Dubajban a világ kiállítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lehetőség, mobilitás, fenntarthatóság – e három témakör áll a 2021 októberétől féléven át nyitva tartó Expo 2020 Dubai középpontjában, 192 ország, köztük Magyarország részvételével.

Egy év halasztást követően, 2021. október 1-jén nyílt meg a világkiállítás Dubaj városában, mely 1851 óta a 35. expó, de az első, melyet a közel-keleti, afrikai, dél-ázsiai térségben és az arab világban rendeznek meg. 438 hektáron 192 ország van jelen az eseményen, hogy bemutatkozzon, felhívja magára a figyelmet a világ előtt. A koronavírus-járvány miatt egy évvel csúszott az esemény, de nevében megőrizte a 2020-as dátumot. A hatalmas területre így is csak Covid–19 ellen kapott védőoltással vagy negatív PCR-teszttel lehet belépni.

Expo 2020 Dubai - Al Wasl Plaza

(Fotó: Dubaji Turisztikai Hivatal)

A szervező dubaji kormányzat tartotta magát az évtizedek óta élő filozófiájához: mindenből „leget” nyújtani, a legjobbat, a legnagyobbat, a leglátványosabbat megvalósítani. (Lásd korábbi írásunkat Dubajról itt.) Ennek szellemében építette meg a világkiállítás központi épületét az Al Wasl Plazát is, melyben a világ legnagyobb, 360 fokban vetíthető, 130 méter széles és 67,5 méter magas kupolája található. Rácsos vázának elkészítéséhez 13,6 kilométernyi acélt használtak fel, és a vizuális csodát 252 lézerprojektor vetíti a látogatók fölé. A lézershow-k a kupolán belülről és kívülről is élvezhetők. (Az Al Wasl Dubaj történelmi arab neve, magyarul kapcsolatot jelent.) Közvetlenül mellette húzták fel az Egyesült Arab Emírségek óriáspavilonját. Az egyes témaparkokhoz szökőkutas, parkos sétálóövezetek vezetnek el. A Lehetőségek (Opportunity) pavilon a Mission Impossible nevet viseli, Terra a Fenntarthatóság (Sustainability) pavilonja. A Mobilitás csarnokát Alifnak hívják. A kiállítás közvetlen közelében új metróállomás is épült.

A változatos programok tematikái azon kihívások köré épülnek, melyek a Föld lakóira várnak a bolygó továbbfejlődése, élelmezése, az élethez szükséges víz előteremtése, környezetének védelme, megmentése érdekében. A programáradat napi több mint hatvan eseményből áll. (A részletes naptárat az Expo 2020 Dubai weboldala tartalmazza.)

Természetesen a nyitóünnepség is látványos volt 2021. szeptember utolsó napján, világhírű művészek előadásával, látványorgiával, tűzijátékkal; az eseményt az emírségek 430 pontján óriáskivetítőkön, élőben közvetítették.

A szervezők azt remélik, hogy a kiállítást a hat hónap alatt 25 millióan keresik fel a világ minden tájáról.

Expo 2020 Dubai - A magyar pavilon

(Forrás: hungaryexpo2020.hu)

 Fából készült magyar pavilon

A magyar pavilont nem nehéz megtalálni. A központi helyen fekvő hatalmas Al Wasl Plazától keletre, a Mobilitás-kerületben, a Wadi Avenue és a Union Avenue találkozásánál fekszik, a lengyel és a dél-koreai csarnok közvetlen közelében.  A kettős rétegű, faszerkezetű épület egy belső kupolából és egy azt körülvevő külső burokból áll, makoveczi stílusban. Az Ybl Miklós-díjas magyar építész, Csernyus Lőrinc tervezte, Makovecz Imre egykori tanítványa, majd munkatársa. A csarnokot úgynevezett száraz technológiával, víz felhasználása nélkül alkották meg a magyar ácsok. A Perzsa-öböl térségében ez az első ekkora méretű faszerkezetes építmény, talán ezért is választhatták a világkiállítás 15 legizgalmasabb épülete közé a Time Out Dubai újságírói.

A délelőtt 10 órától este 10-ig nyitva tartó pavilonban látható kiállítások Magyarország természeti szépségeit, turisztikai vonzerejét hivatottak interaktív módon bemutatni. A tematika középpontjában az ország gyógy- és termálvízkincsének ábrázolása áll, az állandó kiállítás fő témája a balneológia. Ezért is olvasható a homlokzaton az Aqua Roots of Hungary felirat. A pavilon egyik legnépszerűbb helyszíne az első héten az étterem volt, ahol az étlapon olyan magyar ételek közül lehet választani, mint a libamáj-terrine pirított kaláccsal előételként, gulyásleves házi csipetkével, vagy főételként kacsacomb káposztás rétessel, töltött káposzta csomborral és liba tepertővel, őzgerincsült zellerpürével. Az édességek között pedig ott szerepel a túrógombóc eperfagylalttal, a madártej, az Eszterházy-kocka diófagyival, és a Rigó Jancsi is. A tradicionális ételeket igazítani kellett helyszínhez, így ezúttal a sertéshús hiányzik a kínálatból. A magyar séfek alkoholt nem tudnak használni az ételekhez, és az italválasztékból is hiányzik a szeszes ital.

A magyar pavilon háromtucat kulturális rendezvénynek lesz a helyszíne a hat hónap során, a nemzeti nap 2022. március 18-án lesz. A magyar szervezők abban bíznak, hogy a csarnokot egymillió látogató keresi majd fel. Az eseményekről az Expo 2020 Dubai hivatalos magyar weboldalán lehet tájékozódni magyar és angol nyelven.

Expo 2020 Dubai - Az óriáskerék

(Forrás: aindubai.com)

 A világ legnagyobb óriáskereke

Az Expo tiszteletére 2021. október 21-étől látogatható az Ain Dubai, mely a világ legnagyobb óriáskereke: legmagasabb pontján 250 méter magasból látható a város. A 2 milliárd dollárból, nyolc év alatt felhúzott építmény nem a világkiállítás területén áll, hanem a Bluewaters mesterséges szigeten, a tengerparton, a Palm Jumeirah, pálmafaágakat idéző, szintén mesterséges sziget közelében. A dupla üvegezésű, légkondicionált kabinokból ellátni az Expo területére, de rálátni a Jumeirah Beach Residence felhőkarcolóira, és a világ legmagasabb épületére, a 828 méter magas Burj Khalifára is. A 48 kabin egy kört 38 perc alatt tesz meg. Az óriáskerék a nap huszonnégy órájában működik, így élvezhető a pompázatos naplemente, valamint a város éjszakai díszkivilágítása is. Aki szeretne, dupla körre is befizethet, üdítőt és szendvicset rendelhet magának, s egy-egy kabint akár éjszakai partira vagy vacsorával egybekötött családi rendezvényre is ki lehet bérelni.

Expo 2020 Dubai - Emirates légitársaság repülője

(Forrás: www.expo2020dubai.com)

 Ajándék belépőt ad az Emirates

Az Expo 2020 Dubai hivatalos légitársasága az Emirates, s érdekesség, hogy a világkiállítás ideje alatt, egészen 2022. március 31-éig, ajándék belépőt ad az Expóra minden utasának, aki oda–vissza irányú repülőjegyet vásárol Dubajba, de a Dubajon keresztül közlekedő járatok utazói is kedvezményezettek. A First Class, a Business Class és az Economy Class utasai egyaránt igénybe vehetik ezt a különleges szolgáltatást, de azok is, akik a flydubai – az Emirates leányvállalatának – valamelyik járatára váltottak jegyet, az anyacég weboldalán keresztül. Az átszálló utasok akkor kapnak belépőjegyet, ha az Emirates globális hálózatán belül folytatják útjukat, és Dubajban legalább hatórányi csatlakozási időt töltenek el. Ennyi időre ugyanis szükség van ahhoz, hogy a reptérről el lehessen jutni a kiállításra, és időben vissza is lehessen térni. Azok az átszálló utasok, akik egyirányú repülőjeggyel rendelkeznek, ugyancsak jogosultak az ajándék jegyre, ha átszállási idejük eléri a hat órát.

Ezen kívül a kiállítás ideje alatt a hűségprogramban résztvevőknek minden Dubajban töltött percért 1 Skyward mérföld is jár. E pontokat később magasabb osztályon történő utazásra, magasabb szintű fedélzeti szolgáltatásokra lehet váltani. Az Emirates különben önálló pavilonnal állít ki, ahol többek között a jövő repülőinek belső dizájnját mutatja be.

Aki teheti, összekötheti téli pihenését az Expo 2020 Dubai meglátogatásával.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.