Bécs – Miért a világ legélhetőbb városa?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számos kisebb és nagyobb döntésével, cselekedetével az osztrák főváros mindig igyekszik tenni valamit lakói és a turisták érdekében. Íme néhány példa a klímautcától az e-fiákerig.

Bár 2020-ban egyelőre még nem publikálták, melyek a világ leginkább élhető városai, mindig érdemes odafigyelni Bécsre, az elmúlt évek győztesére. Tavaly az Economist Intelligence Unit (EIU) másodszor díjazta az osztrák fővárost a világ legélhetőbb városa címmel 140 nagyváros közül, míg a Mercer, a neves nemzetközi tanácsadó cég évente közzétett tanulmányában egymást követő tízedik alkalommal helyezte az egykori császárvárost az első helyre. A szakemberek több mint kétszáz világváros életminőségét értékelik rendszeresen. Az értékelési szempontok között előkelő helyen szerepel a kultúra, a szabadidős kínálat, a sportolási lehetőség, a gasztronómia, a közlekedés, a biztonság, az egészség, a gazdasági klíma, a környezetvédelem, a zöld szemlélet, egyáltalán: mit tesz egy város annak érdekében, hogy az emberek szeressenek ott élni, s azok a vendégek-turisták is jól érezzék magukat, akik meglátogatják a csaknem kétmilliós települést, Európa szívében.

Hosszas tanulmányok helyett mi ezúttal olyan apróbb-nagyobb ötletek, határozatok, megvalósított elképzelések között válogattunk, melyek egyszerűek, élet- és észszerűek, okosak, könnyen tanulmányozhatók, s átültethetők.

Tovább mérséklődik az autósforgalom a belvárosban

Bécs – belváros

Tisztább levegő, kisebb zaj, több parkolóhely (© Schaub-Walzer/PID)

Új közlekedési koncepciót fogadtak el a bécsi belváros forgalomcsillapításáról, így már ősszel nagyrészt megszűnhet az átmenőforgalom, ezzel csendesebb, jobb levegőjű, élhetőbb belső területet kapnak a polgárok. A lehető legtöbb autót ugyanis kitiltják. A tilalom alól csak a helyben lakók, a fogyatékkal élők járművei számára lesz felmentés, továbbá a taxik, a közösségi közlekedési eszközök, az ott dolgozó orvosok hajthatnak be. Kerékpározni természetesen továbbra is szabad. Az intézkedés elsősorban az átmenő forgalmat kívánja csökkenteni, mely akár harminc százalékkal is mérséklődhet. A tisztább levegő, a kisebb zajszennyezés mellett a parkoló autók száma kevesebb lesz, miközben több lesz a parkolóhely. A döntést hosszas egyeztetés előzte meg a belvárosban élő polgárokkal és vezetőkkel.

Klímavédelmi zónák

Bécs – napelemek

Napelemek a Deponie Rautenwegben, Ausztria legnagyobb hulladéklerakó-telepén (© Christian Houdek)

Idén három bécsi kerületben is klímavédelmi zónákat hozott létre az osztrák főváros vezetése. Ez azt jelenti, hogy új épületeket már csak megújuló energiával szabad építeni, 2030-ra pedig minden negyedik háztartás áramszükségletét napenergiából kell fedezni. Bécs e lépésével is közelebb szeretne kerülni céljához: klímavédelmi mintavárossá akar válni. A zöld zónákat e nyáron kezdték el kijelölni, eddig a 2., 7. és a 16. kerület egyes részein. E városrészekben az újépítésű házakban már nem engedélyezik az olaj- és gázalapú fűtést, melegvízellátást. A hűtést, a fűtést és a vízmelegítést vagy távhőenergia-szolgáltatással oldják meg, vagy megújuló energiaforrások segítségével. A tervek szerint a további húsz bécsi kerületben 2021 első félévéig alakítják ki a klímavédelmi zónákat. A főváros emellett támogatást nyújt a már meglévő épületekbe felszerelendő napelemekhez is.

Új kerékpáros park – kerekesszékeseknek is

Bécs – kerékpárpark

Motorikus képességeket fejleszt szeptembertől az új park (© Motorik Dreams)

Nyolcezer négyzetméteren elterülő, európai szinten is egyedülálló bringás park épül helyi kezdeményezésre az osztrák főváros 22., Donaustadt elnevezésű kerületében, a Duna partján. A tizenkét elemből álló, ingyenes akadálypályán a bicikliző gyerekek mozgáskészsége fejlődhet. A feladatok többsége a közlekedésből vett példákat szemlélteti: macskakő, villamossín, rázós, szűk útszakasz, lelógó akadályok állítják próbára a fiatalokat. Emellett egy százötven méteres, buckákkal tarkított mountainbike-pumpapálya is várja őket, melynek lényege, hogy a saját testsúly segítségével, „pumpálva”, tekerés nélkül kell végighaladni rajta. A fákkal körbeültetett biciklis parkban az akadályelemek többségét kerekesszékesek is kipróbálhatják. A projekt a főváros és a kerület közös finanszírozásában valósul meg, a parkot 2020 szeptemberében adják át.

Bécsi fiákerek: krimitúra, jogrendszer-ismertetővel

Bécs – fiákerek, Hotel Intercontinental

A járvány tetőzésekor fiákerek szállították az Intercontinental Hotelből az ételcsomagot a rászorulóknak (© Jürgen Beilein)

Turisták híján 2020-ban nemigen számíthatnak sok fuvarra a jellegzetes fiákerek Bécs belvárosában, ezért a sajátos kocsik profilt váltottak. A koronavírus-járvány tavaszi tetőzésekor például a fiákeresek segítségével a rászorulóknak ételt szállítottak. A kezdeményezés az Intercontinental Hotel tulajdonosától származott. Az ételeket a zárva tartó szálloda konyháján készítették el, és előző nap, délután 5 óráig rendelhették meg a 3. kerületben lakók. A hotel naponta 250 csomagot készített ingyen az arra igényt tartó időseknek, akik nem tudták otthonukat elhagyni. Az ételt önkéntesek szállították ki a kétlovas hintóval, valamint kerékpárral és autóval.

Ezt követően nyáron kezdődött, és egészen szeptemberig tart az első Kultúrfiáker-akció. A Bécs, művészet, lovak témakörökben induló lovaskocsis utak célja a város felfedezése, új perspektívából. Az utasok az elegáns hintókon előadásokat hallgathatnak helyi művészektől. A fogatok az adott tartalmakhoz kapcsolódó épületek, helyszínek előtt haladnak el. Van „Mondafiáker”, melyen városi legendákat lehet megismerni, az „Irodalmi fiákeren” régi bécsi történetek és versek hangzanak el. A „Krimifiákeren” a bécsi jogrendszerrel ismerkedhetünk meg, és képzeletben a város híres bűnelkövetőinek múltjába utazhatunk, miközben neves tetthelyek mellett kocsikázhatunk el. A „Beethoven-fiákeren” a zeneszerző 250. születésnapja alkalmából a hozzá kapcsolódó helyszíneket kereshetjük fel, a túrát dalokból álló élő koncert zárja. (A túrák ára 120–320 euró, témától és időtartamtól függően, mely 30–120 perc.)

Bécs – fiáker

Az első bécsi elektromos fiáker (©Martin Lusser/Wien Energie)

Aki pedig nem tudna betelni a fiákeres ötletekkel, az elámulhat azon, hogy már megszületett a ló nélkül hajtott, elektromos fiáker is, melyet a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie állított forgalomba. Egy töltéssel 125 kilométert képes haladni az e-fiáker, mely azonban nem akarja kiszorítani a város jelképének számító hagyományos társait, inkább csak az elektromos mobilitást népszerűsíti. Egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy Bécs városa az év végéig már több mint ezer elektromos töltőállomással várja az e-járműveket.

Klimatizált utcák

Bécs – klimatizált utca

Klimatizált utca (© Christian Fürthner/PID)

Bécs tizennyolc ideiglenes és négy állandó „klimatizált utcát” hozott létre a nyári forróság ellensúlyozására 2020 nyarán, június közepétől egészen szeptember 20-áig. A hűsítő területek olyan utcák, utak vagy terek, ahol sok a növény, az árnyék, ivókutak várják a sétálókat, és világosabb az aszfalt is. Így a bécsiek a forró nyári napokon is ki tudnak menni a szabadba hűsölni. A kellemes időtöltést sokféle ülőalkalmatosság és több párakapu is szolgálja. E helyeken nincs autóforgalom, és tiltott a parkolás is. A tavaly indult kezdeményezésnek kedvezőek a tapasztalatai, a klimatizált utcákban akár 5 Celsius-fokkal is sikerül csökkenteni a levegő hőmérsékletét. Négy utcában már állandósították a klimatizálást, a 4., a 14., a 15. és a 21. kerületben. Itt jövőre is garantált a nyári felfrissülés, melyhez újra társulhatnak az ideiglenes hűsítő utcák.

Pop-up mendence a kereszteződésben

Bécs – pop-up tér

Kultúrtér, medencével (© Kurt van der Vloedt/Artvan)

A 7. és 15. kerületet összekötő kereszteződés volt a helyszíne a város kísérleti projektjének 2020 augusztusában. A Gürtelfrische WEST elnevezésű kezdeményezés során egy nagy, elkerített, pihenésre alkalmas füves térséget hoztak létre nyugágyakkal, egy kisebb úszómedencével, gasztronómiai egységekkel. Bár a vírushelyzet miatt a medencében a melegben egyszerre csak néhány ember mártózhatott meg, naponta délelőtt 10-től este 8-ig mindenki sorra kerülhetett. Emellett a területen kulturális programokat is szerveztek, a biciklisek pedig ingyen ellenőriztethették kerékpárjuk állapotát.

Illatozó villamosmegálló

Bécs – zöldesített villamosmegálló

Levendula és jázmin a tetőn: a Wiener Linien tömegközlekedési vállalat új kísérlete (Látványterv, © Hartung Architekturbuero)

Az osztrák főváros folyamatosan zöldíti villamos- és buszmegállóit, hogy a várakozás kellemesebben teljen. Egy kísérlet keretében a Parlamenttel szembeni villamosvárót szeptemberben virágdíszbe öltöztetik. A hősziget-jelenség csökkentése érdekében Bécs már korábban is alkalmazott zöldítési és árnyékolási technikákat a megállókban. Néhányukat például vadszőlővel futtatták be vagy zöldhomlokzattal vonták be. Ezúttal virágok illatoznak majd, és virágos tetővel burkolják be a várakozóhelyet. A tetőn a tervek szerint tizenhatféle virág lesz, többek között levendula és téli jázmin. Az öntözésről egy beépített esővízgyűjtő-tartály gondoskodik majd.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.