DS7 Crossback 225 Puretech Performance Line – Franciaországból szeretettel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Citroen küldetésének tekinti, hogy a francia luxus hagyományait átvigye az autóiparba, ezt jelenleg egyetlen gall autómárka sem tudja felmutatni. A Citroen a DS márkával tematikusan rakja elénk és magyarázza el a francia kényelem fogalmát.

De nem csak kényelemmel van itt dolgunk. Hangsúlyosan sportos ruhába van bújtatva Crossback-modellünk, hiszen pont a krómozott, hivalkodó alapberakásokat cserélték a Performance-csomag keretében feketére. A hatszögletű, Wings néven ismertté vált hűtőrács gyémánthatású, újfajta mintázattal készül, csak a betűkből álló embléma, amely címerként ékeskedik, a hűtőmaszk közepén kapott króm bevonót. Ott vannak rögtön körülötte a remek fényerővel rendelkező Led Vision névre keresztelt első lámpák, melyek a motor életre keltésével látványos, játékos táncot produkálnak, közben bíborszínű fénnyel világítanak. Emellett a függőlegesen futó, gyöngysorszerű nappali menetfény a futófényes irányjelzőkkel együtt még egyedibbé varázsolják esti megjelenését. A fényjáték hátul ér csúcspontjára, a lézergravírozott, karakteres hátsó lámpák is mutatósak, de a 3D-s LED-technológiával működő lámpák pikkelyszerű mintázata, mely lézergravírozással készül, teszi igazán avantgárddá megjelenését a Crossbacknek. A lámpák alatti dekorcsík, amely körbefut a hátulján, szintén a sportcsomag részeként fekete festésben részesült, úgymint a 19 colos felniket is ebben a színben kapjuk hozzá, remek összhangot teremtve vörös fényezésével. Az első és hátsó oldalfalak határozott élei teszik hangsúlyossá az autó oldalsó vonalvezetését és kiemelik az erőt sugárzó SUV szépségét.

Citroën DS7 Crossback

A fekete felni és betétek a Performance-csomag részei, sportos karakterét támogatja a futóműve is, a kényelmet nem felejtve (A szerző felvételei)

Citroën DS7 Crossback

Az E-TENSE tanulmányautón bemutatott LED-lámpa-modulok nemcsak szépek és nagy teljesítményűek, de okosak is, több, előre beprogramozott üzemmód áll rendelkezésre úttól és időjárástól függően

Az elektromosan mozgatható csomagtérajtó – amely mögött 555 literes tér várja a pakolászni vágyókat – okosan teljes szélességében átöleli a hátsó részt, ugyanilyen praktikus az ajtók tágas nyitási lehetősége mellett, az ajtók a küszöb takarásával megakadályozzák, hogy nadrágunkat összepiszkoljuk.

Citroën DS7 Crossback

Az 1,6 literes, négyhengeres motorból perzselődik ki 225 lóereje, ami 300 Nm nyomatékkal is párosul. Másfél tonnás teste 8,4 másodperc alatt éri el a százas tempót

Citroën DS7 Crossback

Digitális műszeregysége 12 colos méretű, konfigurálható, de rombusz mintázata mindig jelen lesz benne, éjjellátó is szerepel a repertoárban

Citroën DS7 Crossback

Külön világ az élekkel szabdalt belső tere, nem unalmas, a dizájn miatt pár dolog használata nem egyértelmű, de nagyon is szerethető

A sportos üléseken Alcantara kárpitozás van minden mennyiségben, talán a combtámasz állítási lehetőségeit egy kicsit túl is értékelték. Alaphelyzetben is kellemesen és határozottan tart, teljes tartományban kitolva már majdnem a vádlimat is tartja, szinte egyenes lábbal ülök benne. Nem vagyok alacsony, de elképzelni sem tudom, milyen méretűnek kell lennem ennek használatához. Mindenesetre remek ülni benne, szépek rajta a szürke és piros cérnás kontúrvarrások. Az ülések anyagából bőven jutott a belső terekre is. Az utas előtti műszerfalrész teljes terjedelmében, míg a középkonzol térdtámasztéka és az ajtók kárpitja is ebbe az anyagba burkolózott, valódi performance hatást kerekítve, és ezzel elhagyva, hogy bármiféle más dekoranyag megjelenjen az utastérben.

Citroën DS7 Crossback

Az óra alatti gomb megnyomásával nemcsak a motor kel életre, hanem maga a szerkezet is akkor bújik elő, ez is egy híres francia márka terméke

Citroën DS7 Crossback

Középre kerültek az ablakemelő gombjai, köztük a PSA-konszern nyolcfokozatú automata váltójának karja. De itt található még az ajtózár, a Drive Select választója és az elektromos kézifék gombja is

De nem is kell nekünk semmilyen ráhatás pluszban, hiszen a vezető körül csak olyan dolgok találhatóak, ami már ránézésre emeli az ember pulzusát. Ezek alól csak a nyolcfokozatú váltó karja lehet kivétel, amely a PSA-konszern minden termékében megtalálható, ha az ET8 nevű automatát beikszeljük az opciós listánkon. Jelen modell esetében ez a veszély nem fenyeget, nincs választási lehetőség, 225 lóerőhöz csak ez választható. Szóval a belsőtér káprázatos, igazán magával ragadó. Már az indítógomb sem ott van, ahol elsőre keresnénk, hanem középen, a műszerfal tetején, közvetlen a francia BRM cég időmérő szerkezete alatt található. Az óra indításkor zümmögve kibillen a helyéről, majd leállításkor visszaborulva házába, nyugovóra tér. Alatta 12 colos kijelző kapott helyett, amely egyedi grafikával kápráztat, a hozzárendelt gombsor érintésre reagál és a főbb funkciókat veszi sorra, középen pedig egy igényesen kialakított, görgethető gomb a hangerőszabályozás céljából. Ugyanilyen gombok hasonló funkcióval találhatók a szépen kidolgozott vaskos kormányon, rajzolata tökéletesen illeszkedik a belső tér hangulatához. A vezető előtti műszerfal megegyező méretben pompázik a központi kijelzővel, jól áttekinthető és személyre szabható, mindenki számára ajánl valamit, persze ragaszkodva a DS7 alapvető stílusán belül. A prémium muzsikát szintén egy francia cég, a Focal szolgáltatja, az Electra néven forgalmazott felsőkategóriás rendszer exkluzív technológiákat foglal magában és az utastérben gondosan elhelyezett 14 hangszóróból áll. Lassan összerakva a képet, érezni, tudatosan figyeltek a részletekre és nem bíztak idegen országbeli cégre semmilyen összetevőt, tökéletes összhangot teremtve ezzel.

Citroën DS7 Crossback

Nincs dekorválasztási lehetőség, a Performance-csomag esetében mindent Alcantara borít, ami remek tapintású és kellően sportos hatást kelt a szokatlan rajzolatú belső térben

Citroën DS7 Crossback

Szép látvány ajtónyitáskor a lámpák fényjátéka, még nappal is mindenkit megigéz

A hátsó sor kényelme hibátlannak tűnik, a bibi lábfejünk elhelyezésével lehet, jó lenne, ha a cipőnk orrát az első ülések alá tudnánk bedugni egy kényelmesebb póz érdekében. Ettől függetlenül nincs gond a kényelemmel, fejtér bőséges, az ülések támlája padig elektromosan állítható. Az elsőkkel ellentétesen itt az ablakemelő-gomb az ajtókba lett beépítve, közvetlenül a támlaállító-gomb mellé. A kényelmet tovább szolgálja a vaskos, kihajtható könyöktámasz, valamint a háromzónás légkondi a középső boksz végében egy külön állítási lehetőséget kapott.

Citroën DS7 Crossback

A csomagtér alapból 550 literes, ami a dupla padlónak és egy laza mozdulattal dönthető üléstámláknak köszönhetően 1750 literesig bővíthető

Citroën DS7 Crossback

A költségek pozitív része a fogyasztása, amely teljesítménye mellett barátságos 8,5 literes átlagot produkált, ára borsos, tesztautónkért 16,7 milliót kér a kereskedő

Ahogy kényelméből már gondolhatjuk, vezetése is egészen nyugis, pihentető. Dugóban, városi forgatagban remekül kezelhető a távolságtartó tempomat, amely a határozott, de nem zavaróan működő sávtartóval együtt szinte önvezető élményt ad. A várostábla elhagyása sem hozza zavarba, a típus legerősebb modelljében ülünk, 225 lóerejével kellemes tempót diktál, kellő tartalékkal rendelkezik. De a négyhengeres erőforrás selymes, kulturált járásával is lenyűgöz minket, persze a Drive Select-gomb segítségével sportmódba is válthatunk, amikor szokásos adottságok kelnek életre, mint az érzékenyebb, harapósabb gázpedál, több visszajelzéssel szolgáló kormány és a keményebb futómű. Utóbbi érzékeny témája ennek a kategóriának, amiben a Crossback-modellünk is szerepel, nincs mit szégyellnie, a többlengőkaros megoldása feszes beállítást kapott, de nem kényelmetlen és nem jön zavarba sportolás közben, gödörbe lépve egyszerűen tovább lép, a bent ülők tudtára sem adja mi történt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.