Egyelőre nem megy át a koronavírus-törvény Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés hétfőn 137 igen és 52 nem szavazat mellett nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést, így egyelőre nem tudják elfogadni a pénteken benyújtott, veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot.

Pénteken az igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint a kormány meghosszabbíthatná az Alaptörvény szerint csak 15 napig hatályos veszélyhelyzetet annak megszűnéséig. A törvényjavaslat lehetőséget biztosítana a kormánynak a rendeletekkel való kormányzáshoz, felfüggeszthetné egyes törvények alkalmazását, eltérhet törvényi rendelkezésektől és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

A javaslat szerint:

– a kormány előre meg nem határozott időre meghosszabbíthatná a járvány miatti veszélyhezetet és ennek végéről is dönt
– az idei évre kiiktatnák a parlamentet és rendeleti úton hoznának döntéseket
– A törvényjavaslat értelmében ez alatt az idő alatt nem lehetne megtartani az időközi választásokat és a népszavazásokat sem
– Az önkormányzati testületeket nem lehetne feloszlatni, az Alkotmánybíróság is működhetne
– A javaslat értelmében a járványügyi intézkedések akadályozásáért börtön járna és szigorúan büntetnék a rémhírterjesztést is

A koronavírus miatt március 11-én bevezetett veszélyhelyzet jövő héten jár le. Akkor már kétharmados többséggel is elfogadhatja a kormánypárt a javaslatot.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 13.

Munkáltatói kisokos a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre

Milyen hatással van a vírus a munkaviszonyra? Milyen praktikus tanácsok adhatók? Melyek a munkáltatók és a munkavállalók alapvető jogai és kötelezettségei? Mik a vis maior munkajogi vonatkozásai? Melyek a hatósági zárlat esetén irányadó szabályok? Ezekre és sok más kérdésre ad választ a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda összeállítása.
2020. március 13.

A koronavírus-járvány munkajoga

Egyre komolyabb készültségi helyzet van idehaza is a járvány miatt. De vajon milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és milyen egy munkáltatónak karantén idején? Egyáltalán, mikor lehet karantént kihirdetni és ki viseli a költségeket? E kérdésekre igyekszik választ adni összefoglalónkban dr. Kricskovics-Béli Boglárka ügyvéd a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársa.