Játék a kocsmában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Arra, hogy a (rom)kocsmák homályában nem csak merengeni lehet, itt egy újabb bizonyíték. Hat budapesti és három vidéki kocsmában, tavernában, bárban minden hétfő este a kvízé a fő szerep. A kilenc helyszínen összesen mintegy hatszáz huszonéves és érettebb korú csapatokba rendeződve ugyanazzal a negyven kérdéssel birkózik meg másfél órán keresztül. Ez a QuizNight, amelyet a műfaj hazai mesterével, Bartha Álmos segítségével mutatunk be.


„Hétfő este nincs ennél jobb program: ingyenes, kötetlen, bárki csatlakozhat, remek a társaság, a jó hangulat garantált és nem csak okosodni, hanem nyerni is lehet” – összegzi a főbb tudnivalókat a végzős egyetemista fő szervező. „Angolszász országokban évtizedek óta nagy divat a kocsmakvíz, most már nálunk is kezd ismertté válni a műfaj, amelynek lényege, hogy baráti társaságok hetente egyszer kvízkérdések megválaszo­lásával töltenek el két órát egy jó hangulatú helyen, a verseny italnyereményeit pedig a helyszín adja a győzteseknek” – magya­rázza a 25 éves Bartha Álmos, aki egy sanghaji tanulmányút során találkozott először a QuizNighttal. „Egy amerikai üzletember pubjában ülve ismertem meg a játékot, nagyon megtetszett a hangulata és maga az ötlet, annak ellenére, hogy egy kérdésre sem tudtam a választ”. Álmos 2009 februárjában, hogy feldobja a kissé ellaposodott külkereskedelmi főiskolás napjait, lakhelyén, Szentendrén megszervezte az első kvízestet egy 20-30 fős társaságnak. „Az amerikaiaktól kaptam mintát a kérdéssorhoz, de magam alkottam meg a kérdéseket, figyelembe véve a magyar eseményeket. Jó móka volt.” Darvas Gábor látott először fantáziát abban, hogy lehetne ezt egyszerre több helyszínen is csinálni, így kitartó unszolá­sára, tavaly már a 4. országos bajnokságukat indították. Ma már Budapest hat ven­déglátó-ipari egységében, valamint egy szegedi, egy pécsi és egy szentendrei helyen zajlik a QuizNight minden hétfő este, ötfős csapatokban, összesen több mint hatszáz résztvevővel. Bartha Álmos az egyik budapesti helyszín kvíz­mestere. „Az ezer fő az álomhatár, ezt szeretnénk minél előbb el­érni, ezért várjuk további helyszínek csat­lakozását. Májusban országos döntőt ren­dezünk, nagy nyereményekkel, ehhez keressük a megfelelő méretű csarnokot, ugyanis várhatóan ötszázan leszünk, így a Millenáris vagy a Syma rendezvényközpont is szóba ­jöhet.

A résztvevők azt mondják, a játék nem ­arról szól, hogy mit nem tudsz, a kérdések igen vegyesek: a relativitáselmélet éppúgy előkerülhet, mint Britney Spears. Általános műveltség, tájékozottság, az ismert blogok és internetes portálok olvasása elengedhetetlen, vannak természettudományi, sport-, technikai, kulturális és bulvárkérdések is, ­valamint képrejtvény és anagrammás fel­advány. „A nyolc helyszínünk kvízmesterei segítenek a kérdések megírásában, általában hétvégén ülünk össze és jó néhány órát eltöltünk mire elkészül a megfelelőnek ítélt kérdéssor. De a csapatok is küldhetnek be kérdéseket” – tette hozzá a fő szervező. Az adott helyen étel- és italakciók várják a versenyzőket. A csapatok plusz­pontokat szerezhetnek, ha például vidéki helyszíneken is játszanak vagy ha szüleiket is elhozzák. Így mára a közönség nem csak egyetemistákból és főiskolásokból áll, ki­alakultak középkorosztályú csapatok is.

 

Zsolti egy haverja unszolására ment el az egyik budapesti helyre, hogy helyette­sítse az éppen lebetegedett csapattársat, azóta viszont rabja lett a hétfő esti programnak. „Már két csapatot alkotunk a kollégáimmal és addig játszunk, amíg egyszer nem nyerünk, így a következő évek hétfő ­estéi számunkra biztosan foglaltak” – így kezdi élménybeszámolóját a kommunikáció szakos egyetemista. „Mindenkinek ajánlom, aki azt hiszi magáról, hogy tájékozott a világ dolgaiban és túlteng az önbizalma, ugyanis az egót kikezdő kérdések is sze­repelnek a játékban. Attól tartottam, hogy vagy csak bulvárkérdések vagy csak elmé­leti, lexikális tudást igénylőek lesznek. Tévedtem. Életem első kérdése az volt, hogy melyik hollywoodi filmsztár járta csirkének öltözve az utcát világkarrierje előtt? Majd rögtön utána egy kémiai jött, úgyhogy megnyugodtam, bár egyikre sem tudtam a választ”. Zsolti azért imádja a QuizNightot, mert sokféle fiatallal találkozik, sok új havert szerzett és a versenyszellem doppin­golja. „Divat azt gondolni, hogy a mai fiatalok nem törődnek semmivel, csak neteznek, isznak és lógatják a lábukat, a kvízes részt­vevők pont ezt a sztereotípiát cáfolják. Itt mindenki jó arc, nemcsak műveltek, de viccesek is. Aki vissza akarja nyerni a fia­talokba vetett hitét, az mindenképpen ­menjen el egyszer egy QuizNightra” – tanácsolja Zsolt, aki elárulja: a verseny tiszta, nem lehet segédeszközöket használni, pedig nagy a kísértés időnként kiguglizni egy-egy választ, de speciel, ahova ő jár játszani, elég gyenge a térerő.

Bianka Pécsett kezdte kvízes karrierjét több mint három éve, azóta rabja lett. „Gyerekkoromtól kezdve imádtam az ilyen já­tékokat, a tévében is néztem mindegyiket, de nem mertem jelentkezni. Barátaimmal gyakran játszottunk, de nagyobb formá­tumra vágytam, ezért csatlakoztam a pécsi csapathoz. Ott egyetemi tanárok és idő­sebbek is rendszeresen játszottak” – meséli a szociálpolitikus, aki már minden buda­pesti helyen játszott. „Azért imádom ezt, mert lehet tanulni, versenyezni, miközben haverokkal vagyok, és lehet új emberekkel is megismerkedni, s ez sem utolsó szempont”. Az igazi fanatikusokhoz méltóan, ­Bianka, ha cikket olvas vagy tévét néz, akkor kérdéseket próbál gyártani a látottakból. „Kvízkérdéseket is írtam rendszeresen, de játszani jobban szeretek, nem könnyű olyan kérdéseket kitalálni, amely a huszon és a harminc, netán az ötven felettieknek is megfelelő”. Biankának sok bíró és bírósági titkár ismerőse van, akik rendszeresen járnak Pécsett kví­zekre, „mert ők is megtalálták ebben azt az igényes, közös­ségi szórakozási módot, amit másutt nemigen sikerült”. Azt tapasztalta, hogy akik félnek csatlakozni, mert nem érzik elég felkészültnek magukat, sokszor sikerélményekkel megerősödve mennek haza, és ezért jönnek vissza a jövő héten is. „Az én csapatomban ­halom­-
ban áll a diploma és a doktori cím, mégis sokszor sorjáznak az olyan kérdések, amelyekről fogalmunk sincs, szóval rávilágít a hiányosságokra is”.

A csapatjáték a vitakultúrát is fejleszti, érdekes lehet a saját partnerünkkel együtt is részt venni, sokat elárul a másik jelleméről, nem beszélve választottunk tudásáról…

 

A QuizNight az angolszász területeken népszerű pubquiz, magyarul bárkvíz vagy kocsmakvíz. A játék kvízkérdéseken alapul, amikre csapatokban válaszolnak a résztvevők, jellemzően bárokban, kávézókban, pubokban. A nyeremény a kvíznek otthont adó szóra­kozóhely által biztosított értékes italcsomag, amit a nyertes csapatok a játék végén fogyaszthatnak el. A műfaj eredeti változata egy igen népszerű kocsmai program, amit a ­legkisebb puboktól elkezdve a legnagyobb szórakozóhelyekig – kissé eltérő szabályokkal – mindenhol játszanak. A kvízjáték két húszkérdéses fordulóból áll, a két forduló között ­villámkérdésekkel. A végén a két fordulóban legtöbb pontot szerzett csapat, illetve a villámkérdések nyertes csapatai nyernek. A pluszpontszerzési lehetőségeket egyedileg ta­lálják ki és az adott QuizNight előtt hirdetik ki. Például a halloweeni QuizNightra minden ­csapat, aki töklámpást faragott, pluszpontot kapott, új év előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton pedig a maszkot vagy ­jelmezt viselő játékosok szerezhettek pluszpontot csapatuknak. A heti rendezésű kvízek részt vevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetik (www.quiznight.hu). A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe jutnak, ahol már ­nagyobb értékű nyereményekért megy a küzdelem. A kérdéseket minden héten egyedileg állítják össze a legkülönfélébb témákból. Legnépszerűbb témák: történelem, alap­műveltség, popkultúra, filmtörténet, sport, sorozatok/rajzfilmek, irodalom, földrajz, informatika, gazdaság.

A cikk az Ügyvédvilág 2013 februári számban jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.