A Teide tetején


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Munkatársunk Tenerife és egyben Spanyolország legmagasabb pontjáról tekintett le a világra.

A megkövesedett lávafolyam hatalmas darabjai között pillanthatunk ki az égszínék égre, mely alatt tejszínhabként húzódnak a fehér felhők. Nemcsak fellegek fölött járunk, hanem egy óriáskráterre is felülről leshetünk le keleti irányba. A távolban az obszervatórium fehér teleszkópjai emelkednek az ég felé, északra pedig feltűnnek a sziget északnyugati partjai.

Letekintve a Teidéről (Fotók: Falus Tamás) 

Ha pedig nyugat felé fordulunk, ott magasodik előttünk a maga valóságában a Teide hegycsúcsa, a Pico del Teide, az 1909-ben még újra működésbe lépett vulkán kúpja. Az igazat megvallva nem a hegy legeslegtetején jártunk, csak majdnem, három és félezer méter magasan. A látvány varázslatos…

A 3718 méteres hegycsúcs

Földrajzi tanulmányainkból tudjuk, hogy a Teide-hegy legmagasabb pontja, a tengerszint felett 3718 méter magasan áll. Ez valójában egy kürtő teteje, hiszen a hegység több százezer éves vulkanikus képződmény, ahogy az egész sziget, a kétezer négyzetkilométer nagyságú Tenerife is. De a Kanári-szigetek valamennyi szigetét vulkán hozta létre; a hét lakottat és a hat lakatlant az Atlanti-óceánban, az Egyenlítő közelében, százötven–háromszáz kilométerre nyugatra Afrika partjaitól. És bár a szigetegyüttes Spanyolországhoz tartozik, az Ibériai-félszigettől másfél ezer kilométernyi távolságra található.

Egy kilométernyi szintkülönbséget tesz meg a felvonó

A Teide meghódítása kifejezés igencsak költői túlzásnak tekinthető. Valójában mi is átlagturisták voltunk 2019 elején, akik sok ezer társunkhoz hasonlóan felvonóval jutottunk el a hegycsúcs közelébe.

A drótkötélpályán közlekedő 44 személyes kabin a tengerszint felett 2356 méter magasságból indul – a jegy ára oda-vissza 27 euró –, és igen meredek útvonalon jut fel a 3555 méteres magasságig. Vagyis nyolc percen belül bő egy kilométeres szintkülönbséget győz le. (A felvonóból készített videó itt található.)

A végállomástól még egy 20–30 perces gyalogút vezet fel a csúcsig, de megtételéhez előzetesen külön engedélyre van szükség.

Lávakövek között

De egy Tenerifét először felfedező kirándulónak nem kell mindjárt a Teide-csúcs megtámadását célba venni. Szomorkodásra azonban semmi ok, hiszen két kijelölt turistaút közül is választhat, de ha azokat nem járja végig, csak a felvonó végállomása környékén bóklászik, akkor is páratlan az élmény.

Rálátni Tenerife nyugati partjaira is

A levegő kristálytiszta, ám nem oxigéndús, épp ellenkezőleg. Ha nem is kell kapkodni levegővétel után, azért szaporábban lélegzünk, miközben a lávaköveken mászunk vagy a közöttük kialakított szűk utakon sétálunk.

A felvonóhoz bérelt autóval vagy kirándulóbusszal juthatunk el, igencsak emelkedő és kanyargó szerpentines útvonalon.  Ha a kedvelt, déli üdülőövezet felől közelítünk a Teidéhez, akkor érintjük Vilaflor falut, mely 1400 méterével a sziget legmagasabban fekvő falujának számít. A kanyargó utak mentén mandulafákat láthatunk, a vulkanikus kövek között a talajban pedig megterem az aprószemű, kerek kanári burgonya melyből a kedvező időjárási körülmények között, az „örök tavasz” szigetén egy évben kétszer is van termés. Kétezer méter magasan pedig már a Teide Nemzeti Parkban találjuk magunkat, mely 2007-től az UNESCO Világörökség része.

Csipkézett sziklák, háttérben a Teide csúcsa

Hegyekké magasodó dombok, mély völgyek, medencék, olykor csipkézett bazaltsziklák, kőoszlopok, megkövesedett lávafolyamok között vezet a kanyargó autóút. Az egyik legszebb és egyben leghíresebb kőalakzat-együttes a Los Roques Garcia, melynél külön parkolót is kialakítottak; gyalogosan is érdemes körbejárni, és róla legalább egy emlékképet készíteni.

A Los Roques Garcia közelről 

A parkban nemcsak a Teide kiemelkedő csúcsa érdemel különleges figyelmet, hanem a Pico Viejo, mely több mint háromezer méterével a Teide-hegy második legmagasabb vulkánja. Kráterének átmérője nyolcszáz méter. 1798-ban tört ki utoljára, melyet azután két földrengés is követett.

A feketétől a világosbarnáig, a legváltozatosabb színárnyalatokban elénk táruló vulkáni hordalék a szakemberek szemében azt is jelzi, hogy a felszín alatt egykoron megolvadt kőzetanyag, a magma milyen régen szilárdult meg, és vált lávakőzetté. Ez legjobban talán épp a Pico Viejónál szembeötlő.

A Pico Viejo

A földrajz iránt különösen érdeklődők, valamint a geológusok számára e marsbéli tájra eljutni még különlegesebb lehet, mert kézzelfogható valósággá válhatnak a tantermekben tanultak. Az El Portillo látogatóközpontban alaposan meg lehet ismerni a hegység keletkezéstörténetét. A közeli obszervatóriumban pedig izgalmas lehet kémlelni az eget, hisz ez a világ legnagyobb csillagvizsgálója, s innen nyílik a világ egyik legjobb kilátása az égboltra. Ha pedig valaki a Teide-hegyről szeretné élvezni a naplementét, szervezett éjszakai túrán is rész vehet.

Olykor marsbéli a táj

Az írásunkat illusztráló videóból és fényképekből még egyértelműbben kiderülhet: aki Tenerifén jár, annak kihagyhatatlan kirándulás és élmény a Teide.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.