Odabent mindenki Michelisz Norbi akar lenni – az új CivicType R


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015-ben folytatódott Michelisz Norbi, a Zengő Motorsport és a Honda együttműködése. A 2014-es szezonban elért eredményeknek köszönhetően a csapat félgyári támogatást kapott és 2015-ben sem okoztak csalódást. Privát bajnokként,összetettben hatodik helyen zárta az izgalmasra sikeredet WTCC idényt. De a jó eredmények eléréséhez szükség volt egy jó alap utcai autóra az lenne maga a Civic, és a Honda mérnökei a versenymodell génjeit ültették bele majd ötévi fejlesztőmunka után a leginkább várt hot hatchsportkocsijába, az új CivicType R-be. 


235/35 méretű gumik feszülnek a 19 colos felniken, amik elöl harapós 18 colos tárcsaféket rejtenek

Érkezésével új fejezet nyílt a Honda Type R család történetében, hiszen az elmúlt évtizedekben egyedülálló népszerűségre tettek szert, tagjai egytől-egyig kultuszmodellé nőtték ki magukat világszerte.

A négypontos Adaptív Lengéscsillapító Rendszer szintén a Type R sajátossága

A 2.0 VTEC TURBO erőforrása minden elvárást és képzeletet felmúl. A teljesen új fejlesztésű kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses motor csúcsteljesítménye 310 lóerő 6500/percnél, legnagyobb nyomatéka pedig 400 Nm, amit már alacsony, 2500/percnél hasznosít.

A szárny tolatáskor sem lehet akadály, van Kitolatást Segítő Rendszer

Ezek az értékek minden korábbi Type R modellét meghaladják. Erőforrás adottságairól sokat elárul, hogy a fordulatszámmérő piros tartománya hétezertől indul és rendkívül gyorsan reagál. Mindez a fejlett feltöltőrendszernek köszönhető, ami a Honda legendás változó szelepvezérlésével (VTEC) és a változó vezérlésszabályozással (VTC) dolgozik karöltve.

A teljesítményorientált tervezés az utastérben is tetten érhető

Így a menetdinamikai adatokon már nincs is mit csodálkozni. Ezt érezni kell! Teljesítmény leadása páratlan az elsőkerék-hajtásúak körében, a százas sprinthez mindössze 5,7 másodpercre van szüksége, végsebessége pedig 270 km/óra.

Az áramvonalas kocsitestnek köszönhetően nincs felhajtóerő és minimális a légellenállás

Ebben barát a könnyen kapcsolható, precízen megvezetett, hatfokozatú kéziváltó,amely közvetlen kapcsolatot teremt az erőforrással.Pontosan, de érezhető erővel kapcsolgatunk,  a váltóút mindössze 40 milliméter, így elképesztően gyorsan kapcsolhatunk, de nem fárasztó.

Baloldalon az +R gomb, ott aktiváljuk az őrületet

A kuplung sem nehéz, így könnyen rabjává válhatunk és persze pálya napokon a köridőn is spórolhatunk.

Ebben a másik legfontosabb segítség a részlegesen önzáró differenciálmű, ami csúszáshatáron autózva, az igazán gyorsan vett kanyarokban is biztos úttartást és remek tapadást biztosít.

Feltűnő forma és gyönyörű fényezés

De még mielőtt elindulnánk vele, már indításkor nem titkolja, mi vár ránk, a négy kipufogóból áradó hangorkán a motor beindításakor jelzi, hogy valami igazán különlegesben lesz részünk.

Hátsó szpoiler úgy szabályozza a levegő áramlását, hogy a lehető legjobban tapadjon az aszfalthoz

És ha ez sem lenne elég, akkor a +R motor üzemmód aktiválásával, piros színbe borul a műszerfal és közvetlenebbé válik a futómű, a hajtáslánc pedig gyorsabban reagál az utasításainkra.

Innen ered a félelmetes ,de kontrollálható erő

Kiemelkedő képességei dacára az EURO 6 környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. De a hajtáslánc talán másik legnagyobb erénye, hogy igenis lehet hétköznapi módonis használni. Akkor nyugodt, kényelmes autóval van dolgunk.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

A Type R formavilágát abszolút a funkció határozza meg. Feltűnőek rajta az elemek, mint például a hátsó szárny.De említhetnénka teljesen sík borítást a kocsi alján, ami a hátsó diffúzorral együttműködve szabályozza a levegő áramlását.

Jól tartanak és kényelmesek a sportülések, 3 centivel ülünk lejjebb, mint az alap Civicben

De még az első lökhárító megformálásakor is az volt a cél, hogy megakadályozzák a légörvények kialakulását az első kerekek körül, ezzel is hozzájárulva a nagy sebességnél fontos stabilitáshoz, valamint a felhajtóerő csökkentéséhez.

Minden környezetben jól mutat

Látványnak persze még ott a fényszórók alján végigfutó, fénydiódás nappali menetfény. A nagy merevségű, fekete 19 colos könnyűfém felnik –szuper peres gumikkal-, amelyek piros csíkkal az oldalukon kimondottan jól passzoltak a csak az R modellhez kérhető BrilliantSportyBlue fényezéssel.

R-specifikus diffúzor és a négy kipufogóvég ami gyönyörűen szól

Belül mindent megkapunk, ami a Civic legmagasabb felszereltségéhez jár, de itt pluszban piros öltésekkel varrt sportülésekket és kormányt kapunk, a váltógomb pedig mart alumíniumból készül. És hogy tudjuk, hogy az elmúlt percekben mit „csibészkedtünk”, a Multiinformációs Kijelző a szokásos adatok mellett speciális értéket is megjelenít. Mint a nehézségi gyorsulás, fékerő és gázpedálállás, turbónyomás, hűtőfolyadék-hőmérséklet, valamint olajnyomás, de köridőt is mérhetünk és a 100-ra gyorsulásunk idejét is megkaphatjuk.

Szóval zseniális alkotás a Type R, pályán abszolút egy harci kakas, de a mindennapi használatban is kivaló ugyanolyan mosolygós arccal szálunk ki belőle, ahogy Norbi szokott a versenygépből, nekünk már csak kipufogóból a durrogás hiányozhat.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.