Hová és hogyan repülhetünk Budapestről? Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ferihegyről is sorra szállnak fel a légitársaságok gépei, így a járvány mérséklődésével újra lehetőség nyílik meglátogatni távolban élő rokonainkat, visszautazni tartós külföldi munkánk helyszínére, de akár repülős nyaralásban is gondolkodhatunk.

A repülőgép fedélzetén megszólal a hangszó: Itt a kapitány beszél; ma otthonról dolgozom…

A koronavírus-járvány legsűrűbb napjaiban terjedt el az interneten egy utasokkal teli gépbelsőt ábrázoló karikatúra, a fenti aláírással.

Azokban a napokban szinte teljesen leálltak a nagyvilágban az utasszállító repülők. Igy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is szinte teljesen megszűnt a forgalom: míg 2019 áprilisában 1,3 millió utas fordult itt meg, idén áprilisban számuk nem érte el a tízezret sem. Egy esztendeje ugyanebben a hónapban naponta 44 500 utazót számláltak Ferihegyen, 2020-ban egy áprilisi napon az átlagos utasszám mindössze 329 volt.

Ferihegy

Ferihegyen nyárig fokozatosan nő a járatok száma (Fotó: Budapest Airport)

Májusi éledezés

Április minden bizonnyal az idei mélypont volt, hiszen májusban már elkezdett éledezni a forgalom. A KLM amszterdami járata május elsejétől naponta közlekedik, a Wizz Air májusban fokozatosan indította, illetve növelte útvonalainak számát, s már tizenhat állomásra repül (az alábbi helyekre: Athén, Barcelona, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London–Gatwick, Liverpool, London–Luton, Madrid, Stockholm–Skavsta, Szarajevó, Berlin, Podgorica és Marosvásárhely). Elvileg. Mert vélhetően a gyér érdeklődés miatt a menetrend egy részét még törölte. Így utazásunk tervezésekor vigyázzunk: hiába váltottuk meg jegyünket, az egyelőre még nem garancia az utazásra a kiszemelt járaton.

Frankfurt

Budapestről Frankfurtba naponta indul repülő, onnan átszállással irány a nagyvilág (Fotó: Pixabay)

Júniusi szárnyalások

A Lufthansa csoport tagjai, a Lufthansa, a Swiss és az Eurowings június 1-től hetente 15 járattal repülnek Budapestről: naponta Frankfurtba, három–három alkalommal Düsseldorfba és Stuttgartba, kétszer pedig Zürichbe. Frankfurtból átszállással pedig el lehet érni távoli országokat is, így az úti célok között szerepelhet többek között Torontó, Mexikóváros, Johannesburg, Tokió, Bangkok, Sao Paulo, Chicago vagy New York is. De például Mallorcára és Nizzába is el lehet jutni.

Júniustól a British Airways a Budapest–London, a Jet2 leeds-i és manchesteri járatát indítja újra, az Emirates Budapest–Dubaj között repít ismét. Az Air France hetente egyszer kezd repülni Párizsba, de a hónap végén már naponta száll fel Budapestről. A LOT lengyel légitársaság június közepétől tervezi munkába állítani nemzetközi járatait, s a magyar fővárosnak is fontos szerepet szán.

A Brussels Airlines június közepétől heti négyszer indul a magyar fővárosból Brüsszelbe.

A Qatar Airways júniusban hetente háromszor repüli ismét a Budapest–Doha távot, ez a szám júliusban négyre, augusztusban ötre nő. A dohai gyűjtő-elosztó központból (hubból) tovább lehet repülni Ázsia és a Csendes-óceáni térségekbe, így Hongkongba, Sanghajba, Szingapúrba vagy Melbourne-be, Sydneybe is.

A Wizz Air júniusra már félszáz járatát hirdette meg, így egyebek mellett olyan nyaralóhelyekre is közvetlenül utazhatunk el, mint Korfu, Ibiza, Palma de Mallorca, Malaga, Rodosz vagy Tenerife.

Ryanair

A Ryanair júliustól beleerősít (Fotó: Falus Tamás)

Ha július, akkor Ryanair

A diszkont légitársaság májusban még a földön tartotta gépeinek több mint 99 százalékát, Budapestről csak London–Stanstedre repült. Viszont tervei szerint júliustól 80 repülőtérről, azaz csaknem valamennyi európai bázisáról felszáll, így Budapest is bekapcsolódik az ír fapados vérkeringésébe. A légitársaság egyelőre ritkábban közlekedik majd a legforgalmasabb útvonalakon, amíg az utasforgalom nem lendül fel, inkább az a célja, hogy repülőivel minél több úti célhoz lehessen eljutni.

A Finnair e hónapban indítja el korábban felfüggesztett járatai egy részét, így a Helsinki–Budapest útvonalon is. Előbb heti egy, a hó végén már heti négy gépet tervez repíteni Ferihegyre.

Új ajánlások, és szabályok

Az utazóknak, a légitársaságok és a repülőterek üzemeltetőinek közös a célja: meg kell előzni a koronavírus terjedését a reptereken, a gépeken. Ehhez újfajta szabályokra, protokollokra van szükség, melyek olykor kényelmetlenséggel járhatnak, de napjainkban feltétlenül szükségesek. Amíg nem létezett egységes nemzetközi szabályozás, addig is részben hasonló tanácsokkal, kötelezettségekkel találkozhattunk egy-egy légi utazás során. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy az utasoknak, a reptéri dolgozóknak, valamint a légiutas-kísérőknek elővigyázatosságból javasolt a maszk viselése mind a reptereken, mind a fedélzeten.

Ellenőrzés Ferihegyen

Ferihegyen az utasbiztonsági ellenőröknek kötelező a maszk viselése (Fotó: Budapest Airport)

A Budapest Airport közzé is tette, milyen óvintézkedéseket tesz, és vár el az utasoktól. Munkatársai például fokozott és folyamatos fertőtlenítő-takarítást végeznek, még a terminál szellőzőrendszerében is. Automata kézfertőtlenítőket helyeznek ki, felügyelik a sorban állást például jegykezeléskor, biztonsági ellenőrzéskor, az útlevél-ellenőrzés során, beszállításkor, valamint a poggyászkiadó csarnokban. Az utazók a megfelelő távolság megtartása érdekében a SkyCourtban csak minden második ülőhelyet foglalhatják el (erre padló- és tiltómatricák figyelmeztetnek).  Ahol az utasok a személyzettel találkozhatnak – így a check-in pultoknál, az utasbiztonsági ellenőrzőpontokon vagy beszállításkor –, ott plexi elválasztóelemeket helyeznek el. Kötelező a maszk viselése Ferihegyen a személyzet azon tagjainak, például az utasbiztonsági ellenőröknek, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti másfél méteres távolságot.

Reptér és maszk

Megszokott kép a terminálokban 2020 tavaszán, nyarán (Fotó: Pexels)

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), együtt az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal (ECDC) 2020. május 21-én hozta nyilvánosságra közös iránymutatását arról, milyen intézkedések szükségesek a légi utasok és a légi közlekedésben dolgozók egészségének megőrzése érdekében. (COVID-19 Aviation Health Safety Protocol, elolvasható, letölthető innen.) Ez nagyrészt megerősíti a korábban a repülőterek, légitársaságok által hozott intézkedéseket, például a maszk kötelező viseléséről. Az iránymutatásban többek között szerepel: a társaságok szereljék fel a repülőgépeik légkondicionáló és egyben levegőellátást nyújtó berendezéseit úgynevezett HEPA-szűrőkkel. E legmodernebb eszközök ugyanis képesek kiszűrni a vírusok és baktériumok 99,97 százalékát az utastérben áramló levegőből. (Sok társaság repülői különben már rendelkeznek ilyen szűrővel, így a Wizz Air, a Qatar, a Ryanair gépei.) A protokoll szerint a repülőtéri terminálokba belépés előtt meg kell mérni az utasok testhőmérsékletét. Az ügynökség arra is felhívja a figyelmet, hogy el kell érni: az utazó minél kevesebb érintkezéssel juthasson fel a repülőgépre az utasfelvétel, a biztonsági ellenőrzés, a vásárlás és a beszállás során. A Wizz Air és a Ryanair például weboldalán arra kéri utasait, hogy az interneten végezzék el az utasfelvételt, online vásárolják meg a kiegészítő szolgáltatásokat (így az extra poggyászt), hogy a repülőtéren már valóban csak minimális legyen a közvetlen érintkezés a személyzettel. A reptéren pedig, ahol erre lehetőség van, mindenki éljen az önkiszolgáló poggyászfeladás és a gyorsított biztonsági ellenőrzés lehetőségével.

Ha repülünk, a biztonsági övek mellett kérjük a maszkokat is bekötni…


Kapcsolódó cikkek