Életmód

Dudi

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Dr. Csapó Gábor 1950-ben született Budapesten. 1977-ben az ELTE Jogi Karán diplomázott. Az egyetem elvégzése után egy informatikai cégnél helyezkedett el, ahol a mai napig is munkajogászként dolgozik. A vízilabdázást kilenc évesen kezdte. 1972-ig az Újpesti Dózsa, 1973-ig a SZEOL AK, 1984-ig a Budapesti Vasas, majd 1985-től az olasz Siracusa és Palermo játékosa, majd vezetőedzője volt. 1992–1993-ban a Vasas-Plaket vezetőedzőjeként dolgozott. 1994-ben Budapesten vízilabdaiskolát alapított Faragó Tamással, ahol edzőként tevékenykedik. 272-szeres magyar válogatott vízilabdázó, olimpiai bajnok (1976), olimpiai 3. helyezett (1980), világbajnok (1973), háromszoros világbajnoki 2. helyezett (1975, 1978, 1982), Európa-bajnok (1977), Európa-bajnoki 2. helyezett (1983), Világ Kupa-győztes (1979), kétszeres BEK-győztes (1979, 1984), kilencszeres magyar bajnok (1975–1977, 1979, 1980–1984), kétszeres Magyar Kupa-győztes. A salátákat és a krumplis ételeket kedveli. Szabadidejében sportol, edzőterembe jár, úszik és kártyázik. Hogyan lehet a két szakmát összeegyeztetni? Nagyon egyszerűen. Nagyjából az embernek arra van ideje, amire megoldja, hogy legyen! A vízilabda valójában azon sportágak egyike, amelyek nem igazán időigényesek. Így simán, nappali tagozaton el tudtam végezni a jogi egyetemet. 1972-től 1973-ig a szegedi József Attila Tudományegyetem, majd 1973-tól 1977-ig a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi…

Idegenrendészet vagy büntetőeljárás? II.

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Az előző számban arról tudósítottunk, hogy Pécsett kerekasztal-beszélgetést szerveztek, amely az Idegenrendészet és a büntetőeljárás párhuzamosságának aktuális problémája címet kapta. Ott kérdeztük dr. Fekecs Gyula ügyvédet arról, hogy milyen nehézségekkel kell az ügyvédeknek szembenézniük, amikor külföldi állampolgár képviseletét látják el. Lehet-e velük szemben kiutasítást előkészítő, vagy idegenrendészeti őrizetet elrendelni, amikor párhuzamosan folyik a büntetőeljárás? És egyáltalán, ha a büntetőeljárásban nem alkalmaznak kiutasítást, akkor idegenrendészetileg kiutasítható-e a külföldi Magyarországról? Mi a különbség a kiutasítást előkészítő őrizet, az idegenrendészeti őrizet, az előállítás és a büntetőeljárásban alkalmazható őrizetbe vétel között?

Damoklész kardja II.

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Az Ügyvédvilág 2009/4. számában a bankárperek kapcsán felmerült néhány jogi és gazdasági kérdés, amelyre most igyekszünk választ adni. Sokan értetlenül szemlélik, miként lehetséges, hogy néhány esetben az első- és másodfokú bírósági döntések jogi érvelései egymással szembe mennek, és a felmentettekből elítéltek lesznek, ugyanakkor pedig a hasonlóképpen eljárók ellen büntetőeljárást sem indítanak, egyrészről sértve ezzel a törvény előtti egyenlőség elvét, másrészről viszont bizonytalanságot és félelmet keltve az ugyanolyan gazdasági módszert követőknél. Mint köztudott, az Agrobank ellen indított eljárásban a vád 10 rb. gazdálkodó szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés büntette volt. Az első fokú eljárásban a bíróság azért mentette fel a vádlottakat, mert alaposan megvizsgálta, hogy a vitatott hitel- és háttérszerződések tartalma megfelel-e az akkor hatályos jogszabályoknak. A bírónak tehát nem volt elég a vesztegetésre vonatkozó büntetőjogi normákat figyelembe vennie, hanem alaposan el kellett mélyednie a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló, azóta hatályon kívül helyezett 1991. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Pit.) és a gazdasági társaságokról szóló, szintén már hatályon kívül helyezett 1988. évi VI. törvény (Gt.) hatálya alá tartozó jogszabályokban is. Ennél a pontnál merül…

Bizalom és tradíció

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

 

Pál Árpád 1969-ben született, 1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd 1995-ben az ELTE jogi szakokleveles közgazdász képzésén vett részt. 1992–1996 között üzletágvezető a Bankár Tőkebefektetési és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél. 1996–2001-ig a Budapest Bank Rt./GE Capital leányvállatat, majd a Croesus-csoport ügyvezető igazgatója. 2002–2004 között a Postabank és Takarékpénztár Rt. és az Erste Bank Hungary Rt. vezérigazgatói tanácsadója. 2006-tól 2008-ig a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Vezérigazgatója. 1993-tól tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen, 2005-től egyetemi adjunktus, 2008-tól címzetes egyetemi docens. Autókban a SUV-k, a Volvo és az Audi, étteremben az Arcade Bistro a kedvence. Folyékonyan beszél angolul. Kedvtelése az oktatás, túrázás, úszás és olvasás minden mennyiségben.

A Stockholmi Program III. rész

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Az ÜgyvédVilág korábbi számaiban a Stockholmi Programról beszélgettünk Dobrocsi Szilviával. Riportunkat folytatva, most a program prioritásai közül a 3. és 4. helyen említett feladatokról kérdezzük beszélgetőpartnerünket.

Alma a fájától

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Bár ezen a nyáron izgultuk végig a foci VB-t, most mégsem híres futballista apa–fiú párosokról írunk, akiknél a pályán „a barna futball (mint) – különös dzsungeli zene –, eget jár s földre-földre huppan”1: nem Maldiniékról, Verónékról, Cruyffékról vagy Gudjohnsenékről, illetve a Lampard-famíliáról, de nem is Miguel Ángel Alonsóról és fiáról, Xabi Alonsóról lesz tehát itt szó, hanem a tradicionális jogászcsaládokról.

Volkswagen Passat és Passat Variant 2.0 TDI DSG

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Összesen több mint 15 millió eladott példánnyal a Volkswagen Passat kétségkívül a világ legsikeresebb modellsorozatainak egyike, s most újabb, 1973 óta immár hetedik generációjában mutatkozik be. A „bestseller” formavilága teljes egészében újszerűen jelenik meg, s elején a Phaeton egyértelmű vonásaival minden eddiginél dinamikusabb stílust képvisel.

CompLex Ügyvéd Reggeli

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

A perek gyorsítása és a modern technikai eszközök bevonása volt a célja a Pp. legutóbbi, novelláris jellegű módosításainak. A vállalkozásokat kiemeli a jogalanyok közül a jogalkotó, egymás közötti pereikre speciális szabályokat alkotva. Angolszász mintára bevezetik a kötelező, per előtti, illetve a tárgyalást előkészítő egyeztetést. Kérdés, hogy hagyományok és előzmények híján ez miként fog működni a gyakorlatban – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Osztovits András, a Legfelsőbb Bíróság bírája előadásában. A Polgári perrendtartást 1990-ig négyszer módosították átfogó novellákkal, azóta viszont lendületet vett a jogalkotó, és már hatszor, a legutóbbi törvénymódosításokkal együtt pedig kilencszer változtattak a jogszabályon, nem beszélve a több mint hatvan kisebb módosításról. Emiatt a polgári eljárásjog szabályai egyre kiszámíthatatlanabbakká váltak, a jogalkotói „lendület” pedig már-már a jogbiztonságot veszélyezteti. A legutóbbi, novelláris jellegű módosítások – a 2008. évi XXX. tv., a 2009. évi L. tv. és a 2009. évi LXVIII. tv. – közös jellemzője, hogy a jogalkotó a pereket gyorsítani akarta, illetve be akarta vonni a modern technikai eszközöket. Előbbivel kapcsolatban megemlíthető, hogy önmagában a gyors eljárás nem lehet végcél, a garanciális szabályok lebontása, a peres felek jogainak…

Az ügyészi felelősségről szóló konferencia célja és előélete I. rész

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Ön volt a társszervezője az ügyészi szervezet és az ügyész közhatalmi tevékenységéért viselt polgári jogi felelőssége Európában címmel 2010. március 7–9. között Budapesten rendezett konferenciának. Mi volt az oka, előzménye és milyen előkészületekre volt szükség ahhoz, hogy ez a konferencia létrejöhessen? Az előzmények hosszabb távon a 90-es évek második felére nyúlnak vissza. A Polgári Törvénykönyv az ügyész közhatalmi tevékenységéért viselt polgári jogi felelősségét nem a jelenlegivel azonos feltételekkel, de az 1959-ben történt hatálybalépése óta szabályozza. A rendszerváltást megelőzően azonban nem volt jellemző, hogy ilyen ok miatt nagy számban indítottak volna pereket. 1996-tól fokozatosan nőtt az ügyészi szervezet ellen indított keresetek száma, a kereseti követelések összege, majd az Ítélőtáblák felállítását követően erősen polarizálódott a bírói gyakorlat az ilyen pereknek kb. 98%-ban alapját képező büntetőügyek megítélésében. Ezek a körülmények 2003-ra oda vezettek, hogy szétfeszítették az addigi szervezeti kereteket, vagyis korábban a Legfőbb Ügyész Magánjogi Főosztályán belül szervezett Perképviseleti Csoport helyett létrehoztuk, ugyancsak a Magánjogi Főosztály keretein belül, a Jogi Képviseleti és Koordinációs Osztályt, amely osztály a korábbiakhoz képest nagyobb létszámmal már nemcsak a peres képviseletet látta el, hanem azzal kapcsolatban egy magasabb…

A természet lágy ölén

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

A válság miatt már nemcsak családok, hanem felsőbb vezetők és baráti társaságaik, de művészek és olyan tudatos utazók is a falusi turizmus adta élményeket választják, akik az egészséges életmódot részesítik előnyben. Osztálykiránduló iskolások is igénybe veszik ezen helyeket, és egyre gyakoribb, hogy cégek csapatépítő tréningeket is „falusi” környezetben tartanak. Tavaly 17 százalékos emelkedést tapasztaltak az előző évekhez képest, és idén is hasonló számú vendégnövekedéssel számolnak a szakértők.