Jó kertünk nyara


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mai világunkban egyre inkább felértékelődik a kert, mely egyszerre lehet munkánk, pihenésünk, nyaralásunk boldog színtere.

„Paradicsomi harmónia”

„A kert az emberiség egyik legjobb találmánya és eszköze arra, hogy önmagát otthon érezhesse ebben a világban” – fogalmazott egykoron Hankiss Elemér filozófus, aki találóan érzékelte azt is, hogy „gyönyörűségünket leljük kertünk paradicsomi harmóniájában, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük a külső világ erőivel szemben”. A kertet szentélynek nevezte, ahová a természetnek, a külső világnak csak azokat az elemeit és lényeit engedjük be, amelyek kényelmünket és örömünket szolgálják, amelyek gyönyörködtetnek. (A filozófus szavait itt hallhatjuk!)

Gondolatait minden bizonnyal csak helyeselni tudják azok, akiknek saját kertjük van, akik a természet egy kis szeletét maguk birtokolhatják, ápolhatják, gondozhatják, a maguk gyönyörűségére élvezhetik. Különösen tavasztól őszig, amikor igazán kitárja előttünk szépségét.

(Fotó: Pexels.com)

A kert számos dolgot megtestesít: lehet önkifejezésünk egyik formája, egy olyan alkotás, melyre büszkék lehetünk, egy hely, amit megoszthatunk másokkal. A kert egyszerre ad jó levegőt, nyújt télen–nyáron kellemes elfoglaltságot. Aki szeretné, kis veteményesével itt megtermelheti magának a levesbe való zöldséget, aki ügyesen bánik gyümölcsfáival, bokraival annak élményt nyújt begyűjteni a néhány kilogrammnyi cseresznyét, meggyet, barackot, vagy a kevéske málnát, ribizlit. Egy kert lehet akár munkahely is home office-ben, a pihenés fellegvára, szabadtéri sütőhely, de étkező is. Ideális helyszín nagyobb család, baráti társaság fogadására. A nyári hónapokban pedig kiváló lehet szabadságunk eltöltésére is. Különösen, ha jakuzzit, medencét, olvasósarkot is felállítottunk magunknak, a gyerekeknek, unokáknak pedig pingpongasztalt, hintát, homokozót.

Értéket teremt, értéket növel

Amikor 2020 tavaszán hirtelen, egy csapásra megváltozott az életünk, Magyarországra is betört a koronavírus-járvány, a kijárási korlátozások hirtelen mindenkit az otthonukba kényszerítettek. A diákok digitális oktatásra, a felnőttek távmunkára tértek át, a kényszerű bezártság pedig egyre idegőrlőbb lett. Ingatlanszakemberek a megmondhatói, hogy akkortól még inkább felértékelődött egy kertes ház, egy nyaraló, s meg is nőtt a piacon a kereslet a természetközeli, saját kerttel, zölddel rendelkező ingatlanok iránt. Az emberek kezdtek többre értékelni egy kisebb házat kerttel, mint egy nagyobb belvárosi lakást.

(Fotó: Pixabay.com)

Bár a pandémia 2022 tavaszára visszaszorult, az oltottak száma jelentőssé vált, a korlátozó intézkedések döntő többségét meg is szüntették, a vírus nem tűnt el teljesen, csak enyhébb lefolyású változata vált uralkodóvá. De jól tudjuk, hogy nem kizárt a jövőben egy újabb fertőzési hullám, esetleg más vírusok felbukkanása. Vagyis a természetet, a zöldet, a jó levegőt jelentő kert értéke, jelentősége tovább nő. Érdemes megbecsülnie, gondoznia, építenie, szépítenie annak, akinek van. Akinek pedig nincs, bizonyára már elgondolkodott azon, hogy ha megteheti, olyan otthonra váltson, olyan nyaralóval egészítse ki lakástulajdonát, mely hozzájárulhat egészsége megőrzéséhez, egyben növelheti örömét.

Tervezz okosan!

Egy kerthez nem nehéz érteni – vallják sokan, de még többen vannak, akik saját kárukon tanulják meg, hogy ez bizony nem mindig van így… Számos kerttulajdonost hallottunk már panaszkodni arról, hogy a tűzrakóhely felől a teraszára, a házára fújja a füstöt a szél; hogy túl nagy fát ültetett, és lehulló levelei már beborítják a fél kertet, s nem győzik kihalászni a medencéből; hogy az egymás közelébe ültetett növények összenőttek, lekopaszodtak. Az is kellemetlen, ha fő pihenőhelyünket a szomszéd jól működő komposztálója mellett rendeztük be…

Nem árt tehát egy tapasztalt, évtizedek óta kerttel rendelkező barát, ismerős tanácsát kikérni, de még hasznosabb, ha egy profi kerttervező szakmai útmutatásait fogadjuk meg. Feladata nem a növények kiválasztásával kezdődik, elsősorban nem arról szól, hogy hová, milyen növényt ültessünk. Ismernie kell a telek nagyságát, tájolását, lejtését, elsőként a kert megfelelő szerkezetét kell kialakítania. Sőt, ha tulajdonos elég korán bevonja az építkezés folyamatába, tőle még azt is érdemes megtudakolnia, hol lenne az épülő ház ideális területe, s milyen legyen a kapcsolata a kerttel.

Jakuzzi, medence, fürdőtó

Egy kisebb kertben jól elfér egy jakuzzi, de mielőtt megvásároljuk, döntsük el, hányan szeretnénk használni. Egyedül, párosan, gyerekekkel, esetleg barátokkal. Felállíthatjuk a kertben, de akár a teraszon is. A kerttervezők inkább azt javasolják, hogy egy csendes kerti zugba helyezzük el, ahol intim környezetben lehet ejtőzni, nem zavarunk másokat, és mások sem zavarnak minket. Szerencsés, ha árnyékolókkal védjük a napsugaraktól.

Ahogy nő nyaranta a kánikulai napok száma, úgy nő az igény a kerti medencére is. Itt is igénytől, helytől a fürdőzők számától kell határoznunk, milyen típusút és mekkorát válasszunk. Ha kisgyermekeinknek szeretnénk vizes labdázóteret, lubickolós kismedencét, és esetleg nem túl tágas a kertünk, elég lehet egy egyszerűen felállítható, puhafalú felfújhatós vagy csővázas. Másfél méterestől akár négy és fél méter átmérőjű medence mellett is dönthetünk, mely lehet szűrőbetétes vagy vízkerengető rendszerű.

(Fotó: Pixabay.com)

Egy épített medence pedig könnyen a kert egyik látványosabb része lehet. Manapság már a legváltozatosabb formában, nagyságban kialakítható. Hasznosabb, ha úszásra tervezzük, még

akkor is, ha a közeli tervekben inkább csak a csobbanás szerepel, mivel bármikor hívhatunk úszást kedvelő rokonokat, barátokat, a családban jöhetnek gyermekek, unokák, akik nem csupán pancsolni szeretnének. Egy medencéhez nélkülözhetetlen a kulturált part, ahol napozhatunk, pihenhetünk.

Manapság már nem kevesen akadnak, akik tájba illeszkedő bio fürdőtavat alakítanak ki kertjükben, egységesítve az úszómedence és a tó előnyeit. Különlegesek, esztétikusak – és még fürdeni is lehet bennük. Természetesen egy fürdőtó méretének igazodnia kell a kert nagyságához, de aki úszni is szeretne, legalább tíz méter hosszúságút tervezzen magának, és kétméternyi mélységet. Hasznosítani lehet a tó medréből kivájt földet is: kis domb kialakításával akár egy kis csobogó juttathatja a vizet a tóba, mellyel a fürdőtó a kert ékességévé válhat.

Ilyenek legyenek a növényeink!

Ha pedig elérkeztünk a növények kiválasztásáig, elhelyezéséig, vannak olyan szabályok, melyeket nem mi állítunk fel, hanem a természet. Hiába vannak elképzeléseink, vágyaink, tudnunk kell, hogy a kertünkben is azok legjobb növények, melyek illeszkednek a környező erdők, mezők világára, amelyek honosak, az adott tájegységben már régóta jelen vannak.

Kert bokor

(Fotó: Pexels.com)

A globális felmelegedés és a forró nyarak idején – amelyek sorába 2022 nyara is illeszkedik –, a honos növények mellett beválnak a mediterrán vagy a kifejezetten szárazságtűrő fajok is. A szakértők viszont egyöntetűen állítják: ma már nem szabad Magyarországon tuját telepíteni, mert az ebből ültetett sövény már fiatalon, könnyen elpusztulhat. A boróka díszbogár ugyanis a tuják nagy ellensége, és egyelőre nincs ellene védekezési mód. A szakemberek azt is hangsúlyozzák: az az ideális, ha valamennyi évszakban van olyan fajta, amely díszíti a kertünket. Aki igazán profi akar lenni, akár kialakíthatja növényei virágzásdinamikáját is: megtervezheti (megterveztetheti), mikor, milyen színű virágok nyíljanak együtt, egymást követően, milyen illatok árasszák el folyamatosan a kertet. Ha pedig a virágokat ügyesen, az uralkodó szélirány figyelembevételével telepítjük, a szél a teraszunk felé fújja majd az illatát.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.