Művészeti fesztiválok 2020 – lesznek is, meg nem is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tántorítják el a nyári magyar összművészeti és jazzfesztiválok szervezőit a tavaszi kényszerű leállások. Ahol lehet, megtartják az eseménysorozatot vagy átalakítják a programokat, ahol nem, ott már a jövő nyárra készülnek.

Művészetek Völgye: jönnek az őszi völgyhétvégék

Az idei fesztivál ugyan elmarad a Balaton-felvidéken, de helyette völgyhétvégéket rendeznek 2020. szeptember 3–6., 11–13., 25–27., valamint október 2–4. között. Pedig idén érdekes emlékezőprogramokat terveztek a szervezők a harmincéves jubileum megünneplésére: tíz napon át minden fesztiválévből egy-egy eseményt eredeti formájában szerettek volna megidézni. Ez most egy évvel eltolódik, így a tervek szerint 2021. július 23-ától augusztus 1-jéig rendezik meg a fesztivált, benne a Völgy30 elnevezésű programcsomaggal. Van is, lesz is mit ünnepelni, hiszen a Művészetek Völgye az ország első összművészeti fesztiváljaként indult, három kis településen: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend házikói, utacskái, alkalmi színpadai, nézőterei adták-adják a helyszíneket. Mára már kétszázezer művészetkedvelőt vonzó nagy eseménysorozattá nőtte ki magát harmincöt helyszínnel, másfélezer programmal, ahol lehet válogatni koncertek, színházi előadások, irodalmi délutánok és estek, filmvetítések, újcirkusz-produkciók, kiállítások között, a közelben pedig szálláshelyeket is találhatunk.

Művészetek Völgye 2019 - Lackfi János

Lackfi János is gyakori vendége a Művészetek Völgye irodalmi találkozóinak (A szerző felvétele 2019-ből)

Az idei völgyhétvégékre nyílik meg Kapolcs megújult főtere, mely egyben kiváló programhelyszín is. Itt lép majd fel például az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol csapata. A MűvészVölgy Kúria névre keresztelt felújított kapolcsi kastélyban kiállítások és a Nemzeti Filmintézet alkotásai várják a látogatókat. A hétvégékre szervez programot e faluba a Harcsa Veronika Udvar, a Momentán Udvar, a Színház Színpad, a Kaláka Versudvar, a Hagyományok Háza Folkudvara, a Hangfoglaló Udvar, a Világzenei Udvar. Kinyit a Muflon Jazz Udvar, a Völgykomolyzene helyszíne, a Magyar Írószövetség Udvara, a Tűzoltószertár, a MANK Artporta, a Fazekasműhely és a Szépmíves Udvar is.

Aki már járt a Völgyben, az tudja, mert átérezhette: itt kicsit megáll az idő, a varázslat külön világot teremt, melyben a művészet és az emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe, s ahol egy közösség részévé lehet válni.

A völgyhétvégék részletes programjairól majd a fesztivál weboldalán tájékozódhatunk: www.muveszetekvolgye.hu.

Ördögkatlan: augusztus helyett októberben

2008-ban Törőcsik Mari és Cseh Tamás fővédnöksége mellett indult el az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál Pécs városától délre azzal a céllal, hogy minden év augusztusában öt napon át a művészet legyen a látogatók életének középpontjában a színháztól a kézművességig a sokszínűség jegyében, a mainstreamtől a marginális kísérletekig. Hat kistelepülés és helyszín: Nagyharsány, Kisharsány, Vylyan Pincészet, Mokos Pincészet, Szársomlyói Szoborpark, Beremend és Villánykövesd fogadják programokkal a vendégeket a közösségi térben. A látogatók száma évről évre csak gyarapodott, s a kezdeti pár ezerről 2019-re már 90 ezerre bővült.

Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál

A falvak októberben is örömmel fogadják majd a programokat és a látogatókat (Fotó: ördögkatlan.hu)

Idén a fesztivál hosszú hétvégévé szelídül, augusztusból pedig október lesz. Az Ördögkatlan-napokat 2020. október 22. és 25. között rendezik meg, mely egy kis kárpótlás a híveknek. A részletes program e nyári hetekben még javában formálódik, bővebbet idővel a megújuló honlapjukról tudhatunk meg: https://ordogkatlan.hu.

A jövő évi, 13. Ördögkatlan Fesztivál dátuma már meg is van: 2021. augusztus 3–7.

VeszprémFest: jövőre, veletek, ugyanitt

A VeszprémFest szervezői csupa jó hírrel szolgálhatnak, azon kívül, hogy 2020 nyarán sajnos nem tudják megrendezni igényes fesztiváljukat. Kárpótlásként viszont jövőre hét napon át tart majd a prémium zenei fesztivál, július 12-étől 18-áig, újra három varázslatos helyszínen. A História Kertben és a Jezsuita Romkertben felállított színpadok mellett az eredeti, Vár-színpadon ismét lesznek előadások. A kínálat minden eddiginél gazdagabbnak ígérkezik.

VeszprémFest 2019 - UB40-koncert

2019-ben a UB40 is sikeres koncertet adott Veszprémben (Fotó: veszpremfest.hu)

Az idei tervezett szereplők közül a Jazz+Az, a Postmodern Jukebox és Juan Diego Flórez vállalta a részvételt a jövő nyári fesztiválon is. (Dido viszont 2021-ben nem turnézik, így sajnos Veszprémbe sem jön el.) A további fellépők névsorát a rendezők várhatóan 2020 novemberében hozzák nyilvánosságra. A rendezők célja másfél évtizede változatlan: a VeszprémFest legyen vidéki végvára világszínvonalú zenei produkcióknak, a legváltozatosabb műfajokban – legyen az klasszikus zene, opera, jazz, világzene, popzene –, és lehetőleg minél több világhírű előadóművész jegyezze fel koncertnaptártába a dunántúli magyar város nevét.

A VeszprémFest weboldala: https://veszpremfest.hu.

Paloznaki Jazzpiknik – ünneppel

A Magyar Jazz Napját ünneplik Paloznakon is, a Jazzpikniken, augusztus 20-án, hiszen nem marad el a háromnapos eseménysorozat, mely idén augusztus 20-ától 22-éig várja a műfaj híveit. A nyitónapon a 30 éves Magyar Jazz Szövetség közreműködésével a Finucci Bros Quartet az élő jazz-legendával, a hatszoros Grammy-díjas trombitással, Randy Breckerrel közösen lép fel a Balaton északi partján, Füred közelében fekvő településen. A pikniket akár szó szerint is érthetjük, hiszen a jó zenét lehet füvön ülve is hallgatni a napsütéses, délutáni koncerteken.

Paloznaki Jazzpiknik

Piknikhangulat Paloznakon (Fotó: Soós Bertalan, jazzpiknik.hu)

A nagyszínpadon általában világsztároknak tapsolhatunk. Így lesz ez idén is, immáron kilencedik alkalommal. Összesen négy színpadon, több mint kéttucat előadó, illetve együttes stíluskavalkádban várja majd közönségét. Lesz soul és funky, pop- és smooth jazz, világzene, blues, art-pop, ragtime, bossa nova. Randy Brecker mellett az egyik legismertebb nemzetközi sztár kétségtelenül Candy Dulfer lesz, a szép szőke holland szaxofonoshölgy, akivel 21-én késő este, a nagyszínpadon találkozhatunk. Az igényes zene kedvelőinek elég, ha felsorolunk néhányat a további előadók sorából, és máris lehet csettinteni: De Phazz, Mario Biondi, Sárik Péter Trió, Zséda, Pátkai Rozina, Mörk, Jamie Winchester, Hrutka Róberttel.

A teljes program már látható a Paloznaki Jazzpiknik weboldalán: https://jazzpiknik.hu.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.