Budapesti Tavaszi Fesztivál – online


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Online, streaming formában, ingyen nézhetők meg a fesztivál új programjai, valamint az előző évtizedek neves produkciói 2021. április 9-ike és 18-ika között.

Amikor 1981 márciusában a szervezők először rendezték meg a magyar főváros legnagyobbnak szánt kulturális fesztiválját, az volt a cél, hogy a komolyzene, a jazz, a színház magyar kedvelői mellett az idegenforgalmi holtidényben a külföldi érdeklődőket is Budapestre csábítsák. Ehhez világsztárokat is igyekeztek megnyerni, s a következő évtizedek alatt a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) olyan fogalommá, védjeggyé vált, mely már szinte vonzotta a neves operaénekeseket, komolyzenészeket, táncosokat, társulatokat. Idővel egyre bővült a helyszínek és az előadások száma, március második feléről pedig áprilisra tolódott át az összművészeti fesztivál időpontja.

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2021 – Royal Philharmonic Orchestra 2012

A Royal Philharmonic Orchestra 2012-ben volt a fesztivál vendége (Fotó: BTF)

2020 tavaszán a koronavírus-járvány miatt elmaradt a több mint kéthetessé bővült eseménysorozat, száznál több programot kellett lemondani. Akkor még kevesen gondolták, hogy egy évvel később a Covid-19 vírusa új erőre kap, a helyzet még súlyosabbá válik, annak ellenére, hogy már vannak a vakcinák, és folyamatosak az oltások.

2021 februárjában újabb váratlan fordulat történt a BTF életében: ekkor derült ki, hogy a kormányzat nem újítja meg a fesztivál évi csaknem egymilliárd forintos támogatásáról szóló szerződését a Fővárosi Önkormányzattal, vagyis kivonul a rendezvénysorozat finanszírozásából. Helyette a jövőben Budapesten új eseményeket szeretne életre hívni: tavasszal Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven.

Minden bizonnyal politikai szándék is meghúzódik a kihátrálás mögött. A jogtulajdonos Fővárosi Önkormányzatnak mindenesetre van ideje azon gondolkodni, milyen formában, milyen anyagi ráfordítással lesz képes a járvány után megvalósítani eddigi leghíresebb kulturális programsorozatát, mely egyben az ország egyik legjelentősebb fesztiváljának is számított. A főváros a nehézségek ellenére úgy döntött, idén megrendezi a fesztiválját, még ha sajátos módon is.

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2021 – Joey DeFrancesco 2016

Joey DeFrancesco amerikai jazzorgonista–trombitás–énekes 2016-ban lépett fel

2021. április 9–18. között tíz napon át online formában zajlik majd, igazodva a körülményekhez. Sorrendben ez lesz a 40. mely nevében a 2020-ban elmaradt esemény sorszámát viseli. Mindenki számára ingyen válnak elérhetővé az előadások a digitális térben.

Minderről március első napján a BTF Facebook-oldalán számoltak be a szervezők, akiknek a nevében Faix Csaba, a fesztivált rendező Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: céljuk, hogy az eseménysorozattal olyan élményt tudjanak nyújtani, amitől erőre kaphatnak az emberek a hosszú bezártságot követően. A Budapest Brand a főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketingszervezete, mely a város kulturális és turisztikai tartalmainak megteremtéséért, programok, előadások és egyben kulturális fesztiválok szervezéséért felel. Megtudtuk, hogy a produkciókat a digitális térben online, streameléssel láthatjuk majd, s igazodva az új formához, a vizuális tartalmak kerülnek előtérbe. Mindennap láthatunk egy „highlight-eseményt”, vagyis az elmúlt évek legnagyszerűbb előadásai elevenednek meg. E produkciókat egészítik ki mai, aktuális kísérőrendezvények olyan kortárs művészekkel, akikre érdemes odafigyelni. Az idei fesztivál tehát egyfajta virtuális, retrospektív tárlata lesz a mögöttünk hagyott negyven évnek, mely új programokkal is gazdagodik.

A szervezők részleteket a fesztivált megelőző hetekre ígértek.

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2021 – fesztivállogó

A 2021-es fesztivál logója

A Budapesti Tavaszi Fesztivál régi weboldala már nem érhető el. Az új oldal, melyen a 40. BTF programismertetői, illetve eseményei hamarosan megtalálhatók: www.budapestitavaszifesztival.hu.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/BudapestiTavasziFesztival

Összefoglaló video a 2019-es, 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál legjobb pillanatairól.

2015-ben, a 35. BTF egyik jelentős eseménye volt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr fesztivált nyitó fotókiállítása a Ludwig Múzeumban, melyről itt írtunk.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.