Julia Roberts és George Clooney Balin romantikázik


Julia Roberts és George Clooney újabb közös filmjükben ügyvéd lányukat szeretnék megóvni egykori saját hibájuktól.

Lily kemény egyetemi éveken van túl, hogy megvalósítsa célját, és ügyvéd lehessen. A diplomaosztó után úgy dönt barátnőjével, hogy az egzotikus Balin pihenik ki az utolsó vizsgák fáradalmait. Mert utána újabb nehéz időszak következik Lily számára: hamarosan Chicagóban kezdi meg gyakorlatát. Ám addig is kikapcsolódik, hiszen megvalósult nagy álma: végre kezében az oklevél.  De lehet, hogy nem is az ő álma vált valóra, hanem inkább a szüleié, akik talán még jobban akarták, hogy ügyvéd váljon belőle.

A diplomaátadó ünnepséggel és a szépséges indonéz szigeten töltött első napokkal kezdődik a Beugró a Paradicsomba (Ticket to Paradise) című vadonatúj hollywoodi romantikus vígjáték, melynek brit premierje 2022. szeptember derekán volt, a magyaré október 6-án, az amerikai bemutató azonban egészen október 21-ig várat magára.

 Újra egy produkcióban a két sztár (Fotók: UIP–Duna Film)

A mű legfőbb érdekessége, hogy ismét együtt szerepel a két hollywoodi világsztár, Julia Roberts és George Clooney. Először az Ocean’s 11 – Tripla vagy semmi (2001) című bűnügyi vígjátékban játszottak együtt, majd a folytatásában (Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét, 2004). A kettő között leforgatták az Egy veszedelmes elme vallomásai (Confessions of a Dangerous Mind, 2002) című drámát, melyet Clooney rendezett. A Pénzes cápa (Money Monster, 2016) című közös alkotásuknak Jodie Foster volt a direktora, azóta ez az első közös játékuk.

Lily elvált szüleit alakítják, akik az első géppel repülnek Balira, miután megtudták, hogy egyetlen csemetéjük váratlan esküvőre készül. Lányuk a vakáción szeretett bele egy helyes helybéli fiúba, egy hínárfarmerbe, aki rögtön meg is kérte a kezét. A szülők erről a hirtelen hozott döntésről szeretnék lebeszélni Lilyt, nehogy ő is kövesse el azt a hibát, amit szülei negyedszázaddal korábban elkövettek.

Apa és lánya (George Clooney és Kaitlin Denver)

A rendező Ol Parker, aki forgatókönyvírója aki az elsöprő sikerű Mamma Mia! 2 – Sose hagyjuk ABBA című 2018-as filmmusicalt is rendezte. Parker úgy ítélte meg, hogy a romantikus vígjátékok fokozatosan eltűntek a mozikból, pedig a közönségnek lenne igénye rájuk. A jarvány viharos évei után az ilyen produkciókra még nagy szükség volna – vélte, aki írótársával, Daniel Pipskivel meg is alkotta a Beugró a Paradicsomba című vígjátékot. Írás közben főszereplőként annyira George Clooneyra és Julia Robertsre gondoltak, hogy az első változatban karaktereiket Juliusnak és Georgiának nevezték el. A kész forgatókönyvet mindkét sztárnak elküldték. „Általános szabály, hogy a színésznek nem mondjuk meg, ki a másik, akivel majd játszani fog, ha az illető még nincs leszerződve – árulta el Ol Parker. – De most megírtam nekik, hogy együtt képzelem el őket ebben a filmben. Nyilvánvaló volt, hogy a mű nélkülük nem jönne össze. Nem volt B tervem.”

Clooney: „Könnyű volt igent mondani…”

„Julia és én nem kerestünk kifejezetten közös projektet, de természetesen könnyű volt igent mondani egy ilyen lehetőségre – emlékezett Clooney. – Ol Parker ugyanakkor küldte el a forgatókönyvet mindkettőnknek, és elárulta, hogy ránk írta a két főszerepet. Így aztán a könyv elolvasása után felhívtam Juliát: benne vagyok, ha te is. Mire ő: én is, ha te is!”

Mindkét színész igent mondott, tudat alatt talán azért is, mert a legtöbb romantikus vígjáték inkább a húszas–harmincas éveikben járó főhősök megpróbáltatásaival foglalkozik, ez az alkotás viszont az érettebb korosztály lelki vívódásait helyezi a középpontba. Mert miközben filmbéli lányuk az esküvőjére készül Balin, addig a szigetre érkezett szülőknek el kell felejteniük a régmúlt sérelmeit, és össze kell fogniuk közös céljuk érdekében: meg kell akadályozniuk imádott gyermekük tervezett házasságát.

Balin azonban nem várt fordulatok várnak rájuk. Megismerkednek a vőlegény kedves – és igen népes – családjával, beletanulnak a helyi szokásokba, rituálékba, közös kirándulásokon, és nem várt kalandok várnak rájuk. S miközben egyre kilátástalanabbul veszik fel a harcot a házasság megakadályozásáért, a két szülőnek egymással is meg kell küzdeniük. Mert régi sebeket tép fel Georgia és David.

„A válásuk óta eltelt megannyi év ellenére még mindig ég benne a tűz, de meggyőződése, hogy Georgia már továbblépett, és neki meg kell békélnie ezzel a ténnyel – elemezte az apa karakterét Clooney. – Az asszonynak új barátja, ezáltal új élete van, David pedig nem kockáztat egy visszautasítással járó pofára esést, és nem akarja még bonyolultabbá tenni a dolgokat, mint amilyenek. De ami a legfontosabb: nem akarja veszélybe sodorni a lányával, Lilyvel kialakított kapcsolatát.”

Zsenik a színészetben, a legjobb barátok civilben

Roberts és Clooney színészi játékán látszik, hogy jól érzik magukat egymással a kamerák előtt. „Az a csodás velük kapcsolatban, hogy nem elég, zsenik a színészetben, de civilben is a legjobb barátok – fogalmazott a rendező, hozzátéve: – Tudják azt az érzetet kelteni, hogy sokáig egy párt alkottak, és így tekintünk rájuk, amitől a történet és a karakterek is hitelessé válnak. Megírhatjuk a legjobb forgatókönyvet, forgathatunk a legszebb helyen, de végül mégiscsak a két főhős közötti kémia dönti el, hogy működik-e a dolog. George és Julia esetében ez a kémia semmihez sem mérhető. Ez volt a legnagyob ajándék számomra – csak bekapcsoltuk a kamerát, és elkotródtunk az útból.”

A két sztár szinte nem is próbált a forgatás előtt. Mindketten a soron következő dialógokkal érkeztek a forgatási helyszínekre, felolvasták, megjegyezték a maguk szövegét, majd máris indulhattak a kamerák. „Ez volt a vígjátéki színjátszás magasiskolája” – áradozott Tim Bevan társproducer, a Working Title produkciós cég társelnöke.

Az ifjú ügyvéd szerepében Kaitlyn Denver, a hínárfarmer Maxime Bouttier

A két hollywoodi ász mellett szinte mindenkinek csak epizódszerep jut a filmben. Lily lányukat Kaitlyn Denver formálja meg, akit A törvény embere (Justified) című televíziós sorozatban ismerhettünk meg. A sármos vőlegény, a hínárfarmer Gede alakjában Maxime Bouttiert láthatjuk, aki teljesen megilletődött, hogy gyermekkori pélkdaképével, Clooneyval forgathatott. Fontos szerepet kapott a stábban Agund Pindha kulturális tanácsadó, akit végül a rendező felkért, játssza el a vőlegény apjának szerepét, akire korábban nem talált megfelelő jelöltet. Az ötlet bevált.

A Beugró a Paradicsomba című romantikus vígjáték nem átütő erejű, de nézhető, kedves, humorral átitatott alkotás, melyet valóban a két sztár önfeledt játéka visz el. Ízelítőt kapunk a bali tájból és kultúrából is, igaz, a koronavírus-járvány miatt a felvételek egy részét Ausztráliában forgatták.


Kapcsolódó cikkek

2022. december 2.

Itt tart és ide tart a magánegészségügy

Elkészült a magyar magánegészségügy legfontosabb személyiségeinek és cégeinek listája. Top30-as kiadvány mutatja be a legbefolyásosabbakat, a szakértőktől pedig jövőképet is kaphatunk.

2022. november 25.

Audi RS Q8 Tarka-barka (harci)kutyafajta

Vannak emberek, akik imádják a nagytestű kutyákat, és vannak, akik kimondottan kedvelik a harciasabb, atletikus megjelenésű, de amúgy bájos kinézetű teremtéseket.

2022. november 25.

A/4-es lapokra fért novellák

Heti egy novellája elolvasására biztat Kávészünet című első kötetében Horváth M. András ügyvéd.