Hyundai Ioniq 5 – Hazai premier, koreai villámcsapás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Hyundai először a környezetbarát mobilitáshoz kapcsolódó, hosszútávú kutatási és fejlesztési programja meghirdetésekor használta az „ion” és „unique” szavak ötvözéséből keletkezett IONIQ kifejezést. Immár almárkaként itthon vehettük szemügyre legújabb és igencsak látványos modelljét, az Ioniq 5-ös modellt.

Gyorsan, kettesével lépkednek a létrán a Hyundai-fejlesztők, még meg sem tudtuk emészteni az ötös modell látványát és egyedi megoldásait, az itthoni premierrel egyidőben már a hetes széria bevezető képeiben gyönyörködhetünk, amely egy nagy méretű, első pillantásra luxus SUV-modellnek tűnik. Több új és látványos modellben gondolkodnak. A sorszámmal jelölt elektromos modelleknél a páros számmal jelölt típusok szedánok, a páratlannal jelöltek szabadidőjárművek lesznek.

Hyundai Ioniq 5

Hyundai Ioniq 5

A szerző felvételei

A Hyundai 2020-ban vezette be az akkumulátoros elektromos modelleket felölelő IONIQ almárkáját, és ezzel új fejezetet nyitott a vállalat történetében. Jövőképével összhangban online életstílus-megoldások köré rendezett elektromos mobilitási élményt kínál ügyfeleinek.

Hyundai Ioniq 5

De nemcsak szolgáltatásaival és az elektromos mobilitási előnyeivel lesz sztár az új modell, egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni a külső dizájn mellett. Lámpái, mint a régi tetris játékban, csak jönnek-mennek a kockák benne és a pixeles lámpatestek mellett a megjelenést letisztult, de határozott éles vonalak jellemzik. Az IONIQ 5 formájának különleges arányokat kölcsönöz nyújtott tengelytávja és rövid túlnyúlásai. A 4635 mm hosszú, 1890 mm széles és 1605 mm magas karosszéria 3000 mm-es tengelytávval társul.

Hyundai Ioniq 5

Elöl a kerékívekre rázáródó motorházfedéllel találkozunk, ez egy új megoldás a Hyundai részéről, úgymint a karosszéria síkjába simuló, onnan automatikusan kiemelkedő kilincsek nemcsak letisztult felületet, de jobb aerodinamikai hatásfokot is eredményeznek. Továbbá érdemes megemlíteni a rendkívül szűk illesztési hézagokat, amelyek szintén az optimális aerodinamikai teljesítményt fokozzák.

Hyundai Ioniq 5

A pixelekre bontott fényszórók, amelyek nem kevesebb, mint 256 négyzetes kis diódából állnak, magukban foglalják a jellegzetes nappali világítást, amelyek összetéveszthetetlen fénykarakterrel ruházzák fel. Az autó orrkialakításának további érdekessége a V alakú lökhárító aktív légbevezető nyílásokkal, amelyek zárt helyzetben szintén javítják a légellenállást, vagyis csökkentik az energiafogyasztást, nyitva pedig hűtést biztosítanak a megfelelő alkatrészeknek. A hagyományos hűtőrács helyén a vezetőtámogató rendszereket kiszolgáló érzékelősziget helyezkedik el, a Hyundai történetében elsőként kínál két Autópálya-asszisztens-funkciót. Az előre tekintő kamera, radarok és navigációs adatok segítségével működő rendszer szabályozza a jármű sebességét és követési távolságát, valamint a forgalmi sáv közepén tartja a gépkocsit. Emellett a sávváltásban is segít a vezetőnek.

Hyundai Ioniq 5

Szintén látványosak a 20 colos kerekek, amelyeken visszaköszön a pixel dizájntematika, elektromos autóként talán a Porsche kínál hasonló méreteket, igaz sportkocsiként, de az Ioniq esetében egyszerűen így adja ki a tökéletes arányokat.

Hyundai Ioniq 5

A látványosság belül tovább fokozódik, a háromméteres tengelytáv nagy méretű személyautók helykínálatával ruházza fel, szellős, nagy tér áll rendelkezésre. A próbaautó világos belső tere már önmagában vidám hangulatot teremt, de a kétszer 12 colos képernyő világos keretben már az igényes luxus-belsőtérnek is helyet ad. Az egyedülálló grafikai megjelenésnek köszönhetően sosem látott formában kapunk visszajelzést különböző adatokról. A műszeregység menet közben az elektromos hajtáslánchoz kapcsolódó számos adatot megjelenít, az akkumulátor töltöttségi szintjétől kezdve a legközelebbi töltőállomások címéig. Érdekessége, hogy a digitális műszeregység mellett található fémbetéten mágnessel tárgyakat rögzíthetünk, amolyan otthoni feelinget létrehozva, ahogy az otthonunkban tele rakjuk a hűtőt utazásokról hozott emlékekkel.

Hyundai Ioniq 5

Télen fűthető kormánykerék és első ülések gondoskodnak az utasok kényelméről, valamint hőszivattyúval biztosítanak hatékony klimatizálást a belső térben. A kormányra szerelt váltókar nem foglal helyet a padlóból, ahelyett mozgatható rekeszt találunk, amelyben pohártartók és vezeték nélküli telefontöltő is helyett kapott. Az elcsúsztatható padlókonzolt a vezető térdétől egészen a hátsó ülésekig eltolhatjuk, így akár minden utas igényei szerint használhatja. Hátsó utasok is remek kényelemben utazhatnak, manuálisan állítható az ülések háttámlájának dőlésszöge, a széles könyöklő a tökéletes helykihasználás érdekében elektromosan állítható hosszirányba, az ülések alatt okostelefon-gyorstöltőt és USB-aljzatokat is találunk. A csomagtartó is több mint elegendő, összesen 527 liternyi helyet kínál, amely egészen 1587 literesig bővíthető. De az ülések akár 60:40 arányban osztva dönthetők, és mivel elektromos autóról van szó, természetesen további 57 liternyi helyet kínál az első csomagtartó. A Hyundai fontosnak tartja a környezetvédelmet és nemcsak beszél róla, az Ioniq-modell belső tere számos pontját környezetbarát anyagok borítják, úgymint az ülések, a tetőkárpit, az ajtóburkolatok vagy épp a padló és a kartámaszok. Az újrahasznosított PET-palackoktól kezdve a növényi alapú és természetes gyapjúfonalakig a környezetbarát módon feldolgozott, növényi cserzésű bőrtől kezdve a növényi alapú biofestékekig mindent alkalmaznak. De talán ennél is meglepőbb a tengerek fenekéről felszínre hozott halászhálók újra feldolgozása, amely olyan mértékben áll rendelkezésre, hogy erre egy autóipari konszern új modellje belső tere egyes alkatrészeinek ellátását képes fedezni.

Hyundai Ioniq 5

Kardánalagút hiányában a padló teljesen sík, az akkumulátorok a padló alatt helyezkednek el, az új platformot úgy tervezték, hogy akár két villanymotorral is fel lehet szerelni, valamint az összkerékhajtás lehetőségét is magában hordozza. Ezt a lehetőséget kihasználva a vásárlók kétféle akkumulátorcsomag és kétféle motorkonfiguráció közül választhatnak. Az egyiknél csak a hátsó tengelyen, a másiknál mindkettőn található villanymotor.

Hyundai Ioniq 5

Választhatunk 58 kWh-ás vagy 72,6 kWh-ás akkuk közül, mi az utóbbival próbálkozhattunk hátsókerékhajtással, meglepően villanyautókhoz mérten is csattanós dinamikával, amelyhez a gyári adatok szerint 481 kilométeres hatótáv párosul. Rövid tesztút alatt hihetőnek tűnő 17 kWh-s fogyasztással a hatótávadat nem lenne mérvadó, de rövid utunk során az autó képességeit tettük próbára, nem a fogyasztást szem előtt tartva. Az 58 kWh-os akkumulátor kétkerékhajtással társítva 170, négykerékhajtással 235 lóerős teljesítményt ad, 350 Nm forgatónyomatékot és 8,5 másodperces gyorsulást biztosít, míg összkerekesként két motorral 350+255 a nyomaték és 6,1 másodperces gyorsulással számolhatunk. A legvadabb verzió, a 72,6 kWh-os akkumulátorral társított összkerékhajtású konfiguráció 605 Nm nyomatékkal, 306 lóerővel 5,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, de bármilyen verziót választunk, az összes elérhető elektromos hajtási konfiguráció végsebessége 185 km/óra.

Hyundai Ioniq 5

A platform alapértelmezésben a 800 V-os töltést is támogatja, ám további komponensek vagy adapterek nélkül is alkalmas a 400 V-os töltés fogadására. 350 kW-os töltő használatával mindössze 18 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető. Nem egészen öt perc alatt pedig 100 kilométerre elegendő elektromos energiát vehet fel – ezek az Ioniq 5 képességei –, de ilyen töltési lehetőséget nem sokat találunk itthon. Hétköznapi AC-töltési lehetőséggel a nagyobbik akku majd hat, a kisebbik öt óra alatt, míg gyorstöltéssel 80 százalékra alig egy óra alatt feltölthető. Okos felhasználás mellett rekuperációra is van lehetőség, amely öt fokozatban állítható: a teljes gurulás mellett három fokozatban állítható a motorfék erőssége, míg a legerősebb visszatáplálásnál valódi egypedálos vezetési stílus jöhet létre.

Hyundai Ioniq 5

A rendszer érdekessége, hogy az akkumulátor 3,6 kW kimenő teljesítményt is kínál, aminek köszönhetően a felhasználók bármilyen elektromos berendezést, akár elektromos kerékpárt vagy robogót tölthetnek róla, de ahogy az egyik képen látszik, még kávégépet is tudunk működtetni a jármű akkumulátoráról.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.