Elton John, a Rocketman


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életrajzi film és musical – a javából.

Hogy miért jó a Rocketman? Mert egyszerre életrajzi film és musical. Drámai, de egyben szórakoztató. Érzelmes, miközben nem érzelgős. Sodró lendületű, ám ha kell, le is tud lassulni. A videoklipeket idéző stílus ügyesen keveredik játékfilmes elemekkel. Nosztalgikus, mégis máig ható. Profi színészi játékot felvonultató, és közben kiváló zenét nyújtó.

Ez utóbbi természetesen a zeneszerző Elton Johnnak köszönhető. De az a különleges élettörténet is, mely tele volt szárnyalással és buktatókkal, egy szorgalmas és szupertehetséges zenész felemelkedésével, nemi identitásának felismerésével, hirtelen meggazdagodásával, majd alkohol- és drogfüggőséggel, depresszióval, öngyilkossági kísérlettel.

Rocketman - Elton John-film

Jelenetek a filmből (Fotók: UIP–Duna Film)

Sok énekes pályafutásáról láttunk már jobb-rosszabb életrajzi filmet, jó részük azonban nem vett részt a produkciókban (lásd: Madonna, Céline Dion, Michael Jackson). Elton John azonban más utat járt be. A most 72 éves brit énekes-dalszerző kifejezetten akarta, hogy életének első, és egyben legfontosabb, legizgalmasabb periódusáról játékfilm szülessen, méghozzá nem is akármilyen. „Ez a mozi arról az időről szól, amikor kezdtem híressé válni. Ez egy különleges és szürreális időszak volt, és azt akartam, hogy a film is ilyen legyen” – fogalmazta meg a művész.

A történet megidézi az ötvenes éveket, amikor még gyermek volt, és 1990-nel végződik, amikor rehabilitációjára visszavonult. „Azt akartam, hogy szórakoztató legyen a film, ne vegye magát túl komolyan, másrészről viszont van benne egy sor komoly téma, melyek a neveltetésemről, drogfüggőségemről is szólnak. Meg kellett találni az egyensúlyt. Számomra azonban az igazán fontos az volt, hogy a film egyúttal musical is legyen, mert a zene az életem.”

Rocketman - Elton John-film

A félénk, munkásoszálybéli zongorista Reginald Dwightból a szupersztárrá válás olyan viharos gyorsaságú, és botrányokkal teli volt, hogy azt egy átlagos film soha nem tudta volna bemutatni. Így gondolkodott Dexter Fletcher rendező is: „Az volt az ötlet, hogy olyasmit hozunk létre, ami egyszerűen felrobban a vásznon.” Fletchernek ebben már volt gyakorlata, hisz gyakorlatilag ő fejezte be a Queen később négy Oscar-díjat nyert zenés életrajzi filmjét, a Bohém rapszódiát, miután a producerek forgatás közben kirúgták Bryan Singert rendezőt.

Rocketman - Elton John-film

A rendezésig azonban el is kellett jutni. A Rocketman megvalósításának története tíz évre nyúlik vissza. Ekkor már gondolkodott Elton és akkori élettársa, későbbi férje, David Furnish producer (e film producere is), hogy vászonra kellene vinni a zenész élettörténetét, ám nem hagyományos, hanem nagyon is extravagáns módon. Tapasztalatszerzés miatt utaztak 2000-ben Cannes-ba, ahol a filmfesztiválon felfigyeltek egy brit filmre, a Billy Eliotra. A balettezni tanuló kisfiú történetében Eltont különösen megragadta a főhős és apja ambivalens kapcsolata, mely kísértetiesen hasonlított apjával való viszonyára. Megismerkedtek a stábbal, s öt évvel később Elton John és a forgatókönyvíró Lee Hall szövege alapján megszületett a Billy Eliot világsikert arató musicale. Így értelemszerű volt, hogy a tervezett, különleges életrajzi film írója is Lee Hall legyen.

Rocketman - Elton John-film

Elton életre keltőjének Taron Egertont választották az alkotók (akit a Kingsman két részéből ismerhettünk meg, valamint ő volt „Eddie, a sas”). Nem okozott gondot, hogy a hangja nem tökéletesen hasonlít az énekesére, de jól tud énekelni, és a kirívó jelmezekkel, óriásszemüvegekkel külsőleg jól fel lehet idézni az „eredetit”. Törekedtek is erre a jelmeztervezők; sikerült is újraalkotni Elton hetvenes évekbeli csiricsáré „bohócruháit” szárnyakkal, tollakkal, szarvakkal.

Rocketman - Elton John-film

A színész nagyon is komolyan vette szerepét: „Elton John egy zenei ikon, de mi gyakran hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy ő egy személy, nagyon is emberi történettel, amit el akar mesélni.” A rendező mindezt azzal egészítette ki, hogy ez egyben egyfajta meneküléstörténet is: előbb a kisfiú Reggie akar kiszakadni otthonából, majd a zenész később abból a személyiségből, melyet már ő kreált magának és közönségének. Taron Egerton hihetően játszik, énekel, mozog, táncol, a maskarákban valóban az igazi Eltont látjuk magunk előtt.

No és ne feledkezzünk el a zenéről! Kéttucat szám csendül fel: Crocodile Rock, The Bitch is Back, Rocket Man, Goodbye Yellow Brick Road, Honky Cat, Don’t Go Breakin’ My Heart, Your Song, Tiny Dancer – és még sorolhatnánk a slágereket. A Kedves Olvasó is énekelhette ezeket a dalokat a hetvenes–nyolcvanas években, attól függően, hogy mikor volt gyerek, kamasz, ifjú, felnőtt – vagy egyáltalán élt-e már akkor.

Rocketman - Elton John-film

A filmmel összefüggésben Elton John nagyszabású, három éven át tartó világkörüli búcsú-koncertsorozatot szervezett. A Farewell Yellow Brick Road elnevezésű turné 2018 szeptemberében kezdődött, és 2021-ben fejeződik be. Öt kontinensen több mint háromszáz alkalommal lép fel: 2019. június 26-án például Madridban játszik, június 29-én Montreaux-ben, a jazzfesztiválon, július 3-án Grazban, Magyarországhoz a legközelebbi állomásán. Két nappal később már Münchenben, majd 7-én Luccában. Szeptemberben már az Egyesült Államokban találjuk, decembertől februárig Ausztráliában és Új-Zélandon. Európába 2020 októberében tér vissza, amikor is angliai és skóciai városokat keres fel.

Ha nem jutunk el koncertjére, akkor továbbra is hallgathatjuk lemezeit, nézhetjük a YouTube-on, vagy beülhetünk a moziba.

A film 2019. június 6-tól látható a magyar filmszínházakban, a UIP–Duna Film forgalmazásában.

A Rocketman előzetese itt tekinthető meg, a közös interjú Elton Johnnal és az őt alakító Taron Egertonnal pedig itt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.