Hyundai Santa Fe 2.2 CRDi 4WD Executive Edition – Rendhagyó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Hyundai legnagyobb SUV-modelljével meglépte azt a formai egyediséget, amit előzőleg a legkisebbikével, a Konával mutatott be. Úgy gondoltuk, egy városi vagánynak kell formailag egy ilyen erős jellem, tévedtünk, a Santa Fe modellnek is nagyon jól áll ez a dizájn, de legfőképp a kettős fényszóró megoldás.

Az orr-rész tetején és a motorháztető találkozásánál egy vaskos krómcsíkkal alátámasztva a LED-es nappali menetfényeket találjuk. A főfényszórókat külön alatta, az orr-rész szélein helyezték el, a búra alatt három egységre osztva, az indexszel és a világítással egybekötve. A legmagasabb elvárásoknak megfelelően automata reflektoros és kanyarfény-technológiával is rendelkezik. A tökéletessége miatt említést érdemel a szintén LED-es megoldást alkalmazó fényforrás. Hasonló, kettéosztott lámpaelrendezéssel találkozhatunk a hátsó fertájon is, felül látványos 3D-s rajzolatú helyzet- és féklámpát találunk, míg a lökhárító alsó részén a közlekedéshez használatos többi fényforrást.

Hyundai Santa Fe

A Konával megkezdett külső dizájnt örökölte a Santa Fe, a majd ötméteres testen is jól állnak a Hyundai egyedi fogásai (A szerző felvételei)

Hyundai Santa Fe

A 19 colos felnikkel, rajtuk 235/55 gumikkal, a full LED-lámpák kanyarfényszóróval, a panoráma napfénytető mind az Executive Edition felszereltség részét képezik

Testességét jól mutatja magas övvonala, ami a lámpákat köti össze, alatta hatalmas függőleges síkfelületek uralkodnak. Ennek megfelelően az ajtók is hatalmasak, tágra nyílnak, ésszerűen a küszöb alá érnek, így a kényelmes beszállás mellett a tisztán tartott ruha is fontos erény.

Hyundai Santa Fe

A 8 colos kijelző kecsesen lebeg a műszerfal tetején, menüje magyar nyelven kommunikál és mindenfajta okostelefon-rendszerrel megérteti magát

Hyundai Santa Fe

A magasra helyezett nappali menetfény és a hatalmas hűtőrács, melyet a főfényszórók fognak közre, egyedi, de tekintélyes arcot ad a legnagyobb Hyundai-modellnek

A belső tér hangulata, anyagválasztása egy magasabb kategóriát vetít elénk. A Burgundy belső bordós-vöröses színe elegáns megjelenésű, az ülések különösen szépek és kényelmesek, melyek ülőrésze színes, míg oldala és a háttámla fekete bőrt kapott. Emellett felső része steppelt varrású díszítéssel is rendelkezik, és hogy a kényelem semmiben ne vesszen el, a fűtés mellett szellőztethető is, amit a nyári forróságban volt szerencsénk kipróbálni, hamar „használhatóvá” teszi az üléseket.

Hyundai Santa Fe

Nemcsak ránézésre garantálnak kényelmet a széles első ülések, valóban azok is, a Burgundy belső szín elegáns környeztet teremt

Hyundai Santa Fe

A második sor kényelme pazar, a szélein jól formázott ülések kényelmesek, támlájuk állítható és fűtési lehetőséggel is rendelkeznek, viszont klímavezérlő ide már nem jutott

Hyundai Santa Fe

Minden rendben a vezető körül, az ergonómia és az anyagminőség is tökéletes, egyszerűen jó érzés benne ülni

Szép vonalakkal megáldott a műszerfal, a felső részen kialakított süllyesztések miatt a lebegő központi kijelző úgy néz ki, mintha egy kis szigetből nőtt volna oda. A 8 colos érintőkijelző célszerűen kialakított menürendszere magyar nyelvű, támogatja mind az Apple CarPlay, mind az Android alkalmazásokat, emellett navigációs rendszere tíz éven át ingyen frissíthető. A vezető előtti műszeregység analóg és LCD-kijelzővel kombinál. Szélein a fordulatszámmérő, a vízhőfok- és az üzemanyagszint-jelző a hagyományos módszerrel dolgozik, középen a sebességmérőnk 7 colos digitális kijelzője a vezetésdinamikai kapcsoló állításával változtatja a színét. Minden induláskor Comfort kék színben pompázik, ez az alapbeállítás, ahol négykerékhajtás az adott teljesítmény 35 százalékát juttatja a hátsó kerekekre. A zöld kijelző esetében Eco módba léptünk, mely esetben a négyhengeres dízelerőforrás csak az első kerekeket dolgoztatja. A régi vágású, 2,2 literes dízel hidegen kerregős, de bemelegedve már szépen duruzsoló erőforrásunk 200 lóerejét Sport módban a piros kijelző adja tudtunkra, ahol már egyenlő részben, vagyis 50–50 százalékban osztja 400 Nm nyomatékát a tengelyek között. A negyedik beállítási lehetőség, amely szintén kék hátterű, a műszerfalon a Smart mód, ez vegyes felhasználást biztosít. Egyenletes haladás mellett Comfort és Eco módokat használja, de egy dinamikus előzésnél automatikusan Sportra kapcsol, majd ha megnyugodtak a kedélyek, újra a vezetési stílushoz mérten a gazdaságosabb beállítást választja. Ilyen lehetőségek mellett a fogyasztásra nem lehet panasz, ez igaz is addig, míg városban nem használjuk. Az 1980 kilogramm tömegű Santa Fe országúti 7–8 literes fogyasztását, amely autópályán akár a 6 literes átlag közelébe is érhet, sajnos városban nem tudjuk 10 liter alá szorítani. Mindez persze baráti egy ekkora autótól ilyen teljesítmény mellett, amihez súlya mellett méretei is imponálóak. 4,77 méter hosszú, 1,89 méter széles és alapból úgy tervezték, hogy a mai elvárásoknak megfelelően akár hét személy szállítására is használható legyen. Tesztautónk csak öt személy szállítására volt alkalmas, ebből kifolyólag méretes csomagtartóval rendelkezett.

Hyundai Santa Fe

A nyolcfokozatú automataváltó-kar mögött ott a Drive Mode kapcsoló, mellyel négy karakter közül választhatunk

Hyundai Santa Fe

200 lóereje nem finomkodik, ha menni kell, 1980 kilogrammos tömegét 9,3 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra

Hyundai Santa Fe

Finom bőr borítja az ajtókönyöklőt, alatta a Krell audiorendszer igényesen elhelyezett hangszórója

Az alapból is hatalmas, 555 literes teret a 60:40 arányban dönthető üléseknek köszönhetően tovább bővíthetjük. A gombnyomásra történő döntés után sík csomagtérpadlót kapunk, amely így 1695 literesre bővül. A villamos működtetésű ajtón keresztül juthatunk be, amely a műszerfalon elhelyezett gombbal vagy egyszerűen láblendítéssel is nyitható és zárható. A nagy csomagtérméretnek köszönhetők a második sor ülései is, melyek a kényelem mellett a praktikusságra vannak hangolva. Az ülések sínen állíthatók, így kívánság szerint tudjuk növelni a csomag- vagy a lábteret. A háttámlák állíthatók, a szélső ülések fűthető funkciót is kaptak, valamint széles, ideális magasságban két pohártartó is helyet kapott a könyöklőben. Ezt a kényelmet a jobb hátsó utas még tudja fokozni, neki az anyósülés belső felén külön gomb áll rendelkezésre az ülés mozgatására, lábtér bővítésére és a támla döntésére.

Hyundai Santa Fe

A kilincsek nem érintésére nyitnak, kicsi fekete gombbal kell aktiválni ezt a funkciót, míg a csomagtér láblendítésre azonnal nyílik

Hyundai Santa Fe

Alapból 555 literes a csomagtér, a második üléssor állításával ez 670 literig bővíthető, majd azok lehajtásával 1,7 köbméteres teret kapunk

A komfortot nemcsak a helykínálat és az ülések kényelme teszik teljessé, hanem kiváló futóműve is. Inkább mondanánk elsőre keménynek a beállítást, gondolnánk ezt azért, mert remekül helytáll, feszesen tartja magát a gyors kanyarokban, hirtelen sávváltáskor sem dől meg a karosszéria. Teszi ezt úgy, hogy kellemesé varázsolja a bent ülőknek a keresztbordákon való áthajtásokat, valamint a hullámos úthibákkal is hatékonyan megbirkózik. Fontos megemlíteni, hogy a menetdinamikai kapcsoló nincs hatással a futómű állítására, az csak a fent említett műszerfal megjelenítését, a kormány közvetlenségét, a váltásokat és a gázreakciókat befolyásolja. Autópályás tempónál alig 2000/percet forog a motor, ami nemcsak a fogyasztásra van jótékony hatással, de szinte nem is hallani működését, ebben elsősorban a tökéletesen működő automataváltónak is nagy szerepe van. A frissen fejlesztett nyolcfokozatú, bolygóműves váltó finom indulásokat és sima menetet garantál, csak erőltetett menetben hajlamos ideges váltásokra. Biztonsági arzenálja hibátlan, a távolságtartó tempomattól az aktív holtérfigyelőig minden megtalálható. Sávtartó asszisztense tökéletesen és nagyon határozottan teszi a dolgát, kényelmes kormányfogásnál simán kimarja kezünkből a karimát, ami biztonsági szempontból pozitívan értékelhető, viaskodás nélkül esélyünk sincs megközelíteni az elválasztó vonalat.

Hyundai Santa Fe

A dízelverzió csak 200 lóerővel kapható, alapfelszereltséggel, öt üléssel kicsivel több, mint 12 millió forintért. A legmagasabb felszereltség, mint tesztautónk is, még 3,7 milliót kíván

Lehengerlő teljesítménye mellett jól érezni, hogy a Santa Fe inkább a nyugodt, stílusos utazásokat kedveli, ezzel pont összhangban van a belső tér békéje, nyugalma, amelyet átitat az egyterű modellek feelingje és az Executive felszereltség bőkezűsége.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.