Kit, miért, hogyan szeretünk?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Karanténvilágunkban még érzékenyebben merülhetnek fel e kérdések, melyekre a válaszokat tízévnyi kutatómunka során összegezte könyvében egy egykori jogász.

Létezik-e szerelem első látásra?

Mi a különbség a vágy és a szerelem között?

Hogyan változik meg a szerelem az idők során?

Honnan lehet megtudni, hogy ideje továbblépni?

Mennyiben határozza meg kapcsolatainkat a neveltetésünk?

„A szerelem olyan készség, amihez tudásra, igyekezetre, és tanulásra van szükség… felelősséggel tartozunk azért, ahogy szeretünk” – talán mindegyik kérdésre egyfajta választ adhat Laura Mucha e mondata a Kit, miért, hogyan szeretünk? című könyvében. (A kötet eredeti, játékos címe Love Factually, mely a Love Actually – magyar nyelven Igazából szerelem – címmel bemutatott nagysikerű brit filmvígjátékra utal.)

Az angol szerző, mielőtt kalandos pályája során ügyvéd lett, és egy nemzetközi ügyvédi iroda jogászának szegődött, tanult pszichológiát és filozófiát, de kipróbálta az arcfestést, sőt a lengőtrapézt is. Elsősorban a szellemi tulajdon védelmével, szerzői joggal, az üzleti etika és a korrupció kérdéskörével foglalkozott, éveken át. Ám amikor 29 éves korában elütötte egy autó, ismét irányt váltott. Inkább költő és író lett, képeskönyveket kezdett készíteni gyerekek számára.

A pályát módosító szerző (Fotó: lauramucha.com)

De mindig is érdekelte a felnőttek élete, olyannyira, hogy tíz éven át több mint negyven ország kétszáz polgárát faggatta arról, hogyan tekintenek párkapcsolataikra, szerelmi életükre. Legszemélyesebb érzelmeikről kérdezte őket: a szerelem érzéséről, fellángolásáról és múlandóságáról, monogámiáról és hűtlenségről, örömről és bánatról. Szerette volna megfejteni, mi határoz meg egy kapcsolatot, mi is a szerelem.

Apjával, aki négy házasságot is kötött, nem tartotta a kapcsolatot, míg ellenpontként nagyszülei, aki felnevelték, hosszú évtizedeket töltöttek boldog házasságban. Így aztán bármerre is járt a nagyvilágban, véletlenszerűen megszólított embereket, és megkérdezte, hajlandók lennének-e vele őszintén beszélgetni párkapcsolataikról, anonimitásuk megőrzése mellett. A bizalom, az ítéletmentesség és a titoktartás volt a három kulcsszó, melyet betartott, így sok beszélgetőtárs megnyílt előtte – a Föld valamennyi kontinensén. Angolul, franciául, spanyolul és lengyelül interjúvolt meg heteroszexuálist, homoszexuálist, biszexuálist és transzneműt, házast és elváltat, megcsalót és megcsaltat. A beszélgetésekkel párhuzamosan a szerző beleásta magát a szakirodalomba, elemzett kutatókkal, így interjúi tudományos hátteret is kaptak.

A fejezetek során érdekes, izgalmas, hihetetlen, elképesztő emberi történeteket ismerhetünk meg az emberi kapcsolatokról, és rájöhetünk, hogy a legjobb forgatókönyveket mégiscsak az élet írja. Laura Mucha azonban nem elégszik meg ezek leírásával, gyakran tesz hozzá kutatási eredményeket, melyek megerősítik egy-egy története valódiságát, hitelességét. Igaz, már a szerelem fogalmának meghatározásakor gondban van. Jogászként megszokta: a szerződésekben pontosan meg kell határozni egy-egy fogalmat, hogy mindegyik fél tisztában legyen azzal, miben állapodik meg. Márpedig a szerelem többértelmű: az ókori görögök például hét különböző kifejezést használtak rá! (Hogy melyeket, természetesen kiderül a kötetből.) Miután tisztázza jelenkori összetett jelentését, szól a kötődéselméletről, a vonzerőről, a harmonikus viszonyról, az érzelmi stabilitásról, de a párválasztás és a pénz kapcsolatáról is. Megállapítja, hogy a partnerválasztás döntések sorozata, s közben még filozofikus kérdéseket is boncolgat, Sartre gondolatait idézve: választásainkkal nemcsak életünkről döntünk, hanem arról is, hogy kivé válunk.

Az Alexandra gondozásában megjelent magyar kiadás borítója

A kötetben kiemelt helyet kap a hűtlenség témaköre. Talán éppen annyira, amennyire jelen van a párkapcsolatokban, vagy a szakítások okai között. Számtalan példát látunk erre a könyv személyes vallomásaiban, a kutatások ráadásul érdekes megállapításokra jutottak. Az egyik idézett tanulmány szerint például a férfiak több mint fele, a nők harmada tartotta házasságát félrelépése idején boldognak. Egy másik azt mutatta ki, a megcsalók kétharmada nem tudott beszámolni arról, hogy hűtlenkedése előtt kapcsolati problémái lettek volna. Vagyis a félrelépések nem kizárólag a boldogtalan kapcsolatokban fordulnak elő. Ellenben akár párkapcsolati gondok okozzák a hűtlenséget, akár nem, a hűtlenség jó eséllyel vezet a párok között nagy feszültséghez és váláshoz – állapítja meg a szerző. A megcsalást a párterapeuták az egyik legnehezebben kezelhető problémának tekintik. A megbocsátás is bonyolult lelki folyamat, eredménye mégsem egyenlő a kapcsolatban maradással.

A nyugati társadalmakban a romantikus kapcsolat monogám, azonban az emberiség egészét tekintve a non-monogámia számít a normának – hívja fel a figyelmet Laura Mucha. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 160 országban vizsgálta a többnejűséget, és az 74-ben volt részben vagy egészben legális, elfogadott, elsősorban Afrikában és Ázsiában. Hogy ez mentség-e Nyugaton, és magyarázatot ad-e a nyitott kapcsolatokra, a swingerklubok létezésére – kérdéses.

„Amellett, hogy felelősek vagyunk azért, ahogy szeretünk, felelősséget kell vállalnunk azért is, akit szeretünk… A kapcsolatban betöltött szerepünkért való felelősségvállaláshoz bátorság kell, nem is kevés” – összegez Laura Mucha. Bár könyve nem korszakos jelentőségű, mégis figyelemre méltó. Jó néhány fontos kérdésre feleletet ad, párat nyitva hagy.

Ezekre mi, olvasók próbálhatunk meg választ találni.

---