A Naplás-tó és környéke: Budapest egyik legjelentősebb természeti értéke

A főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize és környéke ideális kirándulási célpont. Szép, a városlakóknak közel van, és még erdős tanösvényeken is barangolhatunk.

Karanténéletünk idején sokat gondolkodtunk azon, vajon hogyan enyhíthetnénk bezártságunkon, hová mehetnénk kirándulni, akár csak egy-két órára is kiszabadulva otthonunkból, ahol nincsen tömeg, ahol kényelmesen, és kellő távolságot tartva tudunk sétálni, tiszta levegőt szívni, és a táj is megkapó. Bár a korlátozások enyhülőben, még manapság is törjük a fejünket, vajon mit nem láttunk még ország- és városhatáron belül, milyen érdekes térséget érdemes felfedezni, függetlenül attól, van-e védettségi igazolványunk vagy sem.

Naplás-tó és környéke

(A szerző felvételei)

A Budapesten és környékén élőknek bátran ajánlhatjuk a Naplás-tavat és környékét, ahová könnyen eljuthatunk autóval, tömegközlekedési járművel, kerékpárral, de gyalogosan vagy kocogva is. Kevesen tudják, hogy e tó a főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize. A XVI. kerületben, Cinkota közelében találunk rá. Akik már ismerik, elsősorban a környéken élők, gyakran keresik fel, hiszen öt kilométer hosszan a Szilas-menti kerékpárút vezet ide, és kedvelt horgászhely is. Fürödni azonban nem szabad a 16 hektáros tóban, amely valójában mesterséges tó, a Szilas-patak árvízvédelmi tározója. Mélysége két és hat méter között változik. Bő negyven éve a patak visszaduzzasztásával alakították ki; így akadályozzák meg, hogy a Szilas időnként megáradjon.

Naplás-tó és környéke

Ahogy sétálunk vagy biciklizünk a nyugati partján – mely valójában a visszaduzzasztó földgát, a tetején aszfaltozott úttal –, elénk tárul a látványos vízfelület, tetején visszatükröződnek a bárányfelhők. Vadkacsák úsznak békésen a felszínén, gazdag élővilágot sejtetve a környéken. A gáton kívül természetes, nádasokkal övezett partok határolják a vizet.

A Naplás-tó és 150 hektár kiterjedésű környezete 1997 óta természetvédelmi terület, Budapest legnagyobb helyi védettségű természeti ékessége. A térség legfőbb értéke a kis területen fellelhető változatos élőhely-típusok sokaságában rejlik: egyetlen helyen található itt nyílt vízfelület, nádas, füzes, láprét, telepített parkerdő, patak, égerliget, melyet nagy kiterjedésű szántóföldek vesznek körül. Mindez az aszfaltozott földgát mentén felállított tájékoztató táblák egyikén olvasható, melyek segítenek az eligazodásban, hol is vagyunk.

Naplás-tó és környéke

Ahhoz képest, hogy egy sűrűn lakott világváros része, a terület roppant gazdag élővilágnak ad otthont. A vadonélő növényfajok száma meghaladja a négyszázat, az állatvilágot pedig leggazdagabban a madárfajok képviselik. A kutatók több mint kétszázat ismertek fel közülük a tavon és a környéken. Számos vízimadár és egyéb, vízhez kötődő állatfaj egyik utolsó menedékhelye Budapesten.

Naplás-tó és környéke

Például Magyarországon csupán egyetlen vadonélő teknősfaj, a mocsári teknős honos. E fogyatkozó hüllőfajból szerencsére a Naplás-tóban még szép számmal akadnak példányok – tudhatjuk meg az ismertetőből. Természetvédelmi szempontból a legértékesebb részeknek a tó alatt és felett elterülő patakvölgy növénytársulásai tekinthetők, több védett növényfajjal. A terület legnagyobb egységét a jeles vadállománnyal büszkélkedő Cinkotai-kiserdő teszi ki, kiépített sétautakkal, pihenőhelyekkel.

Naplás-tó és környéke

Az aszfaltozott földgát mentén elhelyezett táblák egyben egy tanösvény részei is. Egyikükön tippeket is kapunk, hol járhatunk végig további tanösvényeket a természetvédelmi területen. Az első, sárga körrel jelölt útvonal 1,8 kilométer hosszú, és az Alsó-láprétre visz bennünket, ahol a Szilas-patak mentén még az emberi átalakítások előtti állapotot láthatjuk, és a táblákon az itteni különleges állatvilágról éppúgy olvashatunk, mint az árvízvédelemről. A kék körrel jelzett második tanösvény 2,5 kilométeres, és a tó körüli területeket, természeti értékeket mutatja be. A zölddel jelölt harmadik tanösvény a Naplás-tótól délre fekvő Cinkotai-kiserdő sétaútjain vezet végig.

Naplás-tó és környéke

Bármelyik ösvényt választjuk, magunk is megtapasztalhatjuk, miként sikerült megőrizni az évszázados táj természetes képét, miközben a mesterséges tó medrében tartja a Szilas-patakot. A kettő harmóniája tárul elénk, ha eljövünk a Naplás-tóhoz. Ezért is találó az elnevezése: alapszava a napol, vagyis régi jelentésében időt eltölt, elveszteget. Töltsünk itt mi is egy kis pihenőidőt, garantáltan nem lesz elvesztegetett.

Kapcsolódó cikkek:


Karanténszókincs 2.
2021. május 14.

Karanténszókincs 2.

Új. vagy új értelmet nyert szavakkal, kifejezésekkel gazdagodott a magyar nyelv a koronavírus-járvány kitörése óta. Az oltóanyag megjelenése újabb élethelyzet elé állított minket, mely újabb, eddig soha vagy ritkán használt szavakban is testet ölt.

Phil Collins: Mindhalálig
2021. május 7.

Phil Collins: Mindhalálig

2021 őszén ezúttal együttesével, a Genesisszel indul újra turnézni a hetvenéves zenész, aki megrázóan őszinte könyvében vall arról, milyen titkokat rejt sikerpályája, és mit szúrt el életében.

Land Rover Defender 110 D240 – Egy igazi ikonikus modell…
2021. április 30.

Land Rover Defender 110 D240 – Egy igazi ikonikus modell…

…Amit senkinek sem kell bemutatni, és még azt sem mondhatjuk, hogy aki nem ismeri, az a világtól elzártan él, teljesen globalizációmentesen, mert a Defender onnan jön, ahol nincs semmi és oda tart, ahol még kevesebb van. A Defender név 1990 óta létezik, előtte csak számokkal jelölték a szériákat és a típusokat. A 90-es és 110-es számok a tengelytávra utalnak és talán az elnyűhetetlen stílusa mellett ez az egyetlen, ami maradt belőle. Az újkori Defendert hosszú tengelytávval és 240 lóerős, négyhengeres dízelmotorral tettük ki a nyúzópróbáknak.

Vakcinakiváltság
2021. április 20.

Vakcinakiváltság

Jogi, etikai, egészségügyi és gyakorlati kérdéseket egyaránt felvet a beoltottak számára kiadott vakcinaigazolvány használata.