Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok.” „Önök először ütnek, aztán kérdeznek”. „Csak téged”. Ez csak a két legutóbbi, a Parlamentben elhangzott párbeszédrészlet, amelyet két férfi politikus intézett ellenzéki kolléganőjéhez. Miközben ez zajlik a Tisztelt Házban, egyre többen – nem emancipáció-pártiak vagy harcos feministák – emelik fel szavukat a sokszor begyöpösödött, idejét múlt női-férfi sztereotípiák és szerepek ellen.
Menyhért Anna írónő, az ELTE BTK tudományos munkatársa nem feminista, műveivel a férfi központú, nőket háttérbe szorító irodalmi gondolkodás ellen lép fel. „Szembesít a ténnyel, és keresi az okát annak, hogy az irodalomtörténet-írás és az irodalomoktatás a saját korukban sikeres és ismert női írókról nem beszél” – olvashatjuk legújabb monográfiájának, a Női irodalmi hagyomány című könyv fülszövegében. A könyvben
öt női író (Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna) különleges életét ismerhetjük meg.
– Sokszor megkapta a „feminista” bókot?
Nem. Eddig még nem.
– Miért pont ezt az öt írónőt választotta?
Évek óta fut a Nyitott Műhelyben a Rózsaszín szemüveg című kritikai beszélgetéssorozat, amelyet Kiss Noémivel vezetünk. Női írókról beszélünk, különböző meghívott vendégekkel. Ez az öt szerző is sorra került, s őket találtam a legérdekesebbnek, a legfontosabbnak. Mindegyikük élettörténete és életműve üzen valami jellemzőt arról, miért izgalmas a női irodalmi hagyomány. És sorsukból kiderül az is, miért felejtjük el oly gyakran a női írókat.
– Melyikük a kedvence?
Erdős Renée. Róla regényt is írok. De mind az öt női íróban rábukkantam valami olyanra, amivel azonosulni tudtam. Azt hiszem, így lehet elődöket találni. Erdős Renée-t elfeledte az irodalomtörténet-írás, miután szerelme, Bródy Sándor öngyilkosságot kísérelt meg – részben kapcsolatuk sikertelensége miatt. Bródy barátai – az akkori irodalmi élet képviselői, szerkesztők, kiadók – megharagudtak rá, s felbontották a szerződéseit, nem publikálták a műveit. Karrierjét újra kellett építenie. Majd húsz évvel később női olvasóknak szóló regényeivel lett újra nagyon sikeres. Nemes Nagy Ágnes az intellektuális, tudatos költő, az egyetlen női író, aki szerepel a tankönyveinkben. De ezért nagy árat fizetett: egész életében titkolta nőies verseit. Czóbel Minkára rárakódott a magányos, csúnya vénlány képe, amelytől nagyon nehéz megszabadítani, pedig ötven évig élt egy háztartásban – minden bizonnyal leszbikus kapcsolatban, Büttner Helén festőnővel, akit Bobnak szólított. Harmos Ilonának Kosztolányi Dezső feleségeként férje hírnevével is meg kellett küzdenie, amikor ő is írni kezdett. A Burokban születtem című memoárban úgy ír a női testről, a kislányok tapasztalatairól, mint senki más. Lesznai Anna kapcsolatot teremt emberek, kultúrák és emlékek között: Kezdetben volt a kert című regényét a szövés, a textilművészet technikáit idéző női módban írja. Megmutatja, hogyan kell és hogyan lehet emlékezni.
– Miért fontos kiemelni, hogy egy író nő vagy férfi ? Van külön női és férfi irodalom?
Érdemes utánagondolni annak az ellentmondásnak, hogy egyes műfajokat, mint például a szerelmes, romantikus regényt, a levélregényt, a gyerekirodalmat, a naplót női műfajnak tartunk, és egyben kevésbé értékesnek is gondoljuk őket. A másik oldalon pedig a komoly irodalmat nem nélküliként képzeljük el, miközben az ide sorolt műveket nagy többségben férfiak írják. Szerintem létezik női és férfi irodalom, léteznek különbségek női és férfi beszédmód között.
– Új monográfiájának előszavában arról is ír, hogy a diákok alig találkoznak az irodalom órákon női írókkal. Mi ennek az oka?
Szapphót olvashatják a diákok, majd sok ezer éves csend után Nemes Nagy Ágnest tanulják. Az elmúlt évszázadokban a nők nem tudtak úgy hangot adni az igényeiknek, nem tudták kifejezni magukat, nem írhattak úgy az életünkről, mint ma: nem is volt meg ehhez a megfelelő nyelv. De minden korszaknak megvoltak, s megvannak a maga női írói, csak sajnos nem tartjuk meg őket az emlékezetünkben. Ez kánonformálási és oktatáspolitikai kérdés is: mi szerepel a tananyagban. A női írók művei kimaradnak az iskolai olvasmányok közül. Jó lenne ezen változtatni. Ezt kísérlem meg ebben a könyvben.
Menyhért Anna író, irodalomtudós, irodalomszervező, egyetemi oktató, az ELTE BTK tudományos munkatársa. Kutatási területe a női irodalom, a traumaelmélet és a kortárs irodalom. A Trauma és Gender Kutatócsoport vezetője. 2000–2006 között a József Attila Kör elnöke, 2005–2011 között az Európai Írószövetség alelnöke, 2007 óta a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület igazgatója, az általa alapított 5K Központ íróiskolájának vezetője. A kis ló kalandjai című mesekönyvsorozat szerzője. Legújabb kötete öt írónő életét mutatja be, a monográfia címe: Női irodalmi hagyomány.
|
|---|
– Saját írásaiban is képviseli a női egyenjogúságot?
Tulajdonképpen igen. Női irodalomnak tartom a verseimet, amelyek a Szelence című kötetben jelentek meg. Az egyik nyitó darab, amelyre sokat hivatkoztak a kritikusok, a Női líra címet kapta, és ebben arról is beszélek, milyen – a férfi irodalom normái alapján kialakult – elvárásokkal találkozik egy kortárs női szerző. És ha megnézzük az irodalmi művek vagy a mesék főszereplőit, azt látjuk, hogy nagy részük szintén fiú vagy férfi. Részben ezért írtam olyan mesekönyvet is, amelynek női főhőse van. Vándorlány hasonló kalandokon megy keresztül, mint más mesékben a fiúk. Őt egyfajta női módban az intuíciója viszi előre a próbatételek során. A meseregényhez munkafüzet is készült, íróiskolám munkatársa, Szettele Katinka készítette, azért, hogy az iskolákban kötelező olvasmányként dolgozhassák fel az alsó tagozatos gyerekek.
– Íróiskolájában ügyel arra, hogy nagyjából egyenlő legyen a nemek aránya az oktatók, a hallgatók és a tananyag szereplői között is?
Igen. Ezt fontosnak gondolom. A hallgatók esetében nem tudom befolyásolni ezt az arányt, de az oktatók és a tanagyag esetében kifejezetten fi gyelek erre. Az íróiskola harmadik évét kezdi meg, az eddig nálunk végzettek közül van, akinek már megjelent az első kötete, másoknak készülőben van. A diákok számára a lényeg a saját hang, a saját stílus, a saját műfaj megtalálása és a gyakorlás. Ehhez hozzátartozik az is, hogy foglalkozzunk azzal, nőként vagy férfiként írunk. Ismernünk kell a női és a férfi író elődöket, el kell sajátítani azt a nyelvet, amelyet a mai kortárs irodalom beszél. Fontos odafigyelni arra, hogy a női és a férfi lét mennyire erősen jelenik meg a hallgatók szövegeiben, akarják-e erre felhívni az olvasóik figyelmét, vagy nem. A gyerekeknek szóló kreatív írás kurzusokon pedig játékos formában szokott felmerülni a téma: megbeszéljük, milyen szerepet kapnak hagyományosan a lányok és a fiúk a mesékben, és ehhez képest mi más manapság.
– Eddigi munkássága során mire jutott, miért szorulnak háttérbe a nők a férfiakhoz képest?
A pozícióharcok során kerülnek a nők leginkább hátrányba, mert az idejüknek nagyobb részét töltik a család körüli feladatokkal, mint a férfiak. Kevesen veszik fel közülük a kesztyűt, az a jellemző, hogy elfogadják ezeket a hagyományos beidegződéseket, nem gondolják, hogy változtatni lehetne rajtuk. A társadalmi közvélekedés értékhierarchiát állít fel, a tevékenységi körök értékkel bírnak. Egyes szakmákat elnőiesedettnek nevezünk – ezek kevésbé értékesek, kisebb a presztízsük, kisebbek a fizetések. Az úgynevezett Törpilla-effektus is sok területen működik: egy nőre van szükség csak, mutatóba, „díszpintynek”. Nézzük meg a tehetségkutatók zsűrijét! A nők így aztán egymást ütik ki, versenyeznek egymással azért az egyetlen helyért.
A vizuális megjelenítés terén is hátrányba kerülnek a nők: a komoly eredményt elérő férfiaknak a sportversenyeken csinos lányok nyújtják át az érmeket tálcán, magas sarkú cipőkben imbolyognak. A pom-pom lányok szintén a komoly sport mellé „járnak”, szórakoztatják a közönséget. A nőknek a kísérő szerepek jutnak, a tényleges és a fő tevékenység a férfiaké.
– Hogyan és mikor került ilyen szoros viszonyba az irodalommal? Írónőnek készült?
Gyerekkoromat meghatározták a könyvek. Nagyapám az Egyetemi Könyvtár igazgatója volt, mi ott laktunk az épületben, szolgálati lakásban. Kamaszkoromban kezdtem el rengeteget olvasni, a délutánjaimat olvasással töltöttem. Negyedikes gimnazistaként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen első lettem irodalomból. Akkor már éreztem, hogy az irodalom lesz az én irányom, magyar szakra jelentkeztem a Bölcsészkarra. De azt, hogy író vagyok, csak az utóbbi tíz évben mondom.
– Miért?
Nem volt olyan könnyű magamat íróként meghatározni. Talán éppen azért, mert az irodalmi hagyományunkban kevés a női író.
– A diákjai hogyan fogadják a „női” felfogását?
Az ELTE Bölcsészkarán működő Trauma és Gender Kutatócsoport vezetője vagyok, egy hároméves OTKA projekt keretében 20. századi női irodalmi weboldalt készítünk. Nagy az érdeklődés a női irodalom, a gender studies, a nő- és férfi tudományok iránt. Jelenleg éppen egy társadalmi nemek kutatási központ és mesterszak kialakításán munkálkodunk.
– Tanítás mellett könyveket ír, előadásokat, beszélgetéseket szervez és tart vidéken is. Jut elég ideje a gyermekére?
Látja, ez a kérdés is csak nőkkel kapcsolatban merül fel, egy férfitől nem szoktak ilyet kérdezni. A kisfiam tízéves. Elég jó szervező vagyok, a saját időmet is beosztom. A férjem szabadúszó, a házimunkát természetes, hogy elosztjuk.
