Czeglédi-ügy: folytatás decemberben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken, a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is.

A céghez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával – amelyek nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be – munkaerőt közvetített magyarországi cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vallották be vagy csak részben, és nem fizették be. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészségi fellebbezés után, a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján azonban a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás. A vádlottat a bíróság eljárásjogi okok miatt nem tudta meghallgatni az októberi előkészítő üléseken.

A politikust (függetlenként) önkormányzati képviselővé választották Szombathelyen, a Derkovits-lakótelepen, ahol 2014-től is ezt a posztot töltötte be az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt jelöltjeként, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság hét, a bűnösségét beismerő vádlottról hozott jogerős ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétsége miatt három év három hónap börtönbüntetéssel sújtották, a nő feltételes szabadságra nem bocsátható. Az egyik alvállalkozót irányító férfit ugyanezért a bűncselekményért három év börtönre ítélték, őt is kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből. Öt egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, ők másfél és három év közötti börtönbüntetést kaptak, egyikük nem bocsátható feltételes szabadságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. szeptember 6.

Czeglédy-ügy: egy hónapon belül vádemelés jöhet

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen – közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.