A Guinness újabb győzelme


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezúttal nem a legendás ír sör, hanem a neves sörgyármúzeum kapott jeles elismerést. Irány Dublin!


2015 szeptemberében a neves World Travel Awards díjátadó gáláján, Szardínia szigetén a Guinness Storehouse, azaz a Dublinban található múzeum érdemelte ki Európa vezető turisztikai látványosságának díját (Europe’s leading tourist attraction). A turizmus Oscarjának is nevezett díjat olyan jelöltek előtt szerezte meg, mint a párizsi Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a londoni Buckingham Palota, a barcelonai Sagrada Familia-templom, vagy a római Colosseum. (Igaz, tavaly az Akropolisz nyert, két éve pedig az Eiffel-torony e kategóriában.)

A Guinness Storehouse főbejárata (Fotók: Falus Tamás)

Az ír főváros egyik legfőbb látványossága a vár, a Temple Bár negyede, a Ha’penny Bridge, a Trinity College, a Szent Patrik-székesegyház mellett a Guinness sörgyármúzeuma Dublin 8. kerületében, a St. James Gate-nél. Ugyan a városközponttól kicsit kiesik az épületegyüttes, de természetesen a Hop On Hop Off járata itt is megáll, és helyi busszal is könnyen el lehet érni. A sörivók Mekkájába azoknak is érdemes elzarándokolniuk, akik antialkoholisták vagy tán a whiskey hívei, és már túl vannak a város másik nevezetességének, az Old Jameson Distillery whiskey-múzeumának meglátogatásán – Dublin 7. kerületében, a Bow Streeten –, ahol a másik hagyományos ír ital történetével és gyártásával lehet behatóan és bódítóan megismerkedni. (Az ír a whiskey e-vel írandó, a skót whisky e nélkül.)

A pörköléstől lesz a sör íze kesernyés

A Guinness Storehouse-ba évről évre drágább a belépő – ma már egy felnőttjegy 20 eurót kóstál –, mégis özönlenek a turisták, hogy láthassák e nem mindennapi múzeumot és megismerkedjenek a híres nedű előállításának, üzleti hátterének történetével. Valóban elsőrangú turistalátványosságot, egyben ismeretterjesztő ipar- és kultúrtörténeti kiállítást varázsoltak az 1904-ben épült hétszintes épületbe, melyben egykoron a sört erjesztették. A több mint kétszázötven éves vállalkozás története mellett megismerhetjük a sör gyártásának folyamatát is az egykoron használt tárgyak, eszközök, berendezések segítségével. Tablók, fényképek, filmek teszik érdekessé a kiállítást, melyet még érzékletesebbé tesz, hogy a jegy árában benne foglaltatik egy pint, azaz majdnem félliternyi barna színű, enyhén kesernyés, szépen habzó Guinness-sör is, melynek ideális fogyasztási hőmérséklete 6–7 Celsius-fok.

Az egyik nagy titok: az élesztő

Az egyedi tárlatot az is élvezheti, aki esetleg egyetlen szót sem tud angolul. Négy angol szó ismerete azért mégsem árt. Íme tíz másodperces nyelvleckénk: water = víz, hop = komló, barley = árpa, yeast = élesztő. Arthur Guinness volt a sördinasztia alapítója, aki 1759-ben vett bérbe négyhektárnyi telket a Dublint átszelő Liffey folyó közelében. Az ír barna sörök családjába tartozó stoutot állította elő, mely igencsak ízlett a sörivóknak, határokon belül és kívül egyaránt. A múzeumban olvasható, látható az egykori gyártási titok: az árpát csíráztatás után két és fél óráig 230 Celsius-fokon pörkölik – ettől lesz a sör színe sötétbarna, íze kesernyés. (Évente 100 ezer tonna, Írországban termett árpát használnak fel a dublini Guinness sörfőzdében.) Fontos összetevő a víz is, ami a Dublintól délre fekvő, közeli Wicklow-hegység kristálytiszta forrásaiból kerül a gyárba. A megőrölt árpát forró vízben keverik el, majd az így nyert pépes masszát erjesztőkádakba helyezik. Miután ezt az anyagot leforrázzák és leszűrik, komlóval keserítik, majd az árpában lévő keményítőből keletkező cukrot élesztőgombákkal alkohollá bontják. A hab titka pedig: a gyártás során nitrogénből és szén-dioxidból álló gázkeveréket vezetnek a főzetbe.

Íme a termék

Arthur Guinness leszármazottjai idővel már nemcsak saját, hanem az ír gazdaság fejlődéséhez is tevékeny mértékben járultak hozzá: vállalkozásukat bevezették a londoni tőzsdére is, és a cég a világ vezető sörgyárává nőtte ki magát. A családi név a világ egyik legismertebb márkájává vált, és így van ez mind a mai napig. Igaz, a családi vállalkozás ma már egy multinacionális cég részeként éli modern napjait, és a Guinness sör írországi gyártása a múzeum szomszédságában, a St. James Gate-tömbben folyik.

Ha a múzeumban a felső emeletek felé vezető látogatási útvonalat követjük, utunk végén eljutunk a legfelső szintre, a Guinness-bárba, amely egyben körpanorámás kilátó is. Innen, 44 méter magasból látunk le a jelenlegi gyárépületekre, s ha körbetekintünk, pompázatos kilátás tárul elénk egész Dublinra.

A körpanorámás Guinness-bár, 44 méter magasban

A Guinness Storehouse-t 2000-es nyitása óta 13 milliónyian látták. Az ír fővárosba látogató minden második turista felkeresi a sörmúzeumot. A 2014-es esztendőben már 1 millió 269 ezren voltak kíváncsiak rá. A vendégek 93 százaléka külföldről érkezett: a legtöbbjük az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Németországból és Olaszországból. A múzeum a hét minden napján látogatható 9.30-tól délután 5 óráig. Szintjei másfél óra alatt kényelmesen bejárhatók.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon

Díjmentes értesítő rendszerünk
segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat
az Önt érdeklő friss cikkekről

A Guinness sörféleségeit ma a világ ötven országában gyártják, százötven országban árusítják, és a nedűből a sört kedvelők évente csaknem kilencszázmillió litert hörpintenek fel.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.