11 magyar tudós a klímatudomány 10 üzenetét küldi a világnak
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mit ajándékozott Gorbacsov Kádárnak, hogyan terítettek meg egy királynak?
Sakk-készlet, amit Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár adott ajándékba a 75. születésnapját ünneplő Kádár Jánosnak; Mont Blanc-toll, amit Antall József miniszterelnök kapott Helmuth Kohl kancellártól; fakulacs, amit Nagy Imre miniszterelnöknek ajándékozott a Bolgár Népköztársaság; papírvágókés Boros Péter belügyminiszternek, Izraeltől; intarziás fadoboz, amit Rákosi Mátyás kapott 60. születésnapjára. Békésen sorakonak egymás mellett e relikviák egy vitrinben azon a kivételes tárlaton, melynek helyszíne a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.
Ezt a sakk-készletet kapta Kádár János Mihail Gorbacsovtól, 1975-ben (A szerző felvételei)
Egyfajta misztikum övezi a protokollt – hangsúlyozta Kiss Imre, a házigazda múzeum igazgatója a Diplomácia és protokoll című kiállítás ünnepélyes megnyitóján, mely természetesen a protokoll szabályai szerint zajlott. A kultúra napján, 2020. január 22-én megnyílt kulturális eseményt üdvözölte a társszervező Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének irányítója éppúgy, mint a szakmai hitelesség jegyében együttműködő intézmények számos képviselője. A diplomácia és a protokoll egyidősek: az emberiség történetében a diplomácia kezdetének azt a pillanatot tekinthetjük, amikor a hírnököt már nem felnégyelték, hanem meghallgatták – fogalmazott ironikusan Medveczky Iván nagykövet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium protokollfőnöke. Majd hozzátette: a protokoll alapja a kölcsönös tisztelet és a szokásjog.
A diplomáciai életben egyfajta speciális vendéglátás a politikusok fogadása. Viselkedési kultúránk különös ága ez, melynek megvan a maga történetisége, kialakult szabályrendszere. Betartása kötelező érvényű, a szereplőktől fegyelmezett magatartást követel. A protokoll nagyobb része a nyilvánosság kizárásával zajlik, így e tárlat különösen érdekes tartalma miatt, melyhez ráadásul magas színvonal is társul.
Államfői találkozók helyszíne
Mindenki díszvendégnek tekintheti magát a múzeum emeletének kétszáz négyzetméterén, hiszen a kiállítótérhez vörös szőnyeg vezet. Nyolc tartalmi egységben követhetjük itt nyomon a diplomáciával szorosan összefüggő protokoll formai és tartalmai jegyeit, eszközeit, tárgyait. Az említett értékes vagy szimbolikus ajándékok csak részelemei a protokollnak. Mellettük sorra ismerkedhetünk meg az állami, a katonai, az önkormányzati, a vallási, a sport protokolláris jellemzőivel, a vendéglátás és a protokoll szoros kapcsolatával, de a többnyire politikusfeleségeknek járó kísérőprogramok illemeivel is.
Királyi tálalás
Láthatunk berendezett államfői társalgót, katonai díszegyenruhát (a katonai protokollnak évezredes hagyományai vannak), megnézhetjük, hogyan tálaltak Ferenc Józsefnek, elolvashatjuk IV. Károly magyar király koronázási díszétkezésének menülapját. Megtanulhatjuk, hogyan kell egy delegációt leültetni a tárgyalóasztalhoz, vagy a díszvacsorához, a francia rend szerint. A protokolláris eseményeknek fontos része a vendéglátás. A vendég jólétéről a vendéglátónak kell gondoskodnia: tekintettel kell lennie étkezési szokásaira, vallási, kulturális hovatartozására. Az elmúlt századok díszes menülapjai, menükártyái sok mindenről árulkodnak.
Tablókon olvashatunk a protokoll legfőbb ismérveiről, jellemzőiről, szabályairól. Megtudhatjuk: a protokoll legfőbb funkciója, hogy megteremtse a felek közötti zökkenőmentes kapcsolattartást, hogy érdemi segítséget nyújtson a közéleti és diplomáciai rendezvényeken, szertartásokon a hivatalos érintkezésekre vonatkozó íratlan szabályok és érvényben lévő szokások alkalmazásával.
Történelmi szereplők menülapjai
S hogy miként kapcsolódik össze a diplomácia a protokollal? A diplomácia akkor lehet sikeres, ha a kitűzött politikai célokat a felek elérik. Véleményüket, szándékaikat, érdekeiket diplomáciai találkozókon juttatják érvényre, s e látogatásoknak, tárgyalásoknak a protokoll nyújt megfelelő keretet. Vagyis nincs diplomácia protokoll nélkül. Az egyfajta nemzetközi nyelv, eljárásrendszer, mely szinte láthatatlanul teremt rendet.
A világon egyedülállónak számító tárlatot a szervezők elsősorban az államigazgatásban tevékenykedő aktív, illetve leendő protokoll-szakemberek, diplomaták, rendezvényszervezők, tolmácsok, egyetemi hallgatók számára ajánlják, de remélik, hogy rajtuk kívül is sokakat érdekelhet e többnyire láthatatlan, mégis fontos világ.
Az időszaki kiállítás 2020. május végéig tekinthető meg.
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.
A Metropolitan Opera 2024/25-ös kínálatából nyolc előadás látható élőben októbertől mozivásznon, HD minőségben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!