11 magyar tudós a klímatudomány 10 üzenetét küldi a világnak
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre többen kerülünk az új hangzóformátum bűvkörébe, minden előnyével, bárhol, bármikor. 2020 májusában jelent meg kiadónk első ilyen darabja, a Jogtár® szerkesztőségi podcast.
Ülünk az autónkban, tudjuk, hogy többórás út vár ránk. A sok zenéből már elegünk van, a rádióállomások élő beszélgetős műsorai sem nyerik el tetszésünket, utunk során mégis szeretnénk bennünket érdeklő, izgalmas, minőségi tartalmat hallgatni. Szóljon az a legújabb technikai vívmányokról, autóújdonságokról, üzleti, befektetési, lakásvásárlási lehetőségekről, egészséges életmódról. jogszabályváltozásokról vagy legyen az egy interjú kedvenc színészünkkel, írónkkal. Nincs más dolgunk, mint mobilinterneten megkeresni egy adott podcastot, a telefont összekötni az autó multimédia-rendszerével, és máris hallgathatjuk. De ha korábban már letöltöttünk egy ilyen felvételt, még egyszerűbb dolgunk van. Ha épp futás közben szeretnénk azt hallgatni, amire vágyunk – függetlenül attól, mit sugároznak a telefonunkon fogható rádióadók –, elindíthatjuk az interneten talált vagy az előre felvett podcastot. Természetesen az általunk választott tartalommal, sok-sok témában – már magyar nyelven is.
(Fotó: Pixabay)
Bárki, bármiről, bárkivel
A podcast egy olyan hanganyag, rádióadásszerű, rögzített műsor, melyet készítője az interneten tesz közzé, online és alkalmazások segítségével hallgatható, de audiofájlként le is tölthető számítógépre, laptopra, mobilra, hogy később offline módban is bármikor lejátszható legyen. A „fogyasztó” bármikor elindíthatja, félbeszakíthatja, folytathatja.
A szó az iPod és a broadcasting szavak összetételéből származik, mely egyben a hangzóformátum népszerűvé válásának körülményeire is visszavezethető. Bár elvileg már sok évtizede létezik, a kétezres évek mp3-as korszaka segítette újjáéledését. Amikor az Apple 2005-ben telefonos áruházában megjelenítette podcast-applikációját, egy csapásra megnőtt az érdeklődés az előregyártott audiotartalmak iránt mind a fogyasztók, mind a tartalomgyártók körében. Hamar kialakult a podcast készítésének, hallgatásának kultúrája, és az iOS mellett idővel Androidra is fejlesztettek podcast-applikációkat.
A legnagyobb előnyben a rádió-műsorszolgáltatók voltak, vannak, hiszen amúgy is a nap 24 órájában gyártják a tartalmakat, csak rendszerezni, szerkeszteni kell őket, és máris kész a 20, 30, 50, 60 perces vagy akár még hosszabb idejű műsor. De a technika fejlődésével manapság már elég egy csendes szoba, egy mikrofon, és máris elkészülhet a mások érdeklődésére számot tartó tartalom. Nincs szükség rádiósugárzási engedélyre, rádióadóra, folyamatos rádióadásra, elvileg bárki bármiről, bárkivel alkothat, majd feltölthet podcastot.
Házimunkában, vezetés közben
Egy ilyen ingyenes műsort hallgathatunk streaming szolgáltatás formájában, például népszerű közösségi megosztóoldalakon, mint amilyen a Spotify vagy a YouTube. Ilyenkor nem töltjük le eszközünkre a hangfájlt, az adatfolyamként jut el hozzánk. Műsorokat kereshetünk letöltött applikációk segítségével is, mobilunkon. iOS-re fejlesztett app például az Apple Podcasts, a Downcast vagy az Overcast, Androidra született a Google Podcasts vagy a Podcast Addict. De például a Player FM vagy a RadioPublic mindkét operációs rendszerre elkészült. Az appok lejátszók, de segítségükkel keresni is lehet témák, kategóriák, listák között. Akadnak olyan appok, melyeknek webes felülete is van (Spotify, Castbox, Soundcloud).
Ha tudjuk, hogy a tervezett hallgatási időben nem lesz wifi-kapcsolatunk, vagy nem szeretnénk saját mobilinternet-előfizetésünkből fogyasztani a megabájtokat, eszközünk memóriájába le is tölthetjük a kiválasztott programot.
A podcastok népszerűségére jellemző, hogy egy tengerentúli közvéleménykutatás szerint az amerikaiak fele már hallgatott podcast-adást, egyharmaduk rendszeresen hallgat ilyet, elsősorban a 18–54 éves korosztály tagjai közül. A válaszadók több mint kétharmada elsősorban telefonról élvezi a különféle műsorokat. A megkérdezettek többsége házimunka vagy vezetés közben üti el az időt podcastokkal. Érdekesség, hogy a kedvenc műfajok között az oktató célú műsorok megelőzik a szórakoztató felvételeket. A letöltött podcastokat a válaszolók körülbelül fele hallgatja meg aznap, a másik fele későbbi időre tartalékolja.
A legjobb magyar podcastok
A legnépszerűbb, legjobb, legértékesebb magyar podcastok és hangzóanyag-gyártók közül ízlés szerint lehet válogatni, kiemelni, ajánlani. Hamar népszerű lett Szabados Ági műsorvezetésével a Lapozz a 99-re!, mely könyvekről szól azoknak, akik szeretnek olvasni. A Szertár a tudomány, a technológia és az oktatás témakörében, Zsiros László Róbert alapító-üzemeltető vezetésével már túlvan 150. adásán. Az Égéstér a csaknem négyszáz adással büszkélkedő Totalcar autós csapatának vállalkozása. A Millásreggeli a Jazzy Rádió „gazdasági Muppet-show-ja”, annak „podcastosítása”. A Felforgatók podcast-cím Kadarkai Endre minőségi interjúsorozatát takarja. A további felsorolások helyett íme a Google magyar podcast-toplistája, valamint a Player FM ajánlója.
Érdekesség, hogy 2020. május végén megkezdte működését Magyarország első mesterséges intelligencia alapú podcastja: a Hírstart Robot Podcast teljesen automatizált hírműsor, amelyben a Hírstart oldalán egy női hangú robot olvassa fel a híreket, emberi beavatkozás nélkül. A naprakész hírműsorok között válogathatunk, hogy az általános, a technikai vagy a szórakoztató híreket szeretnénk-e meghallgatni. Az adások elérhetők a Spotify, az iTunes, a Google és a TuneIn podcast-csatornáján is.
*
A Wolters Kluwer Hungary első hangzóanyaga
Kiadónk, a Wolters Kluwer Hungary is elkészítette első hangzóanyagát: a 2020 május derekán megjelent Jogtár® szerkesztőségi podcastban dr. Fülöp Anna moderálásával dr. Megyeri Andrea főszerkesztő és dr. Mátyás Ferenc senior hatályosító jogász, egyben a Jogászvilág.hu szakmai vezetője beszél a Jogtár® készítésének kulisszatitkairól.
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.
A Metropolitan Opera 2024/25-ös kínálatából nyolc előadás látható élőben októbertől mozivásznon, HD minőségben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!