Ford Kuga FHEV-menetpróba – Kiteljesedett hibrid kínálat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Ford tovább bővítette a vadonatúj Kuga-modelljük elektromos hajtású kínálatát, amely akár 1000 kilométert is képes megtenni két tankolás között, miközben az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról feltölteni.

A Kugát már a kezdetektől úgy tervezték, hogy alkalmas legyen egy benzinmotoros-elektromos full hybrid hajtás befogadására, és még emellett is a maximumig kihasználható legyen a SUV tágassága, praktikuma, élvezetes vezethetősége és fajtájából adódóan akár összkerékhajtás fogadására is alkalmas legyen. A Kuga Hybrid mellett a modell kínálatában megtalálható még a Kuga Plug-In Hybrid és az EcoBlue Hybrid 48 voltos mild hibrid változat, illetve a hagyományos benzin- és dízelmotorok is, így a típus hajtáslánc-palettája kifejezetten sokszínű.

Ford Kuga FHEV

A Kuga formaterve teljesen univerzális, lámpái elöl hátul teljesen LED-sek, a Vignale-felszereltég egyedi lökhárítóval büszkélkedhet (A szerző felvételei)

Az öntöltő Kuga 1,1 kWh teljesítményű akkumulátorát automatikusan tölti a 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, de lassítás és fékezés közben regeneratív visszatöltésre is számíthatunk. Így az akkuban tárolt áram az elektromotort hajtva növeli az autó teljesítményét, csökkenti a benzinmotor üzemanyag-fogyasztását, vagy tisztán elektromos hajtással mozgatja az autót. A rendszer pillanatnyi vezetési helyzet alapján dönt és észrevétlenül, automatikusan vált a hajtási módok között.

Ford Kuga FHEV

A Normal és Sport üzemmódokban aktiválódó színlelt fokozatváltás-funkció automatikusan szabályozza a benzinmotor fordulatszámát, ezzel sejtetővé az utasokkal a váltás hatásait

Ford Kuga FHEV

A rendszer nem igényel külső töltést, a nagyfeszültségű akkumulátor a belsőégésű motor által, fékenergia-visszanyerés során töltődik, az akku kapacitása 1,1 kWh

Menetpróba alatt elsőkerékhajtású Kugát próbálhatunk, de a későbbiekben egy intelligens összkerékhajtása is elérhető lesz. A 152 lóerős négyhengeres erőforrás mellé társuló eCVT osztóműben két villanymotor dolgozik 125 lóerős teljesítménnyel, de a rendszerteljesítmény mindössze 190 lóerő marad. A váltó szimulált fokozatváltási funkciót is kínál. Ezt arra fejlesztették ki, hogy az élvezetesebb vezetési élmény érdekében ‘leutánozza’ a hagyományos automata sebességváltókból ismerős váltásokat, azt az ismerős érzetet kelti, mintha valóban másik fogaskerékre kapcsolnánk. Teljesítménymegosztó váltóművét kifejezetten arra tervezték, hogy összehangoltan működjön a 2,5 literes benzinmotorral, minden vezetési helyzetben a megfelelő áttételt használva az optimális teljesítmény és üzemanyag-fogyasztás eléréséhez, autópályás használatkor is mindig akad bőven erőtartalék és a sprintidőkkel sem áll hadilábon, 9,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára.

Ford Kuga FHEV

Az akkumulátor megnövelt kapacitása is szerepet játszik abban, hogy az elsőkerékhajtású változattal akár 1600 kilogrammos utánfutó is vontatható

A Kuga Hybrid mindig teljes csendben indul el, hiszen álló helyzetből az elektromotor kezdi gyorsítani az autót, ez különösen a városi közlekedésben és az araszoló forgalomban jelent előnyt, ugyanakkor normál helyzetekben is átkapcsol időnként a tisztán elektromos meghajtásra, ha kevesebb terhelés éri a rendszert és ezzel is meghosszabbítva a hatótávolságot.

Ford Kuga FHEV

A Kuga Hybrid a Toyotától származó 2,5 literes 152 lóerős benzinmotorral és 125 lóerős villanymotorral működik; a rendszer teljesítménye 190 lóerős

A 60 cellás, 1,1 kWh teljesítményű akkumulátorcsomagja folyadékhűtésű, így nincs szükség külön ventilátorra, ezért tovább csökkent az utastér zajszintje. Az optimális hűtésnek köszönhetően az akkumulátor-cellák közel kerülhettek egymáshoz, vagyis kevesebb helyet foglalnak el, ennek is köszönhető az első üléssor több mint egy méteres fejtere és az első ülések mögött kialakítható, akár 1481 literes, síkpadlós csomagtér, amihez laza láblendítéssel mozgatható elektromos működésű ajtón keresztül juthatunk.

Ford Kuga FHEV

A belső teret finomabb bőrrel vonták be a Vignale esetében, magasan ülünk benne és kevés az oldaltartása az üléseknek, a hatalmas üvegtető opciós tétel

Ford Kuga FHEV

A Ford kínálatában a jövő év végére 17 elektromos hajtásmódú autó szerepel majd, és ezek egyike a Kuga Hybrid, melyet a spanyolországi Valencia üzemében gyártanak

Próbánk alatt Vignale felszereltségű modell állt rendelkezésre, ami a Kuga legmagasabb szintje, a puha tapintású bőrfelületek melletti apró kényelmi funkciókon túl itt már az alapfelszereltség részét képzik a fűthető ülések, a szélvédő, valamint a kormány is. A szórakoztatásról egy B&O-hangrendszer gondoskodik 10 hangszóróval, a kormánykerék mögött pedig pilótánk egy 12,3 colos digitális kijelzővel informálódhat , míg középen egy 8 colos érintőképernyő áll rendelkezésre, sajnos továbbra is magyar nyelvű kommunikáció nélkül. Megjelenésben az egyedi, 19 colos kerekek és a külön dizájnnal rendelkező első és hátsó lökhárító, utóbbiak diffúzor betéttel hívják fel magukra a figyelmet.

Ford Kuga FHEV

411-től 581 literig terjed a csomagtér kapacitása, lehajtott ülésekkel 1481 literesig bővíthető

De felszereltségtől függetlenül alapáras az automata reflektoros LED-fényszóró és vezeték nélküli telefontöltő mellett a fedélzeti rendszerre frissített modemmel, amelyhez élő közlekedési információs frissítésekkel könnyen megtervezhetjük a leggyorsabb és legnyugalmasabb útvonalat, de a rendszer számos kényelmi szolgáltatást kínál a mobil alkalmazásán keresztül, például a távirányítású zárást-nyitást a járműkeresőt, de akár a távindítást is.

Ford Kuga FHEV

Az ajánlat 11,65 milliótól indul Titanium felszereltséggel és másfél millió forint többlettel érhetünk a csúcsra a Vignale-modellel, amelyhez még 700 ezer forintér AWD-rendszer is csatolható

Biztonság terén sem hajlandó kompromisszumra, fedélzetén mutatkozik be az új holttér-asszisztenssel kiegészített sávtartó rendszer, a kereszteződés-asszisztens is, ami figyeli a párhuzamos sávokban szemből érkező járműveket és a Stop&Go funkcióval kiegészített adaptív sebességtartó automatika. De van nekünk táblafelismerés és a sávközép-funkció is, de a parkolási nehézségek leküzdésére aktív parkolóasszisztens segít felmérni a megfelelő méretű parkolóhelyeket, majd egyetlen gombnyomásra automatikusan elvégezni a parkolást.

Ford Kuga FHEV

Mivel az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról feltölteni, a Kuga Hybrid vonzó lehetőséget jelenthet azoknak a vásárlóknak, akik szeretnének elektromos hajtással autózni, de nehezen tudnák megoldani a kábeles töltést otthon vagy a munkahelyükön. Ugyanakkor az autó azok számára is izgalmas ajánlat, akik ugyanúgy vágynak az elektromobilitás előnyeire és előnyben részesítik a halk finom működést, de eközben dízeles fogyasztással is számolnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.