Mi is az a well-being?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha egy munkavállaló jól érzi magát munkahelyén, akkor kreatívabb, és hatékonyabban tudja végezni feladatát. A munkaadónak tehát érdeke, hogy gondoskodjon dolgozója jólétéről, jóllétéről.


Az Y-generáció tagjai már nem csupán a régi, hagyományos szempontok alapján vállalnak munkát. Vagyis az a nyolcvanas-kilencvenes években született nemzedék, melynek egy része mostanában helyezkedik, helyezkedett el a munkaerőpiacon vagy hamarosan közép- és felsővezetőként vállal meghatározó szerepet egy-egy cég életében. Míg régebben kizárólag a fizetés nagysága volt a meghatározó, manapság már többe nyomhat a latban, milyenek a munkakörülmények, milyen környezetben is kell munkát végezni. Az ember felnőtt életének több mint egyharmadát a munkahelyén tölti, ezért sem mindegy, miként. Kipihenten, egészségesen, megfelelő feltételek mellett vagy sem. Munkahelye megválasztásakor egy fiatalnak az ígért jövedelem mellett már az is számít, van-e például a cégnél biciklitároló, zuhanyzó, milyen térben kell a munkát végeznie: van-e asztalának természetes megvilágítása, ebédidőben, szünetben ki lehet-e sétálni egy fákkal övezte kis kertbe, parkba, van-e büfé, étterem az épületben vagy ebédet az iroda közeli kis élelmiszerboltokban, vendéglőkben kell nap mint nap keresgélni. (Netán ingyenes-e házon belül az étel- és italfogyasztás, ahogy az egyre több világcég irodáiban tapasztalható). Van-e relaxációs szoba, ahol pihenni lehet tizenöt-húsz percet, hogy azután újult erővel lehessen felvenni ismét a munkát. Van-e külön helyiség telefonálásra, hogy a mobilbeszélgetések ne zavarjanak másokat. Rugalmas-e a munkaidő, netán lehet-e távmunkában is dolgozni, és vajon az számít-e, hogy a munkavállaló elvégezte-e adott feladatát vagy csak jelen volt-e a munkahelyén egy nap nyolc órán át.

Ez a kérdéskör állt a középpontban a Well-being – A jövő munkahelye című 2016. májusi, egész napos előadássorozaton, mely az ország első konferenciája volt a vállalati jólét, jóllét témakörében. Az ECOLIFE Magazin és kiadója által szervezett rendezvényen a tizenhat előadó a százharminc tagú hallgatóság előtt arra is kitért, miként gondolkodnak és tesznek a nagyvilágban, sőt már Magyarországon is felelős munkaadók azért, hogy munkavállalóik minél jobb környezetben végezzék munkájukat. A kerekasztal-beszélgetéseken pedig konkrét ötleteket, tippeket is lehetet hallani a hazai megvalósításokról.

A well-being nagyrészt odafigyelés és kultúra, nem feltétlen pénz kérdése – összegezhető az előadások tartalma. Az otthoni és a munkahelyi jólét ma már nem luxus, hanem az emberek kollektív érdeke. A környezettudatosan, az embert a középpontba helyező, ingatlanépítéssel, ingatlan-bérbeadással foglalkozó szakemberek előadásaiból is kiderült: a környezeti tényezők és a pénzügyi kapcsolat között közvetlen az összefüggés. Sőt, egyre inkább mérhető a hatás a munkának otthont adó helyszín minősége és a teljesítmény között. Így tehát manapság már minden építésnek, épületfejlesztésnek a dolgozó érdekében kell történnie. Egy irodaépület tervezésekor, megvalósításakor fontos szempont, hogy az irodákban megfelelőek legyenek a fényviszonyok (minél több természetes fénnyel), jó legyen az akusztika (felesleges zaj ne zavarja a munkát), a hőérzet elfogadható legyen (ne fázzon, ne süljön meg a munkavállaló), jó legyen a levegő minősége. A belső tereket pedig úgy alakítsák ki, hogy ne egyetlen helyiségből álljon az irodaegyüttes, kis tárgyalók, akár kétszemélyes meeting roomokban is el lehessen vonulni tárgyalni, beszélgetni. S lehetőleg minél több legyen a zöldfelület! Hiszen az ember ösztönösen vonzódik a természethez, s a munkahelyi stressz egyik oka éppen az, hogy nap közben el vagyunk szakítva a természettől. Márpedig ma a dolgozók több mint fele nem lát maga körül növényzetet, zöldet, s asztalának még természetes megvilágítása sincs. A mai digitális világban a munkatársak jó részének elég egy laptop a munkavégzéshez, így a világban már vannak olyan cégek, ahol dolgozóiknak nincsenek is fix irodái, ott végzik el munkájukat, ahová projektjük az épületben éppen szólítja őket.

Mind több munkaadó ismeri fel: a kiváló környezeti feltételeket nyújtó munkahelyek vonzzák a kiváló embereket. A dolgozók jóléte pedig növeli a produktivitást is. A well-being így mindenkinek az érdekévé és értékévé válik.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.