Képes magyar jazztörténet

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ki hinné, hogy a jazz nemcsak hallható, hanem látható is? Ennek bizonysága egy színvonalas budapesti kiállítás.

Nem is hinnénk, hogy másfélszáz évre tehető a magyar jazz története, azé a rétegműfajé, amelyet hol tiltottak, hol tűrtek, támogatásról viszont kevés szó esett a sok-sok évtized alatt. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Képes magyar jazztörténet címmel 2015 november közepén megnyílt tárlat viszont támogatott, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma támogatásával jött létre. (Szerencsére a jazz szó eredeti írásmódját ebben az eredeti formájában a magyar helyesírás legújabb szabályrendszere is támogatja, így végre megszabadulhatunk a magyarosan írt „dzsessz” szótól.)

A plakátokból, fényképekből csak néhány darab készült a magyar jazz második korszakában (Fotók: Falus Tamás)

A magyarországi jazz történései időben nagyjából párhuzamosan haladtak az európai és az amerikai eseményekkel – tudhatjuk meg a kiállítás színvonalas katalógusából. Ez azonban a műfaj honi vizuális kultúrájában még nemigen hagyott nyomokat a XIX. század közepén, amikor egyik legelső európai képviselője, Ira Aldgridge színes bőrű színész Pestre látogatott, és a Nemzeti Színházban lépett fel. Műsorát lekottázták, majd a Rózsavölgyi és Társa Kiadó megjelentette, egyedül a világon. Ez a kotta is látható a tárlaton, mint ahogy az improvizatív, a fantáziával szabadon szárnyaló muzsikának különböző magyarországi korszakainak tárgyi és képi emlékei.

A második nagy korszak 1920-tól 1950-ig tartott, amikor is a műtermi reklámfotók és reklámplakátok jelentették a műfaj képi lenyomatát. A kérészéletű plakátokból és fényképekből nem sok maradt fenn, de megmaradt jó néhány gramofonlemez-tasak, névtelen grafikusok szép munkája, hála a magángyűjtői szenvedélynek.

Fényképek, lemezborítók: ez már a hetvenes-nyolcvanas évek

Az ötvenes évektől 1965-ig tartó rövid magyar periódusban a jazz a szerény esti és éjszakai életben kapott helyet, ahol tánczene vagy esztrád zene címszó alatt muzsikálhattak a jazz neves képviselői, így Tabányi Mihály vagy Holéczy Ákos. Olykor csak két-három példányban készülhettek az eseményt meghirdető, kétszínnyomásos plakátok, melyekre szintén magángyűjteményekben lehetett rábukkanni.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon Díjmentes értesítő rendszerünk segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat az Önt érdeklő friss cikkekről Részletes információk »

Az igazi képi áttörést az 1965-ös év hozta a jazz-riportfotózás megjelenésével. Ekkor koncertezett Budapesten, a Népstadionban Louis Armstrong, és ekkoriban kezdett jazzművészekről képeket készíteni Siklós Péter, aki e jó szokását hosszú évtizedeken át megtartotta. Az ő fantasztikus felvételeiből is láthatunk egy csokorra valót: lencsevégre kapta többek között Ella Fitzgeraldot, Vukán Györgyöt, Kovács Gyulát, Pleszkán Frigyest, Kőszegi Imrét, Babos Gyulát, Török Ádámot, Dresch Mihályt.

A hetvenes évektől már sorra jelentek meg a magyar jazzlemezek is, számtalan LP- és CD-borító színesíti a tárlat falait, s a jazzkedvelő látogató felfedezhet egy-két olyat is, melyet még talán saját gyűjteményében is fellelhet: a fiatal Bontovits Kati vagy Dés László néz le ránk lemezborítójáról a falakról. Sok-sok plakát mellett pár grafika és festmény is helyet kapott a tárlaton. Közülük kiemelkedik Nyakas Attila Szakcsi Lakatos Béláról készített impozáns festménye.

Simon Géza Gábor magángyűjtő, háttérben a Szakcsi Lakatos Béláról készült festmény és a Szabó Gábor lemezét hirdető plakát

A kiállítás megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón Simon Géza Gábor, akinek magángyűjteményéből a legtöbbet merítette a tárlat, elmondta: a múzeumban látható relikviák azért is értékesek, mert jó részük csak néhány példányban készült, és egyáltalán nem található meg közgyűjteményekben. Ő 1964-től a mai napig folyamatosan gyűjti a műfajjal kapcsolatos képes anyagokat, könyveket, lemezeket. Ötszáz jazzkönyvet őriz otthonában a nagyvilágból, s a most megtekinthető tárgyak talán egy ezrelékét teszik ki teljes gyűjteményének, melyre igencsak büszke. Ő adta kölcsön a tárlat számára a ragtime-zenészek által egykoron használt gitárbendzsót és az egyik legkorábbi magyar gyártású jazz-szaxofont is. Ő maga 1965-től dolgozott az MTI Fotó munkatársaként, így testközelből figyelhette a jazzriport-fényképezés kialakulását, fejlődését.

A képes magyar jazztörténetből Benkó Sándor sem maradhat ki

Bacsik Elek gitár- és hegedűművész külön falszakaszt kapott, akinek karrierje itthon kezdődött, de már a nagyvilágban bontakozott ki. Az 1923-ban Ferencvárosban, szegény cigánycsaládban született, és 1993-ban, Chicagóban elhunyt neves művész 1948-tól Nyugat-Európában muzsikált, 1966-ban telepedett le az Egyesült Államokban. Jól fizetett koncertmesterként és szólistaként élte életét, tehetségét ki tudta bontakoztatni. Simon Géza Gábor könyvet is írt a világhírű művészről, mely magyar és angol nyelven egyszerre jelenik meg CD-melléklettel. Ennek tiszteletére 2016 áprilisában, a kiállítás helyszínén nemzetközi sajtótájékoztatót is rendeznek Bacsik Elek Franciaországban élő lányának részvételével.  

Bacsik Elekről hamarosan könyv is megjelenik

A 2016 április végiéig nyitva tartó tárlat időtartama alatt e könyvbemutató mellett több kísérőprogramot is rendeznek, természetesen zenével. 2016. január 21-én a múzeumban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének növendékei lépnek fel, február 18-án Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) duettben ad koncertet, március 11-én, az aznapi jazzkutatási konferencia záróakkordjaként Szabó Sándor (gitár), Hendrich Roland (gitár) és Major Balázs (ütőhangszerek) triója muzsikál. Április 14-én pedig a Halper Hendrix Experiment ad koncertet.

Kuriózum: íme egy magyar múzeum, ahol fél éven át központban van a jazz.

---