11 magyar tudós a klímatudomány 10 üzenetét küldi a világnak
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Színvonalas multimédiás kiállítás vár minket Budapesten, a Kazinczy utcában.
Kalandos, eseményekben gazdag, hosszú élete volt a horvát születésű, szerb származású feltalálónak, akinek tiszteletére látványos tárlatot alkottak meg horvát szakemberek. Az 1856-tól 1943-ig élt Nikola Tesla egyszerre volt fizikus, villamos- és gépészmérnök, filozófus, ám az utókor legfőképp feltalálóként emlékezik rá, akinek nevéhez több mint háromszáz szabadalom fűződik.
Képeink a kiállításon készültek (A szerző felvételei)
Az ő munkásságát mutatja be a Nikola Tesla – Mind from the Future című kiállítás, mely Zágrábból költözött Budapestre, 2019 nyarára. A horvát fővárosban több mint százezren látták, s a budapesti bemutató után folytatja majd világ körüli útját Londontól Párizson és Tokión át egészen New Yorkig, ahová Tesla 1884-ben hajózott át, miután végleg elhagyta Európát.
Az Elektrotechnikai Múzeum épületének felső szintjén, a Tesla Loftban látható a multimédiás, interaktív tárlat, mely egyszerre festi elénk egy fantasztikus tudású, rendhagyó jellemű, különleges egyén világát, életének meghatározó időszakait – és találmányait. Egyfajta időutazásban lehet részünk, miközben tablók fényképek, tárgyak, videodíszletek, hologramfények, vesznek körül bennünket. Interaktív falnál gyarapíthatjuk tudásunkat, számítógépes játékokat játszhatunk, és filmet is láthatunk, melyben többek között Laurie Anderson és Terry Gilliam is jellemzi a feltaláló tevékenységét.
Láthatjuk annak a fizikaszertárnak a tárgyait, melyekkel Nikola kisiskolás korában találkozott, majd követhetjük útját Mariborba, Prágába – és Budapestre, ahol először 1881-ben járt.
„Itt találkozott Szigeti Antallal, akivel életre szóló barátságot kötött, s aki asszisztenseként folyamatosan támogatta kutatásai során. Egy nap, 1882 februárjában, miközben a Városligetben sétáltak Antallal, Tesla éppen Goethe Faustjából idézett, amikor hirtelen egész életét megváltoztató öröm töltötte el. Végre rádöbbent a forgómágneses tér elvére, amelyet 14 évvel később a Westinghouse cég alkalmazott a világ első váltakozóáramú erőművénél, a Niagara-vízesésnél.” Mindezt a kiállítás egyik tablóján írja Helena Bulaja Madunić, a tárlat kurátora és koncepciótervezője, aki így folytatja: „A Niagara-erőmű lehetővé tette, hogy a váltakozóáram hatékonysága kiterjedjen a hosszú távú villamos energia átvitelére, s ez valóban megváltoztatta a világot. Ez a zseniális találmány Budapest erőteljességének és élénk multikulturális hatásának köszönhető, ami Teslát arra inspirálta, hogy feltárja a természet titkait, felfedezve és alkalmazva a Föld mágneses terének elvét a technológiában, ami elősegítette az emberi civilizáció fejlődését ahhoz a világhoz, amiben ma élünk”
A kiállítás címe is arra utal, hogy Tesla szinte a jövőből érkezett a XIX. századba. Gondolkodása jóval megelőzte korát, találmányai döntő hatással vannak mai, mindennapi életünkre is. Vezeték nélküli energiaátvitel, váltóáram, indukciós motor, rádió, távirányító – mind-mind a tudós nevéhez fűződnek. A tárlat tablóin, fényképein nyomon kísérhetjük az Edisonnal való különös, tudományos kapcsolatát is, mely szakításhoz vezetett.
A hazai bemutató érdekessége, hogy olyan magyar képzőművészek alkotásai is helyet kapnak, akiket Tesla életműve inspirált.
Aki nemcsak átsétál a kiállítás termein, hanem figyelmesen elolvassa a tablókat, megtekinti a tárgyakat, ahol lehet, azokhoz bátran, interaktív módon hozzá is nyúl, filmet is néz, alapos képet kaphat egy lángelme életéről, munkásságáról.
A kiállítás 2019. szeptember első napjáig látható, a főváros VII. kerületében, a Kazinczy utca 21. szám alatt.
A tárlatról bővebben erre a linkre kattintva olvashat.
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.
A Metropolitan Opera 2024/25-ös kínálatából nyolc előadás látható élőben októbertől mozivásznon, HD minőségben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!