A halhatatlan Dalí

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az életet olykor habzsoló festő félt a haláltól, de elérte vágyát: halhatatlanná vált.

A XX. század meghatározó jelentőségű festője, a katalán művész, a 84 évet élt Salvador Dalí, aki nemcsak korára hatott, de alkotásaival ma is elismerést, olykor meghökkenést vált ki nézőjéből. Ám legfőképp elgondolkodtatja. Döbbenetes látásmódja, kifejezőereje mindenkiben hatást vált ki. Abban is, aki hódolója, csodálója, abban is, akinek nem kedvence a stílusa, de próbálja őt megérteni.

Jelenetek a filmből (Fotók: Pannonia Entertainment)

Mindenkihez egyformán szól a Salvador Dalí – A halhatatlanság nyomában (In Search of Immortality) című 105 perces kiváló dokumentumfilm, David Pujol rendezése. A művészet templomai sorozat részeként jut el a magyar mozivászonra, így különösen érdekes Leonardo, Botticelli, Raffaello, Caravaggio, Van Gogh, Klimt és Schiele költőien lefestett filmes portréi után ezt a művet megtekinteni. Ugyanis ez az első alkalom, hogy egy korszakalkotó művészt nemcsak alkotásai alapján, leírásokból, jó esetben önarcképekből, ismerhetünk meg, hanem archív filmfelvételekből, sőt interjúrészletekből a maga valóságában is láthatjuk őt. Márpedig Dali kellően extravagáns, játékos, küllemére is adó impulzív személyiség volt ahhoz, hogy rengeteg fénykép, filmfelvétel őrizze meg életének jeles vagy olykor kevésbé jeles, de feltűnő pillanatait.

Életének második felében egyszerre volt világpolgár, hírneves festő, valamint korszaka celebje (még ha ezt nem is így hívták akkor), akinek cselekedeteit árgus szemekkel figyelték a sajtó munkatársai Európától Amerikáig. A 105 perc erénye, hogy rendezője elsősorban nem ezekből a felvételekből válogatott, hanem kronológiai sorrendben haladva, más képekkel próbálta hitelesen megrajzolni egy önmagában, önmagával mindig vívódó ember arcképét. Egy olyan roppant kreatív alkotóét, aki tehetségével, annak kibontakoztatásával, magatartásával, hitvallásával úgy vált elismertté, híressé, hogy olykor a világot is félrevezetve, belül megmaradt aggódó, félő művészembernek.

A 2018-ban készült átfogó portréfilm a Barcelonától északra fekvő figueresi katalán kisvárosból indul, és ide is érkezik meg, ahol Dalí 1904-ben született, és ahová élete végén visszatért meghalni.

Megismerjük a szülőhelye közelében fekvő Cadaqués és Portiligat halászfalvakat a Földközi-tenger partján, ahol már ifjú korában is sok időt töltött. Különösen utóbbi, Spanyolország keleti csücske vált számára meghatározó jelentőségűvé, ahol később halászkunyhót vásárolt magának. Élete során aztán kibővítette, saját tervei alapján átépítette, és ezt tekintette igazi otthonának. Már nyolcéves korában elkezdett festeni, s lázadásának hangjai később, a húszas évek derekán Párizsban, a szürrealizmus fellegvárában találtak megértő fülekre. Megismerkedett Picassóval, Paul Éluard költővel. Ekkor már madridi barátai voltak Luis Buñuel filmrendező és Federico Garcia Lorca költő-drámaíró. Kölcsönösen hatottak egymás művészi pályájára, de Dalíra a legnagyobb hatással mégis egy nő volt. Éluard orosz származású felesége, Gala. Hamar egymásba szerettek, és életre szóló kötelék alakult ki közöttük.

Gala nemcsak felesége lett, hanem egyben ihletője, múzsája, ügynöke, mai szóval menedzsere. Ő állt az óriássá váló festő mögött szerényen meghúzódva, olykor bizarr módon. Dalínak így nem volt más feladata, mint elmélyedni, alkotni, élni szabad életét Portiligattól Párizson át New Yorkig és Kaliforniáig.

A rendező bemutatja azokat a helyszíneket, ahol a házaspár élt, megszólaltat művészettörténészeket, akik a festő műveinek segítségével elemzik világlátását, stílusát a szürrealizmustól a klasszicizmusig. Megismerünk néhány családtagot, barátot is, akik korábban nem jelentek meg a nyilvánosság előtt, s eddig ismeretlen fotókat is láthatunk a művész életéből. Néhány másodpercre felbukkannak azok a film- és tévéfelvételek is, melyeket Dalí különböző performanszain készültek, s amelyek a kortárs nézőkben tévesen azt a látszatot kelthették, hogy ő csak egy önmutogató, hóbortos fickó, arcán a világ leghíresebb magyar bajuszával. Néhány másodpercig interjúrészletekben is feltűnik, egyikben épp a halálról és a halhatatlanságról szól: „Hiszek a halálban általában, csak Dalí halálában nem” – nyilatkozta. „Diadalnak könyvelem el, hogy erősen hatottam koromra, sőt halhatatlan lettem” – fogalmazott másutt.

Az ötvenes–hatvanas éveiben járó korosztály jól emlékszik az időskori Dalíról szóló képes beszámolókra. Többek között arra, hogy létrehozta szülővárosában a Dalí Múzeumot, arra, hogy Púbolban, szerelme jeléül feleségének megvásárolta és felújította a település kastélyát. Hogy mélyen megrendült Gala halálakor, 1982-ben, a kastélyba költözött, s egy ideig fel is hagyott a festészettel. Emlékezhetünk arra is, amikor 1984-ben átköltözött figueresi múzeumának tornyába, miután a kastélyban tűz ütött ki. S újra előttünk lehetnek a temetéséről készült felvételek 1989-ből.

A Gala–Salvador Dalí Alapítvány gondozásában készült dokumentumfilmet a Pannonia Entertainment forgalmazásában láthatjuk a mozikban, kiemelten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, emellett a megyeszékhelyek többségében is.

A mű előzetesét idekattintva lehet megtekinteni.