Csökkenő ügyhátralék mellett az időszerűség javulása is töretlen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent a bírósági ügyforgalom 2018. éves adatait bemutató kiadvány

Az Országos Bírósági Hivatal elkészítette a bíróságok 2018. éves ügyforgalmi adatainak alakulását bemutató kiadványát.

2018-ban országosan 1 millió 249 ezer ügy érkezett, ebből közel 267 ezer volt peres. A bíróságok összesen 1 millió 294 ezer ügyet, ezen belül mintegy 303 ezer peres ügyet fejeztek be. A befejezések száma az összes ügyet tekintve 3,6%-kal, a peres ügyeknél 13,4%-kal múlta felül az érkezést. Az érkezések számát meghaladó befejezés minden szinten megvalósult mind az összes, mind a peres ügyeket tekintve.

2018. december 31-én országosan összesen 231 ezer ügy volt folyamatban. Ebből 109 ezer volt peres. A kedvező befejezési-érkezési aránnyal összefüggően, 2017-hez képest országosan összesen 24,5%-kal, a peres ügyeknél 24,7%-kal csökkent az ügyhátralék. Az összes és peres ügyhátralékot az összes szinten sikerült leszorítani.

2018 végére a törvényszékeken a két éven túl folyamatban lévő perek száma 4,7%-kal, az egy éven túliaké 4,8%-kal csökkent az előző évhez képest. Az ítélőtáblákon az ügyhátralék csökkenése 26,2% 2017. december 31-hez viszonyítva.

A csökkenő ügyhátralék mellett az időszerűség javulása is töretlen.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.