli

Az önkormányzatok elővásárlási jogától az árverés kérdésein át, a díjtörvény és a fizetési meghagyás szabályainak változásait is érintve a CompLex Ügyvédreggeli keretében október végén dr. Zoltán Levente önálló bírósági végrehajtó tartott előadást a bírósági végrehajtással kapcsolatos jogszabály-módosításokról.

A gazdasági válság, a hitelek bedőlése miatt a kintlévőségek, a bírósági és más végrehajtások száma jelentősen nő, a jogalkotó igyekszik mentsvárat biztosítani a különféle adósi csoportoknak. Új szabály az önkormányzatok elővásárlási joga (régebben is létezett, de az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte). A jogi képviselőket, ügyvédeket ez azért érinti, mert az önkormányzatok önmagukban nem tudnak élni e lehetőséggel. Az önkormányzat ugyanis az elővásárlási jogát elektronikusan vagy személyesen gyakorolhatja. Előbbi a gyakorlatban igen bonyolult eljárást jelent: az önkormányzat képviselőjének az elektronikus árverési rendszerben kell eljárnia; regisztráltatnia kell magát a végrehajtónál (ennek díja hatezer forint), emellett az előleget is be kell fizetnie a végrehajtó letéti számlájára, majd ismételten jelentkeznie kell a végrehajtónál, hogy az aktiválhassa a jelszót, a rendszer esetleges műszaki gondjai miatt érdemes nem kivárni erre az utolsó pillanatot.

A jogalkotó sokak szerint érthetetlen módon azt a szabályt állapította meg, hogy az árverés az adott napon 12 órakor lezárul, ezt követően azon a napon 12 óra és éjfél között élhet az önkormányzat az elővásárlási jogával. Ezt az önkormányzatok azért sérelmezik, mert a hivatali idővel nehezen egyeztethető össze, ezért általában ügyvédet bíznak meg az ilyen ügyekben.

Külön problémát jelent, hogy az önkormányzatnak információt kell szereznie az ingatlanról, a végrehajtás menetéről és az ingatlanban lakók számáról. Az önkormányzat ehhez igénybe veheti saját apparátusát, de a jogi képviselő megbízása sokkal rugalmasabb, ő megkeresi – akár írásban, akár személyesen – a végrehajtót, és már az árverés meghirdetésével egyidejűleg megkapja a szükséges információkat.

Az önkormányzatok elővásárlási joga a lakóingatlanokra terjed ki, a tapasztalatok szerint három vagy több gyermekes családok esetén élnek általában e jogukkal. Ha a helyhatóság az értékesítést követően megszerzi az ingatlant, a bentlakó korábbi tulajdonossal a jogszabály szerint megállapodást kell kötni. Határozott időtartamú bérleti szerződést érdemes kötni, mert attól, hogy az adós tulajdonát értékesítették, még nem jelenti biztosan azt, hogy azt követően egyéb fizetési kötelezettségeinek eleget fog tudni tenni, a rezsit fogja tudni fizetni. Ha pedig a bentlakó nem fizet, a közüzemi szolgáltató előbb-utóbb a tulajdonossal szemben érvényesíti kintlévőségét, ez különösen Budapesten rendkívül gyakori. A bérleti szerződés előnye, hogy ha letelt az időtartama, a bentlakó önkényes lakásfoglalónak minősül, az ingatlan pedig rövid úton kiüríthető. Ez pedig rendkívül ösztönzőleg tud hatni a bentlakóra, hogy részletfizetést vagy egyéb teljesítést eszközöljön. Kerületenként e körben több száz ügy indul, az önkormányzatok a gyakorlatban pénzkövetelés behajtására használják ezen eszközt, kis összegű illeték és végrehajtási költség fejében ugyanis nagy összegű követelést tudnak érvényesíteni.

Aki befizette az előleget, kérelemre három napon belül visszakaphatja, de levonják belőle a visszautalás költségét, valamint ha külföldi pénznemben utalják, az átváltás költségét is. Mivel a tízszázalékos előleg a tipikusan követeléskezeléssel foglalkozóknak több árverés után már jelentős tétel, áthidaló megoldásként ajánlható az általános előlegletét. Érdemes megjegyezni, hogy a személyesen közreműködő jogi képviselőt az ügyérték 1,33 százaléka illeti meg eljárási cselekményeként, ezt háromszor lehet egy végrehajtási ügyben elszámolni. Ingó árverésen kifejezetten érdemes megjelenni. Ha kifizetik a követelést, a jogi képviselő 24 órán belül készpénzben megkaphatja a befolyt összeget, és megelőzhetők az átutalási bonyodalmak.

Meg kell említeni az ingóságok elektronikus árverezésének kérdését, 2009. január 1-jétől ugyanis módosult a Vht., az ezt követően lefoglalt ingókat elektronikusan kell árverezni, a korábban lefoglaltakra pedig a régi szabályokat alkalmazni. Utóbbiaknál az értékesítést alapesetben a végrehajtói kamara elektronikus hirdetőtábláján kell feltüntetni. Ha a végrehajtást kérő zár alá vételt kér, online árverést is kérhet, feltéve, hogy a tárolási költséget megfizette (illetve ha át kell adni az ingóságot, akkor ismét helyszíni eljárást kell foganatosítani).

Ez leginkább a gépjárműveket érinti, amelyek értéke, feltalálása gyakran bizonytalan. Az adóst jegyzőkönyvben szólítják fel, hogy közölje az autó valós feltalálási helyét. Fontos megjegyezni, hogy ha az adós kiszedi a kocsi ajtajait, motorját, kerekeit, azt az ügyészség nem minősíti zártörésnek. A végrehajtók tipikusan nyilvántartásból dolgoznak, ezért ha a vevő nem íratja át a kocsit, amennyiben a végrehajtó lefoglalja, és a vevő erről nem tud, akkor később tűrnie kell, hogy az ingóságát elárverezzék. Ilyenkor akkor van értelme nyolc napon belül igénypert indítani, ha a foglalás dátuma korábbi, minthogy a végrehajtó megkereste a nyilvántartót.

A 2009. január 1. előtt lefoglalt ingatlanoknál csak hagyományos árverésre kerülhet sor, ennek közzététele a bírósági hirdetőtáblán történik. A korábbi szabályok szerint, ha a végrehajtó kitette, de az önkormányzati hirdetőtáblán vagy a földhivatalban nem volt megfelelően kitéve, az árverés akkor is jogerős lett. A módosuló szabályok ezt eltörölték, azaz vizsgálni kell, hogy tényleg megtörténtek-e a kézbesítések, különben a bíróság megsemmisíti az árverést.

A Legfelsőbb Bíróság szerint az árverés eredeti szerzésnek minősül, ha annak napján tulajdoni lappal igazolható, hogy az ingatlannak az adós a tulajdonosa. Ha tulajdonosváltás van, de a végrehajtási jogot korábban bejegyzik, az új tulajdonosnak dologi adósként kell helytállnia. Ha további terheket jegyeznek be az ingatlanra, az a végrehajtást kérő és az árverési vevő számára bizonytalanságot okoz. Azok a végrehajtást kérők, akik szerepelnek az árverési hirdetményben, a zálogjogosultakat is megelőző kielégítést kapnak. Ha nem szerepelnek, akkor hiába van végrehajtási vagy zálogjoguk, a speciális kielégítési sorrend miatt – amelyben az államkincstár az első – nem kapnak egy fillért sem.

Az eddigi szabályok szerint, ha a végrehajtó foglalt, a bírósági végrehajtónak kellett átadni az eljárást, amelyet ő folytatott le. Mostani szabály szerint viszont, ha az APEH az értékesítést megkezdte, a hirdetményt kitűzte, csak az értékesítés után kell a bírósági végrehajtónak az adóügyet átadni folytatásra. Alkotmányellenességet vet fel az, hogy előbbi akár a gyermektartási díjat is elviheti.

A mai szabályok szerint kormányrendelet biztosítja, hogy a felszámoló és a végrehajtó, valamint a megfelelő szervezetek bírósági végrehajtáson kívüli zálogtárgy-értékesítést folytathassanak. Ha a jogosult maga végezte ezt, akkor a hirdetésnek, a kézbesítéseknek, esetleg a közjegyzői tanúsítványnak a költsége terhelte, vagyis tulajdonképpen csak az eredményes behajtáshoz kötődtek költségei, a többit megspórolhatja. (Általában az ügyérték 14-16 százalékába kerül a végrehajtás.) A jogalkotó az egyszerűsített zálogtárgy-értékesítést bírósági felügyelet alá akarta helyezni.

A bírósági végrehajtásban is bevezették a zálogtárgy egyszerűsített végrehajtását. E körben is kell kézbesíteni a végrehajtható okiratot, a legkisebb árverezési árat meg kellett állapítani, az árverést lefolytatni. Az érintettek számára azonban kétszeres kifogásolási lehetőséget nyit meg: az árverés előtti intézkedések ugyanis ismételten megkifogásolhatók. Ez az árverésen szerző félnek jelentős jogbizonytalanságot okoz. A 60 napon belüli kifogás tárgyában a bíróságnak határozatot kell hoznia, de ez nem társul szankcióval, amellyel a vevő helyzete nehezebbé válik. A kifogás elbírálása akár két évig is tarthat a gyakorlat szerint, a vevőnek pedig – az ajánlati kötöttség miatt – ki kell fizetnie a vételárat. A törvény nem foglalkozik azzal, ha érdekmúlás állna be.

Az ingatlan-értékesítés legizgalmasabb része a sikertelen árverés. Ilyenkor a végrehajtást kérőnek fel kell ajánlania, hogy átveszi a becsérték 50–70 százalékáért. Ha több végrehajtást kérő van, amennyiben bármelyikük jelzi átvételi szándékát ennél magasabb értékben, az övé lesz az ingatlan, a többiek joga, zálogjoga is törlődik az ingatlanról. Ha több azonos átvételi ár van, az a döntő, hogy az illető követelése a kielégítési sorrend mely pontja alá esik. Érdemes a 70 százaléknál kicsivel többet ajánlani, valamint nyilatkozatban megjelölni, hogy hajlandóak vagyunk többet adni, ha van magasabb ajánlat. A végrehajtót kérni kell arra, hogy meghallgatás keretében ismertesse az ajánlatokat, e ponton a zálogjogosultak szoktak sokat bukni.

Az egyedi azonosításra alkalmas ingóknak elvileg van egyedi nyilvántartásuk, ez azonban még nem készült el. Problémás a fogalom meghatározása is, hiszen elvileg minden egyedileg azonosítható, aminek van gyártási száma. A nyilvántartás magánokiratokon fog alapulni, ami nagy lehetőséget jelent az ügyvédeknek, akiknek érdemes erről már tájékoztatniuk az ügyfeleiket. A végrehajtónak kötelessége, hogy megkeresse az ügyben az egyébként ma még nem létező nyilvántartást.

A muzeális tárgyakra a múzeumnak törvényben foglalt elővásárlási joga van, a természetvédelmi területen lévő ingatlanokra pedig a nemzeti parkoknak, amely ütközik az önkormányzatok elővásárlási jogával, ami anyagi konfliktusokhoz vezet. Ráadásul az új Ptk. a tulajdonostársaknak is ad elővásárlási jogot, a szántóknál, mezőgazdasági ingatlanoknál, amelyeknél akár több száz tulajdonostárs is előfordulhat, kezelhetetlenné válik az értékesítés. Súlyos vitákat fog eredményezni e jog gyakorlása, beleértve a társasházakhoz kötődő elővásárlási jogot is.

Az ingatlan-végrehajtást megnehezítette, hogy az ingatlan-nyilvántartási törvény a végrehajtási jog bejegyzését a személyi számhoz kötötte, amelyet a végrehajtó csak nehezen tud beszerezni, ráadásul adatvédelmi aggályok is felmerülhetnek. Ezt a lakcímkártya elkérésével lehet egyszerűen megszerezni. A személyi szám helyett az adós természetes személyazonosító adatait – név, születési hely, idő, anyja neve – is lehet közölni, a legfontosabb a születéskori név. Tízezer forintért ugyanis rengeteg névváltoztatás történik, van, aki kétévente változtatja a nevét. Ha pedig nincs meg a születéskori név, a központi nyilvántartó nem ad választ. Ha a jogosult címe módosult, azt az ingatlan-nyilvántartásból érdemes átvezetni.

Módosul a díjtörvény is, a végrehajtóknak is fizetniük kell 6 ezer forintot a tulajdoni lapért, 1500 forintot a Takarnet használatáért. Ez meg fogja drágítani az eljárást, mert a tulajdoni lapra szükség van a végrehajtási jog bejegyzéséhez, a becsérték megállapításához, valamint ahhoz is, ha a zálogjogosultakat kell felhívni, hogy bekapcsolódhassanak a végrehajtási eljárásba.

A végrehajtási kifogást eddig 15 napon belül a bíróságon kellett benyújtani, most már érvényesen csak a végrehajtónál lehet előterjeszteni.

A fizetési meghagyást 2010 júniusától a közjegyzők kezelik. Személyesen, postán és elektronikusan lehet majd benyújtani. Utóbbi nagy előnyt jelent a jogosultnak, a közjegyzői nyilvántartás ugyanis nem engedi a késedelmes intézkedést, a rendszer automatikusan kiállítja a fizetési meghagyást. A közjegyző csak alakilag vizsgálhatja. Ha az adós átveszi, és nem él ellentmondással, a közjegyző nyolc napon belül értesíti a benyújtót. A fizetési meghagyás a kézbesítési vélelemmel lesz jogerős, az adósok nem használják ki, hogy a vélelmet megdönthetik. A kézbesítési vélelmet fel kell tüntetni a végrehajtási lapon. A végrehajtói kézbesítést kiterjesztették a felszámolói iratokra is, amelyekre záradékot vezetnek rá, kinek tudták kézbesíteni.

Módosulnak a pénzforgalmi szabályok is, november 1-jétől az inkasszó, mint fogalom megszűnik, az azonnali beszedést hatósági átutalási megbízásnak fogják hívni. A bankszámla helyett a fizetési számla, a bank helyett a pénzforgalmi szolgáltató fogalom lesz használatos, a folyó ügyek azonban még a régi szabályok szerint kifuthatnak.

Dr. Schmidt Gábor

A szerződésátruházás, a lízing, a faktoring és a garanciaszerződés jelenik meg új szerződéstípusként az új Ptk.-ban, emellett az adásvételi, a vállalkozási, a megbízási és a letéti szerződésnek lettek új típusai – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Kisfaludi András egyetemi tanár előadásában.

Bár két menetben is elfogadta a Parlament, jelenleg nem lehet száz százalékban megjósolni, mi lesz az új Ptk. sorsa. A kódex kihirdetése csak napok kérdése, de nem világos, mikor és hogyan lép hatályba, az erről szóló törvény sorsa ugyanis bizonytalan. Szakmai szervezetek részéről több kritika is megfogalmazódott amiatt, hogy túl rövid a kódex elfogadása és hatályba léptetése közötti idő, valamint amiatt, hogy még nem tudható, mi lesz a Ptk.-t kísérő jogszabály-módosító csomagban. Nem zárható ki, hogy a kormány megváltoztatja álláspontját, és a 2010. május 1-jei hatálybalépési időpontot későbbre tolja, így viszont az az országgyűlési választások utánra csúszna. Az új Ptk.-t övező politikai vita ellenére szakmai szempontból nem engedhető meg, hogy ne foglalkozzunk az új jogszabállyal – hangzott el.

A kódexben lévő új szerződéstípusokról a kodifikáció kezdetekor heves vita zajlott, az egyik álláspont szerint ezekre mindenképpen szükség van, mert hiányuk a gazdaság működését nehezíti, a másik vélemény szerint viszont ez a legkevésbé fontos kérdés, mivel a szerződési szabadsággal élve a felek olyan szerződést köthetnek, amilyet csak akarnak. Mindezek ellenére forradalmian új megoldások nem találhatóak az új Ptk.-ban, amelynek leginkább a szerkezete változott nagy mértékben, hét önálló könyvből áll, amelyek közül az ötödik foglalkozik a kötelmi joggal. Ennek az az előnye, hogy a jelenlegi törvényszövegben lévő logikai töréseket – az általános szabályokat az értékpapír-, majd a kártérítési jog követi, végül az egyes szerződéses nemek jönnek – kiküszöböli.

Az egyes szerződéstípusok között is van változás; egy csoportot alkotnak a tárgyuk és tartalmuk szerint közös körbe tartozók. Ezek mindegyike ismerős lehet korábbról, legfeljebb a biztosítéki szerződések nem így jelentek meg korábban a Ptk.-ban.

Az egyes szerződéseket érintő változások négy fajtájúak: az új Ptk. bevezet teljesen önálló, új szerződéstípusokat (ilyen a szerződésátruházás, a lízing, a faktoring és a garanciaszerződés), emellett korábban ismert szerződéstípusoknak (adásvétel, vállalkozás, megbízás és letét) új altípusait szabályozza, illetve a korábban is szabályozott szerződéstípusra vonatkozó szabályokat módosítja, valamint megszüntet korábbi szerződéstípusokat (mint a szállítási vagy a mezőgazdasági termékértékesítési szerződést).

Az új szerződéstípusok között említhető a szerződésátruházás, amely az általános szabályok között jelenik meg, nincs külön típusként nevesítve, mégis sajátos tartalmú. Ez a szerződésfajta régi gazdasági igényt elégít ki, ha beválik a gyakorlatban. A már megkötött szerződésnél ugyanis előfordulhat pozícióváltozás, amelyet eddig úgy oldottak meg, hogy az engedményezést és a tartozásátvállalást kombinálták. A Legfelsőbb Bíróság figyelmeztetett azonban, hogy az engedményezés nem jogok, hanem kötelezettségek átruházására szolgál, valamint külön problémát okozott, hogy a felek pozícióváltozását az adójog miként kezelje. Az új Ptk. szabályozása szerint a szerződésátruházás háromoldalú jogviszony keretében valósulhat meg, a két eredeti szerződő fél, valamint a valamelyikük helyére belépő harmadik részvételével. Az engedményezés továbbra is megmarad, de csak követelések átruházására, tehát ha a példa kedvéért egy bérleti szerződéshez tartozó díjkövetelést akarunk átruházni, akkor engedményezni célszerű, ha viszont magát a bérbeadói pozíciót, akkor ennek a szerződésátruházás lehet az eszköze. A szerződésből kilépő fél felelőssége a kilépés után nem marad meg (ezért kell a szerződésátruházáshoz a másik fél beleegyezése), az új kötelezett fog helytállni. A szabályozás célja az volt, hogy a jogviszony változatlan maradjon, miközben az alanyok cserélődnek. Ez csak egy lehetőség, a felek ki is zárhatják a szerződésátruházás lehetőségét. Problémát jelent, hogy mi történik az átruházás előtti szerződésszegéssel, az ebből eredő igényeket az új szerződő féllel szemben lehet érvényesíteni.

Az ugyancsak újnak számító lízingszerződés fogalma meghatározásánál zavaró lehet az a kitétel, miszerint, ha a felek nem rendelkeznek a tulajdonjog megszerzéséről, akkor a dolgot a lízing lejártakor vissza kell adni a lízingbe adónak. Felvetődik a kérdés, hogy ez mitől lízing, miben tér el a bérleti szerződéstől. A lízingtárgy fenntartási költségei a lízingbe vevőt terhelik, ha pedig lehetősége van a lízingszerződés szerint a tulajdonjog megszerzésére, akkor a kárveszélyt is ő viseli. A törvényalkotó a lízingszerződést láthatóan finanszírozási módként kezeli, nem a lízingtárgy használatára helyezi a hangsúlyt. A lízingbe vevő a hibás teljesítésből fakadó jogokat nem érvényesítheti a lízingbe adóval szemben. A lízing tárgya jog is lehet, még nem látni, ezt miként fogja alkalmazni a gyakorlat.

A Ptk.-ba újként bekerült faktoringszerződés szabályai szerint a faktorvállalkozással (faktorral) szerződő arra vállal kötelezettséget, hogy fennálló vagy jövőbeli követelését vagy annak részét részben vagy egészben a faktorra ruházza át, amely azt díjazás ellenében köteles a jogosultnak finanszírozni, a kötelezett fizetésképtelenségének kockázatát átvállalni és a jogosulttal elszámolni, valamint jogosult nyilvántartani, illetve az esedékessé válást követően érvényesíteni. Nem világos, hogy a bekezdés két pontja vagylagos vagy egymás melletti feltétel. Fontos, hogy csak a faktorvállalkozással kötött szerződés minősül faktoringszerződésnek.

Eddig csak a bankgaranciát szabályozta a Ptk., az új kódexben már a garanciaszerződés szerepel új szerződéstípusként. Önálló kötelezettség, nem igazodik a mögötte lévő főkötelezettséghez. Vannak esetek, amikor a jogszabály feljogosítja a garantőrt, hogy a teljesítést megtagadhassa, ilyenkor a kötelezett bírósághoz is fordulhat, kérve, hogy a garantőrnek tiltsák meg a teljesítést. Kérdéses, hogy e jogszabályi kivételek (például, ha a jogosult visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen él vele) taxatív felsorolást jelentenek-e. Az sem tisztázott, ha például a jogosult által benyújtott okmányok hamisak, de azokat nem ő állította ki, akkor mi a helyzet.

Új szerződéses altípusnak minősül az első ajánlat joga, amellyel a tulajdonos írásban arra vállalhat kötelezettséget, hogy amennyiben tulajdonát a jövőben eladja, először a jogosult számára tesz vagy először tőle kér ajánlatot. A jogosult harminc napon belül nyilatkozhat, ha ez az idő eredménytelenül telik el, a tulajdonos szabadul ajánlati kötöttségétől, tulajdonát a jogosult ajánlatánál az eladóra nézve kedvezőbb feltételek mellett eladhatja. A megfogalmazás több ponton is rossz, a harmincnapos határidő ugyanis a jogszabály szövege szerint az ajánlat megtételével indul, a szövegből itt hiányzik az ajánlat megkérésének megjelölése. A hallgatóság részéről ezzel kapcsolatban elhangzott észrevételek és megjegyzések szerint érdemes lesz nemcsak utalni a Ptk. első ajánlat jogára vonatkozó részére, hanem a jog gyakorlásának részleteit is előre szabályozni.

Szintén új szerződéses altípus az eladási jog, eddig a Ptk. csak a vételi jogot ismerte, amin a gyakorlat már régen túllépett. Az új szöveg szerint, ha valaki a dolog tulajdonosának határozott időre eladási jogot enged, a jogosult a dolgot egyoldalú nyilatkozattal eladhatja az eladási jog kötelezettjének. Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a vételi és az eladási jogot írásban kell kikötni, fogyasztói szerződésnél ez legfeljebb öt évre szólhat.

A szállítási szerződés (ha valaki fajta és mennyiség szerint meghatározott dolgok szolgáltatására vállal kötelezettséget) az adásvételen belül lett szabályozva, az új Ptk. szerint a mezőgazdasági termékek is lehetnek a hagyományos adásvétel tárgyai. Ez utóbbiakkal kapcsolatban a törvény megengedi a mennyiségi toleranciát és a teljesítési időnél az időjárás és a csapadék okozta bizonytalanságot.

A mezőgazdaságban gyakori, hogy valaki nem saját eszközzel, saját területén, saját maga által végez egyes tevékenységeket, az ennek végzésére irányuló szerződésként szabályozza az új Ptk. a mezőgazdasági vállalkozási szerződést.

Elnevezésében sem új, csak elhelyezkedésében a közszolgáltatási szerződés, amely a vállalkozási szerződések közé került, korábban a Ptk. a szállítási szerződés „holdudvarában” szabályozta. A hálózatfenntartás és -üzemeltetés, valamint a készenlét e körben ugyanolyan fontos, mint az energiahordozó tényleges adásvétele. Sokszor nem is dolgok átruházásáról szól e szerződés, a törvényalkotó magára a tevékenységre helyezi a hangsúlyt: az új szabályok szerint a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a megrendelő számára folyamatosan és biztonságosan szolgáltatást nyújtani, a megrendelő pedig időszakonként visszatérően díjat fizetni.

A megbízási szerződések altípusait jelenti a közvetítői és az üzletszerzői szerződés, amelyeket az EU előírásai miatt kellett átültetni a magyar jogba. Előbbinél a közvetítő az őt megbízó és a harmadik személy közötti szerződés megkötésének közvetítésére vagy a szerződéskötésre lehetőséget biztosító alkalom közlésére (a megbízó pedig díj fizetésére) köteles, szerződéskötésre vagy az az alapjáni teljesítésre nem jogosult. Üzletszerzői szerződésnél pedig az üzletszerző tartós megbízás keretében, önállóan eljárva arra vállal kötelezettséget, hogy megbízójának harmadik személyekkel kötendő meghatározott szerződéses ügyleteket közvetít vagy a megbízó nevében megköt.

A letét új altípusa a gyűjtőletét, amely nem teljesen új, mert az értékpapíroknál korábban is létező formula volt, és a közraktározásban is bevett gyakorlatként alkalmazták. A letéteményes azonos fajtájú árukat gyűjtőelven, ömlesztve tárolhat, nem pedig a tulajdonosok szerint. Ha az árut kár éri, vagy hiány mutatkozik benne, a közös tulajdon szabályai alapján határozható meg, kinek a tulajdona pusztult el. Ezt azonban megszorításokkal kell kezelni, csak a veszélyviselésre és a hiányok elszámolására kell a közös tulajdon szabályait alkalmazni.

Dr. Schmidt Gábor

A perek gyorsítása és a modern technikai eszközök bevonása volt a célja a Pp. legutóbbi, novelláris jellegű módosításainak. A vállalkozásokat kiemeli a jogalanyok közül a jogalkotó, egymás közötti pereikre speciális szabályokat alkotva. Angolszász mintára bevezetik a kötelező, per előtti, illetve a tárgyalást előkészítő egyeztetést. Kérdés, hogy hagyományok és előzmények híján ez miként fog működni a gyakorlatban – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Osztovits András, a Legfelsőbb Bíróság bírája előadásában.

A Polgári perrendtartást 1990-ig négyszer módosították átfogó novellákkal, azóta viszont lendületet vett a jogalkotó, és már hatszor, a legutóbbi törvénymódosításokkal együtt pedig kilencszer változtattak a jogszabályon, nem beszélve a több mint hatvan kisebb módosításról. Emiatt a polgári eljárásjog szabályai egyre kiszámíthatatlanabbakká váltak, a jogalkotói „lendület” pedig már-már a jogbiztonságot veszélyezteti.

A legutóbbi, novelláris jellegű módosítások – a 2008. évi XXX. tv., a 2009. évi L. tv. és a 2009. évi LXVIII. tv. – közös jellemzője, hogy a jogalkotó a pereket gyorsítani akarta, illetve be akarta vonni a modern technikai eszközöket. Előbbivel kapcsolatban megemlíthető, hogy önmagában a gyors eljárás nem lehet végcél, a garanciális szabályok lebontása, a peres felek jogainak szűkítése eredményezhet ugyan gyors ítéletet, de fontosabb, hogy az egyben megalapozott is legyen. Dr. Osztovits András megjegyezte, a technikai eszközök, például az elektronikus tértivevény alkalmazásával kapcsolatban kétséges, hogy a bíróságok rendelkeznek-e a szükséges infrastrukturális feltételekkel.

A Pp.-novellák közül a 2008. évi XXX. törvény – amely 2009. január 1-jétől lépett hatályba – a fizetési meghagyásos eljárást szabályozta újra, a korábbi 200 ezer forintos értékhatárt egymillióra emelve. A jogszabály szerint, ha a fizetési meghagyással szemben ellentmondás érkezik, nem az általános szabályok szerint, hanem a kisértékű perek szabályai szerint folytatódik az eljárás. Szabályozta a tanúk személyi adatainak védelmét és lehetővé tette a kézbesítési megbízott igénybevételét.

A 2010. június 1-jétől hatályos 2009. évi L. törvény szintén újraszabályozta a fizetési meghagyást, e nemperes eljárást a közjegyzők hatáskörébe utalva, abból a törvényalkotó megfontolásból, hogy így az eljárások az államnak kevesebbe kerülnek. Ez alkotmányossági aggályokat is felvethet, hiszen az alaptörvény szerint az igazságszolgáltatás a bíróságok útján működik. Az illetékesség az egész ország területére terjed ki (ez korábban az alperes, kötelezett székhelyéhez igazodott), illetékesség kikötésének nincs helye. Az ügyelosztás a közjegyzői kamara rendszerének alkalmazásával, elektronikusan történik a közjegyzői székhelyek között egyenlő arányban. A kérelmet a jogi képviselőnek elektronikus úton kell benyújtania a közjegyzőhöz, ha három napig nem intézkedik, a rendszer automatikusan kibocsátja. Ez akként is értelmezhető, hogy sikerült átesni a ló túlsó oldalára, hiszen – ellentétben a mintaként szolgáló cégeljárással – itt van ellenérdekű fél.

A törvény átmeneti rendelkezései között eldugott szabály szerint vagyonjogi ügyekben a felek nem köthetik ki a Fővárosi Bíróságot, a Pest Megyei Bíróságot és a PKKB-t. Ez torz megoldást jelent egy valós problémára, hiszen igaz, hogy e három bíróság a leginkább leterhelt, de a törvénymódosítás helyett a bírósági struktúrában lévő tartalékok feltárásával, jobb munkaszervezéssel is lehetett volna élni.

A vállalkozások közötti jogvitákat szabályozó 2009. évi LXVIII. törvény 2011. január 1-től lép hatályba. A jogalkotó a jogalanyok közül a vállalkozásokat preferálta, azok egymás közötti jogvitáit akarta gyorsítani és egyszerűsíteni azzal az indokkal, hogy itt a leggyakoribb: valamelyik peres fél az elhúzódó eljárás ideje alatt megszűnik vagy nem marad végrehajtás alá vonható vagyona. A vállalkozás a törvényi definíció szerint olyan, a cégnyilvántartásban nyilvántartott jogi személy vagy jogi személyiség nélküli jogalany, amely elsődlegesen üzletszerű gazdasági tevékenység céljából jött létre. A törvény tárgyi hatálya a vállalkozások egymás közötti, a vállalkozás és a költségvetési szerv közötti, illetve a költségvetési szervek egymás közötti, ötmillió forintot meghaladó vagyonjogi pereire terjed ki. Ha a felek között vállalkozásnak nem minősülő is van – például pertársaságban egy bt. és annak beltagja –, akkor az általános szabályokat kell alkalmazni.

Az eljárás első szakasza a per előtti kötelező egyeztetés. Ezt az angolszász típusú polgári eljárásokból vette át a jogalkotó, a magyar jogban sem hagyományai, sem előzményei nincsenek. A per előtti egyeztetés során a fél a vitás kérdésben képviselt jogi és ténybeli álláspontját részletesen közli az ügyben érintett valamennyi féllel: bizonyítékai előadásával, illetve a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok bemutatásával. A felek a kézhezvételtől számított harminc napon belül valamennyi felvetett jogkérdésre, a teljes tényállásra kiterjedő, valamint az ellenbizonyítékok előadását is tartalmazó, részletes választ adnak, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok bemutatásával. Ha az alperes neki felróható módon nem működött együtt vagy azt kifejezetten akadályozta, szankcióként a bíróság a perköltség viselésére kötelezi – tekintet nélkül a pervesztességre. Szűk körben egyetlen kivétel van, ha a keresetindításra a jogszabály hatvan napnál nem hosszabb határidőt állapít meg, illetve fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárásban. (A felperessel szemben e körben nem tartalmaz semmilyen szankciót a törvény.)

Az egyeztetés utáni stáció a keresetlevél benyújtása, a tárgyalás előkészítése. Előbbit formanyomtatványon, elektronikus úton kell benyújtani. A peres felek nem kötelezhetőek olyan okirat becsatolására, amely adatot a bíróság elektronikus úton lekérdezhet, ez illetékmentes. A bíróságnak 15 napon belül intézkednie kell, ezt követően ugyancsak 15 napon belül az alperes köteles írásban válaszolni, amelyre a felperes szintén 15 napon belül közölheti saját ténybeli és jogi álláspontját. (A törvény itt sem tartalmaz szankciót a határidő túllépésére.)

E szakaszban a bíróság az angolszász jogból ismert „discovery-eljárásra” idézi meg a felek képviselőit – a felperesi nyilatkozatot követő 15 napon belül –, ahol a bizonyítási és kereseti indítványokat kell véglegesíteni, majd a bírónak végzést kell hoznia a peres eljárás tulajdonképpeni menetrendjéről, rögzítve a tárgyalási napokat, ezt később csak kivételes esetben módosíthatják. Ha a bíró úgy ítéli meg, hogy a jogvita egyszerű, végzéssel mellőzheti a tárgyalás-előkészítési egyeztetést. (A gyakorlatban várhatóan inkább ez fog történni.)

A harmadik szakasz a tárgyalás, legkésőbb az első tárgyalási napon lehet bizonyítási indítványt előterjeszteni, illetve a keresetet változtatni. Keresetváltoztatás esetén beszámítási kifogás, viszontkereset csak az első tárgyalást követő 15 napon belül terjeszthető elő. Tárgyalást elhalasztani a kitűzött határnap előtt legkésőbb nyolc nappal a felek közös kérelmére lehet, de csak akkor, ha vállalják, hogy harminc napon belül egyezségi kísérletet tesznek.

A bíróság kérelemre előzetesen végrehajthatónak nyilvánítja a pénzösszeg megfizetésére kötelező ítéletet, ha az a pernyertes fél jogainak, törvényes érdekeinek védelméhez feltétlenül szükséges. Kérelemre pedig ezt mellőzheti, ha az a pervesztes félre aránytalanul súlyosabb terhet jelent, mint az előzetes végrehajthatóság mellőzése a pernyertes félre.

A másodfokú eljárásban ha nem kérik tárgyalás megtartását, a bíróság hatvan napon belül érdemben határoz. Ha tárgyalást kérnek, azt úgy kell kitűzni, hogy két hónapon belül megtartható legyen, új tények állításának, új bizonyíték előterjesztésének nincs helye. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak a kérelemnek a hozzá való beérkezésétől számított 90 napon belül kell döntenie.

A legutóbbi Pp.-novellával szembeni kritikai észrevételek között említhető az angolszász modell hagyományok és előzmények nélküli átvétele. Ide sorolható, hogy a jogalkotó célját, azaz a perek gyorsításához a jogszabály-módosításon túli eszközöket nem vizsgálták. Kérdéses, hogy a bíróság infrastrukturális szempontból miként tud felkészülni az új szabályok alkalmazására, és az is, hogy a vállalkozások jogalanyokon belüli privilegizálásával a többi jogalany – például a magánszemélyek vállalkozásokkal szembeni igényei érvényesítése – háttérbe szorul. Dr. Osztovits András szerint feltehető az a kérdés is, hogy a mostani, toldozgatott-foltozgatott Pp. helyett nem érett-e meg az idő egy teljesen új kódex megalkotására.

Dr. Schmidt Gábor