John Travolta: ügyvédből maffiafőnök

Szerző: Falus Tamás
Dátum: 2018. június 26.
Rovat:

Travolta örömmel bújt az ügyvéd szerepébe, a produkciót pedig annyira magáénak érezte, hogy a tíz epizódból ötnek ő maga volt a producere is. Látszott rajta, hogy lubickol a szerepében, azonosul a karakterrel.


Újabban John Travoltát valamilyen formában vonzza az igazságszolgáltatás. Ráadásul, felvállalt szerepeiben valóságos személyeket jelenít meg, akik nagy hatással voltak ügyekre, eseményekre, emberekre. 2016-ban a tízrészes American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy című remek televíziós sorozatban ő volt Robert Shapiro, a sztárügyvéd, aki a neves egykori amerikaifutball-játékost majd színészt védte az ellene zajló gyilkossági perben. Simpsont volt felesége és barátja 1994-es meggyilkolásával vádolták, de az esküdtszék végül felmentette. Az esküdtek meggyőzésében nagy szerepe volt Shapirónak, aki egyszerre volt okos, ravasz, meggyőző erejű egocentrikus fickó, aki szinte élvezte, hogy a nyilvánosság előtt szerepelhet. (A pert élőben közvetítették az amerikai televíziós csatornák.) Travolta örömmel bújt az ügyvéd szerepébe, a produkciót pedig annyira magáénak érezte, hogy a tíz epizódból ötnek ő maga volt a producere is. Látszott rajta, hogy lubickol a szerepében, azonosul a karakterrel.  A nézőket pedig nem zavarta, hogy botoxszal kisimított vonásai, megfiatalított arca rezdülései már nem a régiek, egy kicsit még talán illett is az egocentrikus ügyvéd szerepéhez.

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

Az ügyvédet videókon volt módja tanulmányozni és több könyvet is elolvasott a perről, illetve a jogász életéről. (A sorozatot két éve Magyarországon az akkor még létező FOX-csatorna az amerikai tévépremierrel szinte egy időben vetítette.) A tíz rész egyaránt aratott szakmai- és közönségsikert: 59 díjat söpört be, s többek között megkapta a legjobb tévésorozat Golden Globe- és Emmy-díját, John Travoltát producerként díjazták, míg színészként mindkét jeles szoborra jelölték.

Travoltára már rá is fért az újabb siker, mert a most 64 éves művész hiába forgatott megannyi filmet 1994-es első újjászületése, a Ponyvaregény óta, kitűnnie nemigen sikerült. (Érdekesség, hogy épp e Tarantino-film sikerével szinte egyszerre tetőzött a Simpson-botrány.)  

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

A színész nagyon hitt legújabb szerepében is a Gotti című filmben, melyet szintén egy valóságos figuráról formázott meg: John Joseph Gottiról, a kegyetlen bűnözőről, aki a múlt század nyolcvanas éveiben, véres puccs révén lett a Gambino maffiacsalád főnöke, Manhattan alvilágának könyörtelen ura. Egy szegény New York-i olasz család sarjaként nevelte őt az utca, s vált számára természetessé az erőszak, a bűn, a gyilkosság, a hatalomvágy. Így aztán természetes, hogy idővel meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, de ez fordítva is igaz: az igazságszolgáltatásnak is alaposan meggyűlt a baja vele. Bár a tárgyalótermekben többször is farkasszemet nézett az esküdtekkel, nemegyszer szabadon sétálhatott ki onnan. Hol remek ügyvédei oszlatták el a megalapozottnak tűnő vádakat, hol esküdtszéki tagot sikerült megvásárolnia. De a nagy manipulátor, a saját igazságát gyilkosságokkal, zsarolásokkal megalapozó maffiózó, a New York-i kábítószerkereskedés, az illegális szerencsejáték fölött őrködő klán feje nem kerülhette el végzetét: ötszörös életfogytiglanra ítélték. Végül torokrákban halt meg a missouri-i szövetségi börtönben 62 éves korában, 2002-ben.

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

A mozifilmben Gottit 1999-ben ismerjük meg, amikor fia, John Gotti Jr.-ral (Spencer LoFranco) meglátogatja őt a börtönben. Párbeszédükből kiderül, hogy az apjához és a maffiához csatlakozott fiú vádalkut kíván kötni, így cselekedeteit megúszhatja öt–hét év börtönnel, s kiszabadulva már láthatja kamaszként kisgyermekeit, és új életet is kezdhet. Travolta öregre és betegre maszkírozva próbálja a vádalkuról lebeszélni fiát, majd máris ugrunk, sőt ugrálunk vissza az időben, hogy megismerjük az elesettnek látott rab maffiózóvá, klánfőnökké válásának igaz történetét. Napjaink népszerű dramaturgiájához igazodva hol visszafelé, hol előre, évtizedeket lapozva oda- és vissza ismerjük meg Gotti felemelkedését, elárulását és bukását. Amilyen gondos munkát végzett a maszkmester Travoltán, hogy beteg, öregembernek lássuk, annyira nem sikerül botoxolt arcából hihető fiatalembert varázsolnia. Szinte végig úgy néz ki a filmben, mint O. J. Simpson ügyvédje előző filmjében…

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

Ha eltekintünk attól, hogy egy maffiózónak a plasztikázás miatt nem rendül meg egyetlen arcizma sem, akkor tekintsünk el attól is, hogy egy vérbeli, kegyetlen keresztapa-maffizózós filmre ülünk be a moziba. Az alkotóknak, Kevin Connolly rendezővel az élen, ugyanis bevallottan nem ez volt a célja: „Frissességet és hajlandóságot adott a történetnek, hogy eredeti módon mondhassuk el. Szerintem mindketten egyetértettünk abban, hogy művészi filmként többet tudunk elmondani, és megmutatni, szemben egy átlagos zúzós gengszterfilmmel” – fogalmaz John Travolta. – Hagytuk, hogy ezek a pillanatok megtörténjenek, hasonlóan Ponyvaregényhez, ahol a film nagy részében nyugodt vagy, és egyszer csak bumm, ott egy sokkoló, vagy meglepő pillanat.”

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

A forgatókönyvet Leo Rossi írta, aki sokat merített az ifjabb John Gottival és családjával folytatott őszinte beszélgetéseiből: több hónapon át vendégeskedhetett Long Island-i házukban. „A forgatókönyv, amelyet a Gottival való beszélgetés után elképzeltem, természetesen magában hordozta a maffiaelemet is, de be akartam vonni a család helyzetét is. Számomra, az, hogy milyen hatással van a bűnözői élet a maffia családjára, ugyanolyan magával ragadó, mint maga a maffiaélet. Megpróbáltam összefonni a kettőt” – magyarázza Rossi, aki különben a rendezőhöz hasonlóan alapvetően színész, sőt a forgatókönyvírói feladatokat követően ő alakítja Gotti egyik végrehajtóemberét.

„A film a gengsztervilág mindkét oldalát vizsgálja: a családot, a család sebezhetőségét és az érzelmek mélységét, valamint a sötét oldalt” – teszi hozzá John Travolta, így aztán különösen érthető, hogy a maffiózók kemény tetteiből szinte kevesebbet tudunk meg, mint az erős családi kapocsból. (Hogy a klán által meggyilkolt emberek családtagjaival mi a helyzet, az már más lapra, esetleg más filmre tartozik…)

A családi vonalat csak erősíti Gotti hitvesének Victoria Gottinak alakja – Kelly Preston, Travolta feleségének megformálásában –, aki kellő érzelemmel és férje iránti maximális megértéssel, rajongással fogja össze a gyerekeket.

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

Bármennyire is szeretnénk dicsérni ezt a legújabb maffiafilmet, megtekintését követően be kell látnunk, hogy igencsak eklektikus film született. Legkevésbé sem az a baj vele, hogy más, mint az eddigi, keresztapákkal, igazságszolgáltatással foglalkozó történet, hanem az, hogy az alkotók elvesztek a részletekben, és talán maguk sem tudták, mi is a fő céljuk. Szánalmat ébreszteni gyilkosokban meglehetősen nehéz, hisz a legnagyobb gyilkos is lehet érző apa. A bűnbánó ifjabb Gotti karakterét pedig mintha elfelejtették volna megírni.

(Fotó: Big Bang Média, a Gotti hazai forgalmazója)

A film magyarországi bemutatója 2018. június közepén, egy időben volt az amerikai premierrel, előzetesét itt tekinthetik meg.

Kapcsolódó cikkek:


Az igényesség Szalonja
2018. szeptember 21.

Az igényesség Szalonja

Hetedik évadát kezdte Budapest belvárosában 2018 szeptemberében a Rózsavölgyi Szalon, mely öt premierrel készül, az ország vezető színészeivel.

Jeep Compass 2.0 Mjet 140 Limited – Eredeti Jeep
2018. szeptember 14.

Jeep Compass 2.0 Mjet 140 Limited – Eredeti Jeep

Az előző generációs Compass-modellek nem a szépségükről és megbízhatóságukról voltak híresek, Európában pont ezért kevés siker jutott nekik. Amióta a Jeep márka olasz kézbe került, sokat javult az imidzse és ennek fényében született az új Compass, melynek köszönhetően teljessé válik a Jeep európai portfóliója.

Tolerancia és együttélés
2018. szeptember 7.

Tunézia az UNESCO világörökségi listájára terjesztette fel egyedülálló zarándoklatát, melyet egy budapesti fotókiállítás mutat be.

Lexus NX300h F Sport – Élekkel szabdalt
2018. augusztus 31.

Lexus NX300h F Sport – Élekkel szabdalt

2014-es bemutatkozása óta a Lexus futurisztikus crossovere, az NX hamar népszerűvé vált. Sikeresen szólította meg a vásárlókat, olyannyira, hogy mára a japán prémium márka európai értékesítéseinek több mint 30 százalékát ez a modell teszi ki.