Enni vagy nem enni

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan lehet környezettudatos, fenntartható, egyúttal egészséges módon táplálni a hamarosan kilencmilliárdos lélekszámú emberiséget? Miközben a május elején megnyílt milánói Világkiállítás résztvevői erre a kérdésre keresik az innovatívnál innovatívabb válaszokat, szembetűnő érdekellentétek is fennállnak a résztvevő országok között.

„Táplálni a világot, energiát adni az életnek” – ezzel a mottóval rendezik Milánóban május 1. és október 31. között a Világkiállítást, melynek fő témája az egészség, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, illetve az e témákkal kapcsolatos innovációk. A rendezvény központi gondolata, hogy a Földön mindenki számára legyen hozzáférhető megfelelő minőségű és tápértékű élelmiszer. Miközben a hazai sajtó hónapok óta a magyar pavilon körüli botrányokról írt – meghökkentő kialakítás, a sámándob mint megosztó jelkép, a tervezők elhatárolódása saját, a megrendelő által átalakított alkotásuktól –, a végeredmény a beszámolók szerint nem lett vészes. Egy olyan alkotásról beszélünk ugyanis, melynek nem valamely város természetes szövetében kell megállnia a helyét, hanem a Világkiállításon, ahol a nemzeti pavilonok az akár extravaganciába forduló látványosság jegyében készülnek.

 

Légkondicionáló növények

A formánál azonban jelentősebb a tartalom, ebben viszont a magyarok épülete a megnyitó utáni hetekben kívánnivalót hagyott maga után. Bogányi Gergely csodazongoráján, egy fotókiállításon és némi dzsessz-zenén kívül ugyanis nem álltunk elő semmilyen attrakcióval; Szőcs Géza kormánybiztos szerint az olaszok túlzott bürokratikus akadályokat gördítettek a programok megszervezése elé, de ígérte, nyár elejére beindul a nagyüzem. Mi elsősorban a tiszta ivóvízre – sokak szerint századunk nagy háborúit immár nem a kőolajért, hanem az édesvízért fogják vívni –, illetve a genetikailag módosított élelmiszerek elutasítására akarjuk irányítani a figyelmet. Ezen kívül minden program a magyar termékekről fog szólni: lesz hete a fűszerpaprikának, a makói hagymának, a magyar nemesítésű málnafajtáknak, vagy éppen az egresnek, a búzának, a máknak, a kajszibaracknak, a túrónak és a mandulának.

Kérdés persze, ezzel a hagyományos bemutatkozással ki lehet-e tűnni a több mint félszáz kiállító ország között, amikor egy magára valamit is adó pavilon a legmodernebb technológiai csodákat, illetve a témához kapcsolódó ötletek széles tárházát vonultatja fel. Az osztrákok épülete például teljes mértékben légkondicionáló-mentes, az ország mikroklímáját bemutató helyiségek hűtését természetes módon, növényi párolgással oldják meg. A németek és az angolok a méhek életterének visszaszorulására hívják fel a figyelmet; előbbi pavilonban egy méh szemszögéből repülhetünk végig Németország felett, utóbbiak pavilonjában egy fémből készült „kaptár” belsejébe juthatunk, amit megtölt a méhek zümmögése, s a kigyulladó lámpák egy nottinghami kaptár méheinek mozgásáról tudósítanak valós idejű kapcsolaton keresztül. Az izraeliek függőleges kertet telepítettek épületük oldalára, melynek növényei és virágai az expó hónapjai alatt folyamatosan változtatják majd a színüket, a koreai pavilonban pedig a videóművészet eszközeivel hívják fel a figyelmet az elhízás, az élelmiszer-ipari tömegtermelés és az élelemhiány hármas krízisre, melyre a koreai gasztronómia három alapelve, az egyensúly, az erjesztés és a tartósítás kínál választ.

A leginteraktívabb pavilon azonban minden bizonnyal a svájciaké. Az épületben négy méretes torony fogadja az érdeklődőket, színültig teli vízzel, sóval, kávéval, illetve almával, s a tornyok tetejére lifttel feljutó látogatók mindenféle korlátozás nélkül kiszolgálhatják magukat. Ahogy viszont a tartályok ürülnek, úgy süllyed egyre alacsonyabbra a vendégeket a magasba juttató emelvény, s – a túlzott fogyasztás igencsak szemléletes példájaként – az emberi mohóság következményeként úgy változtatja belső képét a pavilon.

Fotó: http://www.arketipomagazine.it/en/geberit-for-swiss-pavilion-in-expo-milano-2015/

Jó, tiszta, tisztességes

Noha a Világkiállítás az egész – 2050-re a jelenlegi hétmilliárdról kilencmilliárdos létszámra bővülő – emberiség számára fontos célt tűzött ki, a megoldásban eltéréseket, sőt érdekellentéteket találunk. Miközben például Magyarország a GMO-mentességgel akar kitűnni, az Egyesült Államok esetében az innováció nem kis mértékben azt jelenti, hogy Amerika génmódosított élelmiszerekkel árasztja el a világot, s az expón olyan, nem éppen bioételekről és -italokról híres cégek, mint a Coca-Cola és a McDonald’s is pavilont állítottak. Utóbbi tény annál is zavarba ejtőbb, hogy a Világkiállítás egyik kiemelt projektje a fast vagy junk foodnak, azaz az egészségtelen gyorsételeknek hadat üzenő, Olaszországból elindult Slow Food mozgalom bemutatkozása.

A kezdeményezés hármas jelszava: jó, tiszta, tisztességes. Ennek megfelelően a csatlakozók a minőségi, ízletes és egészséges, a környezetet nem megterhelő, elérhető áron kapható ételeket népszerűsítik, melyekért a termelő is megkapja a méltányos fizetségét. A Slow Food az expón a biológiai sokféleségre kívánja ráirányítani a figyelmet, aminek jegyében például „Slow sajtokat” és borokat lehet kóstolni. „Ha azok vagyunk, amit megeszünk, akkor minden bizonnyal kukoricák vagyunk” – olvasható a Világkiállításon az amerikai Michael Pollan mondata, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire alapvető része étkezésünknek ez a termény: naponta fogyasztjuk, akár a tudtunk nélkül, például állatok takarmányaként vagy étrend-kiegészítők formájában.

A Slow Food mozgalom nemet mond a gyorsételre és a gyors életre; ideája a komótos életmód, melynek köszönhetően az embernek jut ideje élvezni az egyszerű örömöket, kezdve a családi étkezőasztal kínálta élvezetekkel. Ennek megfelelően jelképe a kígyó, hiszen ez a hüllőfajta lassan mozog és hidegvérrel fogyasztja el táplálékát, ráadásul gasztronómiai különlegessége annak az észak-olaszországi kisvárosnak, Bra-nak, ahonnan a kezdeményezés elindult. A mozgalom a világ 150 országában van jelen, egymillió támogatóval és százezer aktív taggal. Sokrétű tevékenységi köre között szerepel a veszélyeztetett, kihalófélben lévő termények védelme, melyekből eddig kétezret azonosított; ezért Afrikában több mint tízezer olyan kertet – az ő megnevezésük szerint Ízek Bárkáját – létesített, melyek feladata megmenteni az eltűnés szélére került terményeket.

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

Ízetlen ízek

A mozgalom célja sajátos módon ellentétben áll a föld jelenlegi helyzetéből fakadó körülményekkel. A becslések szerint ugyanis már napjainkban is világszerte egymilliárd ember nem tud megfelelően táplálkozni, a gyors ütemben (túl)népesedő bolygó élelmezéséhez viszont legalább 70 százalékkal növelni kellene az élelmiszer-termelést – úgy, hogy a megművelt földterület folyamatosan csökken. A talaj kizsákmányolását pedig nem lehet a végtelenségig fokozni, ezért az egyedüli megoldást sokan a génmanipulálásban, a mesterséges élelmiszerek tömegtermelésében látják. A jelenség már évtizedek óta jelen van, ám az utóbbi időben magasabb fokozatra kapcsolt. Ennek jegyében adnak például antibiotikumot és hormonokat a haszonállatoknak, hogy fele annyi idő alatt elérjék vágósúlyukat, vagy irtanak ki erdőket, hogy megművelhető területhez jussanak.

A Slow Food szerint ezek a lépések megfelelő, arányos elosztás esetén feleslegesek lennének, hiszen a Föld jelenleg is 12 milliárd ember ellátására alkalmas élelmiszermennyiséget terem. Csakhogy a megtermelt élelem negyven százaléka pocsékba megy – anélkül, hogy valaha is az asztalra került volna. E pazarlásnak országonként más és más az oka. Északon túl sok élelmiszert termelnek, és nagyon válogatósak az emberek: a húsnak csak a legjobb részét fogyasztják, és mindössze néhány halfajtát esznek – jellemzően azokat, amelyeket a legkönnyebb elkészíteni. Ezen kívül az uniformitás terjedt el, vagyis a szokásostól eltérő gyümölcsöket, zöldségeket nem vesszük fel az étrendünkbe. Délen ezzel szemben az élelmiszer nagy része az alkalmas infrastruktúra, a tartósítási technológia és/vagy a megfelelő szállítási lehetőségek hiányában veszik kárba.

A Slow Food tiltakozik az ellen, hogy a talajt – a termékenység megőrzése érdekében – egyre nagyobb mértékben vegyszerekkel fertőzzük, és felhívja a figyelmet, hogy az élelmiszer-ipari túltermelés és a pazarlás megnyitotta az utat az élelmiszerek technicizálódása felé. Amely fejleménynek már most isszuk a levét: a mai ember már annyira hozzászokott a mesterséges ízfokozókhoz és egyéb adalékanyagokhoz, hogy a természetes aromákat érzi idegennek.

---