Középhaladóknak szólnak a házassági leckék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mit tegyen egy férj vagy egy feleség húsz év házasság után egy sajátos szituációban? Ismét erre keresi a választ a Centrál Színház új előadása, melyet akkor láthatunk, ha újranyitnak a teátrumok. Addig meg az életben tanuljuk tovább a leckéket.

Lehet-e a hazugság egyben a szerelem jele?

Hasznos-e, ha egy házasságban a tapintat úgy válik kulcsszóvá, hogy a hazugság szinonimájává válik? Ezekre a kérdésekre is feleletet vár a néző a tősgyökeres párizsi író, a 41 esztendős, Florian Zeller Házassági leckék középhaladóknak 2. című új vígjátékában, melyet 2020 október legvégén mutatott be a Centrál Színház – és jegeltethet, amíg ismét megindulhat a színházi élet.

De addig sem árt megismerkedni a darabbal, a szerzővel, filozófiájával.

A kortárs francia szépirodalom meghatározó alakjának tartott író mindössze két középkorú házaspárt helyez a színpadra. Laurence és Michel az egyik pár (Balsai Móni és Stohl András fog majd idővel színpada állni), mindkét tagja úgy érzi, hogy húszévnyi házasság után már alaposan ismerik egymást. Épp vendégségbe várnak egy baráti házaspárt (Kovács Patrícia, Schmied Zoltán játssza majd ismét), de a vendégeket fogadó feleség botrányra készül: ugyanis korábban az utcán meglátta az érkező pár férfi tagját, amint egy idegen nővel csókolózik, és ezt nem akarja szó nélkül hagyni. Márpedig a férje nagyon nem akar botrányt. Mindegyiküknek megvan az alapos oka…

Florian Zeller: Házassági leckék középhaladóknak 2. c. vígjáték – Balsai Móni és Stohl András

Az egyik pár szerepében Balsai Móni és Stohl András

S hogy miért szerepel a 2-es szám a címben? A rendszeres színházba járók emlékezhetnek, hogy a Centrál 2016-ban Házassági leckék középhaladóknak címmel mutatott be egy Florian Zeller írta komédiát. Akkor is ugyanez a két páros (és színészpáros) állt a középpontban, és ugyanúgy a szerelem, a hűség és a hűtlenség, valamint a hazugság kérdése körül alakult a komédia. Pár év elteltével az író újragondolta e fogalmakat, és a régi szereplőkkel írt egy vadonatúj darabot. Úgy, hogy aki látta az elsőt, tovább szórakozhat, de aki lemaradt róla, az önálló produkcióként is élvezheti majd idővel az előadást.

„Fogalmunk sincs, mi az igazság”

Puskás Tamás rendező annak idején szerény sikert remélt a vígjátéktól – melyet ma is a „bővérű” jelzővel illet –, ám annyira befutott, hogy a színház ma már túlvan a százötvenedik előadáson (és minden bizonnyal még jó ideig műsoron lesz, a járvány elmúltával.) Így kapóra jött számára, hogy a szerző egy újabb házassági leckét vetett papírra.

„Ebben a második részben mélyebb vonók szólalnak meg – fogalmaz a rendező. – Egy idő után úgy érezzük, mintha mocsáron, vagy a Hold sötét oldalán járnánk, teljes a bizonytalanság, fogalmunk sincs, mi az igazság. A Házassági leckék középhaladóknak 2. ádázabb darab, mint az első volt, de változatlanul egy nagyon szórakoztató komédia, mely remek játéklehetőséget biztosít ezeknek a nagyszerű színészeknek.”

Valóban nagyszerűek a színészek, akik közül inkább Balsai Móninak és Stohl Andrásnak jut nagyobb játéklehetőség, mellyel kiválóan élnek is – ahogy ezt a sajtóbemutatón még látni is lehetett.

Florian Zeller: Házassági leckék középhaladóknak 2. c. vígjáték – Kovács Patrícia, Schmied Zoltán

A másik pár szerepében Kovács Patrícia, Schmied Zoltán

„Az író azt a kérdést teszi fel a darabban, hogy megcsalás esetén az őszinteség vagy a kegyes hazugság-e a célravezetőbb, Ez egy nagyon nehéz dilemma, de egy biztos: én soha nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni” – elemez Balsai Móni. Kovács Patrícia hozzáteszi: „Azt hiszem, már mindannyiunknak volt része olyan kellemetlen vacsorában, amikor a könnyednek ígérkező estén váratlanul súlyos témák kerültek terítékre. Ugyanakkor roppant szórakoztató tud lenni, mikor az ember mindent elkövet azért, hogy a titkai ne derüljenek ki.”

„Sose hazudj igazat a feleségednek”

A filozofikus hajlamú szerző leghíresebb darabja Az apa, melyet ugyancsak októberben mutatott be – és novemberben tett el a jövőre – a Pesti Színház. E szomorkás bohózatban, mely 2014-ben elnyerte Franciaországban az év színművének járó Moliére-díjat, egy Alzheimer-kóros, idősödő ember szemszögéből mutatja be a körülötte lévő világot, küzdelmét a felejtéssel, foglalkozik az emlékek kitörlődésével, az elmúlás gondolatával. A főszerepet Kern András alakítja, míg öt évvel korábban, az Orlai Produkció előadásában Lukáts Andor formálta meg a főhőst. 2020-ban Anthony Hopkins alakította az apát a darab játékfilmes feldolgozásában, a rendező pedig nem volt más, mint maga az író.

A házassági leckékről szóló vígjátékaiban Florian Zeller nem boncolgat ennyire filozofikus kérdéseket, legfeljebb a nő és a férfi tartós kapcsolatáról mereng el, s állapítja meg: ha az emberek nem hazudnának egymásnak, már egyetlen pár sem lenne a Földön. De sok férfi számára az a darabban is elhangzó, alapszabályként javasolt tanácsa is megfontolandó lehet: „sose hazudj igazat a feleségednek”.

Bukás nincs az üzleti tervben

Puskás Tamás különben nemcsak direktora a komédiának, hanem egyben a Centrál Színház tulajdonosa is. Minden választott darabjával, így ezzel az igényes, a bulváron túlmutató vígjátékával is biztosra kell mennie. Bukás nem szerepelhet üzleti terveiben. Mint ahogy nem szerepelt a koronavírus-járvány sem, amikor néhány éve a fővárostól megvásárolta az intézményt üzemeltető Centrál Színház Nonprofit Kft.-t. Ez a cég bérli az önkormányzati tulajdonban lévő színházépületet. Márpedig tavasszal egyszer már bezárni kényszerült a teátrumot. Az újranyitás után ősszel, az első előadásokon a kötelező maszkviselés mellett minden nézőpár között üresen hagytak egy széket, így a 435 személyes nézőtér 300 látogatót azért fogadni tudott. A 2020. november 11-én 0 órától érvényes szabályok szerint azonban, meghatározatlan ideig, a színházak sem működhetnek.

Így 2020 novemberében egyelőre csak reménykedni lehet abban, hogy a járvány mihamarabb visszaszorul, és újraindulhat a normális élet. Köztük a kulturális élet is. A teátrumok átvészelik a kényszerű leállást, nem mennek csődbe, és ismét megnyílhatnak.

2020-ban már biztosan nem juthatunk el színházba. Így mi mást tehetünk, tovább vigyázunk egymás és a magunk egészségére, és feljegyezzük jövő évi naptárunkba: ha érdekelnek bennünket a tanulságos, mégis vidám házassági leckék, ne hagyjuk ki ezt a darabot – melyből ráadásul kettő is van.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.