Életmód

2013. május 23.

Szakmai Jogtár ügyvédeknek

A CompLex Kiadó Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy intenzív kapcsolatot ápoljon az egyes jogászszakmák képviselőivel, így az ügyvédekkel is. Ennek jele az is, hogy a 2010-ben megjelentetett szakmaspecifikus Jogtárak között első volt az Ügyvéd Jogtár.

2013. május 23.

Munkahelyi stresszkezelés – coping-tréning

A stressz önmagában nem jó és nem rossz – csak tőlünk függ, milyennek ítéljük, s az is, hogy hagyjuk-e, hogy legyűrjön bennünket, avagy megküzdünk vele. A stresszre adott hatékony választ, azaz a sikeres megküzdést nevezi a pszichológia copingnak, amelynek stratégiája és technikái az egyre szélesebb körben hozzáférhető coping-tréningeken elsajátíthatók. Az 1993. évi XCII. tv. a munkavédelemről 54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket: d) az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál, különös tekintettel az egyhangú, kötött ütemű munkavégzés időtartamának mérséklésére, illetve káros hatásának csökkentésére, a munkaidő beosztására, a munkavégzéssel járó pszichoszociális kockázatok okozta igénybevétel elkerülésére; 87. § E törvény alkalmazásában: 1/D. Foglalkozási megbetegedés: a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan heveny és idült, valamint a foglalkozás gyakorlását követően megjelenő vagy kialakuló idült egészségkárosodás, amely a munkavégzéssel, a foglalkozással kapcsolatos, a munkavégzés, a munkafolyamat során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és ergonómiai kóroki tényezőkre vezethető vissza, (...) 1/H. Pszichoszociális kockázat: a munkavállalót a munkahelyén érő azon hatások (konfliktusok, munkaszervezés, munkarend, foglalkoztatási jogviszony…

2013. május 23.

Elemi erők

Az eddigi energiaforrások mind nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre, drágák, kezdenek kimerülni, és – lásd a januári gázválságot – világgazdasági játszmák részeként nem mindig hozzáférhetőek. Négy ok, mely miatt egyre inkább felértékelődnek a megújuló erőforrások. Ipari szinten, de akár saját otthonunk energiaellátásában is paradigmaváltás előtt, pontosabban kellős közepén vagyunk. Képzeljünk el egy olyan házat, melynek fenntartására a hagyományos épületek üzemeltetéséhez szükséges energia töredékét kell fordítani. Egy házat, mely mondjuk évente 15 kWh fűtési energiát használ fel négyzetméterenként; ez a mennyiség egy hagyományos épület energiaigényének mindössze öt százaléka, de egy korszerű házénak is csak az ötöde. Ha lelki szemeink előtt megjelent egy ilyen épület – szaknyelven szólva passzív ház –, akkor máris helyben vagyunk: ez lehet ugyanis a jövő otthona, illetve világméretű energiaválság elé néző XXI. század egyik jelképe. Passzívházak Amíg a hagyományos energiahordozók – szén, gáz, olaj – korlátlannak hitt mennyiségben rejtőztek a föld alatt, és elérhető áron kerültek a háztartásokba, csak néhány, a környezete által jobbára csodabogárnak tekintett környezetvédő tartotta fontosnak, hogy ilyen házat hozzon tető alá. Most azonban, hogy a nem megújuló, vagyis fosszilis – következésképp előbb-utóbb kimerülő…

2013. május 23.

E-polgár e-világban e-kérdések körül

Korunk digitális univerzumában az elektronikus hitelesség biztonságos megvalósítása nélkülözhetetlen követelmény. Ez nem kis feladat, hiszen az újdonság befogadásának ütemét jelentősen befolyásolja az adott innováció jellegzetessége. Nem kétséges azonban, hogy az e-hitelesség számos olyan új lehetőséget ad a felhasználók kezébe, mellyel saját életük, illetve mindennapjaik válnak könnyebbé, egyszerűbbé, csökkenthetik a folyamatok idő- és energiaigényét és legalább lehetőség szinten barátságosabb világot teremthetnek maguknak. A felgyorsult információáramlásban az e-mailes üzenetek annyira beépültek mindennapjainkba, hogy szinte automatikusan elfogadjuk azok hitelességét. A hitelesség kérdése természetesen nem új keletű, hiszen tudjuk, hogy bizonyos üzenetek, ígéretek, tranzakciók, kötelezettségvállalások valóságtartalmáról érdemes körültekintően meggyőződnünk, hiszen könnyen meglepetések érhetnek bennünket. Az internet végtelen forgalmában egyre nagyobb számban jelennek meg olyan, nem hiteles szereplők, melyek a folyamatokon végigmenve már hitelesnek tűnő eredményt produkálnak. A különböző portálokon, szinte nap, mint nap megjelenő adathalászat, on-line csalások, személyazonosság-lopások ellen az elektronikus aláírás használata sokat segíthet. Az elektronikus aláírás azonban nem csak technológiai bravúr, feltétlenül szükséges hozzá a részletes szabályozás, oktatás, valamint a szolgáltatók felelősségének precíz meghatározása. A téma jogi szabályozása az Európai Tanács 1999. december 13-án elfogadott irányelvén alapul, hazai joggyakorlatunkban pedig alapvetően a…

2013. május 23.

A Kínai Híd Verseny

A Chinese Bridge Nemzetközi Kínai Nyelvi Versenyt külföldön kínaiul tanulók részére rendezik. Az idei már a nyolcadik volt a sorban, 60 országból összesen több mint 10 ezren vettek rajta részt, közülük 112-en jutottak el a Kínában rendezett fordulókig. Közöttük volt egy magyar versenyző, Váradi Viktória. A verseny neve Hanyuqiao (Kínai Híd) azt szimbolizálja, hogy a kínai nyelv összeköti a világ különböző tájain élőket. Magyarországon május 8-án rendezték a megmérettetés hazai fordulóját, amelyen Viki lett az első, így ő mehetett ki Kínába a magyar színeket képviselni. Viki az összetett pontozású, hónapokon át tartó versenyben olyan előkelő helyet szerzett, amilyet eddig még magyar versenyzőnek nem sikerült. – A verseny életre hívója egy Hanban nevű intézmény, amely a kínai nyelv külföldön való oktatásával, a kínai kultúra promóciójával, szervezésével foglalkozik. Július 7–9. között érkeztünk Pekingbe 112-en, ott különféle kulturális programokon vettünk részt, forgattunk, utána három csoportra osztottak minket: Shanghai, Qingdao és Fenghuang. Én az elsőbe kerültem – meséli a 25 éves lány. – Felvettünk mindenkinek egy adott témájú bemutatkozó kisfilmet. Rólam és még három versenyzőről például egy kínai operafajtához, a Kunquhoz kapcsolódó készült. Changshaban…

2013. május 23.

Sportlövészet

A lövészetről sokan első hallásra azt hiszik, hogy férfias sportág. Anno a nyolcvanas években, amikor 15 éves kiskamaszként bekopogtam egy kisvárosi MHSZ lőtér ajtaján, majdhogynem több női sportlövész állt a lőállásokban, mint férfi. A nők jól bírják a monotonitást, mondta később az edzőm, aki szintén egy országos bajnok nő volt. Zárt irányzékú NDK-s légpuskával zajlottak az edzések, legalább 200 lövés ajánlott volt hetente háromszor. Ha valaki nem találta el véletlenül a céltáblát, azt a támfal hangos csattanással jutalmazta, ilyenkor a rosszalló pillantások elkerülése ellen érdemes volt tovább célra tartani, így nem derült ki egyből, ki bénázta el a lövést. Valószínű az állóképességemmel volt a baj, mert bármennyire jól szerepeltem a háziversenyeken, nem tudtam tovább lépni az áhított kispuska szekcióba, így két év után befejeztem sportlövői pályafutásomat. Viszont a seregben hasznát vettem a korábbi, délutáni puffogtatásoknak. Az első lövészeten Nagy Joe hadnagy fejcsóválva nézte a céltáblát, egy centin belül volt mindhárom találat, csak éppen a 2-es körben. (középső a 10-es). Rossz a géppisztoly, hadnagy elvtárs, magyarázkodtam vigyorogva. Ki lőtt kiválót, kérdezte a hadnagyunk, egy péklegény jelentkezett, odaadta a fegyverét. Utána Nagy…

2013. május 23.

Nem kombi! Ez sportkocsi!

Sokféle nehézséggel jár, ha olyasmit kell tervezni, aminek évekig tart a megvalósulása. Paradox módon azt is mondhatnánk, hogy a formatervezőnek az a jelen, ami a majdani vásárlóknak a jövő. Az autódizájner munkája, professzionális helyzete úgy válik egyre problematikusabbá és bizonytalanabbá, ahogy a társadalmi, gazdasági és műszaki környezet is mind bonyolultabb lesz.

2013. május 23.

Öngyógyító terápiák nyomában

A nagy felelősséggel és stresszel járó munkához elengedhetetlen, hogy testileg és lelkileg egyensúlyban legyünk. A megfelelő fizikai aktivitás, a sport, a rendszeres mozgás a feszültség levezetésére is alkalmas, valamint hozzásegít a megfelelő erőnlét eléréséhez is. Ám emellett a lelki aktivitás legalább ilyen fontos. Ennek érdekében harmonizáló „kezeléseket”, tevékenységeket ajánlunk Góra Edina terapeuta szakértői segítségével. – Természetgyógyászat-képzésem alatt egy alkalommal behoztak néhány fémtálat, amelyek megkondítva csodálatos hangokat, testre helyezve pedig nagyon finom rezgéseket bocsátottak ki magukból. Amint kezembe vettem, azonnal éreztem, hogy erre a módszerre szükségem van. A Peter Hess-féle hangmasszázs-terápiát egyetlen ember oktatja Magyarországon, Radnai Zsuzsanna, így őt kerestem fel és elvégeztem a tanfolyamokat – emlékszik vissza a szakember. A hanggyógyászat gyökere Nepálban, Tibetben és Indiában több ezer éves múltra tekint vissza. E különleges, és Európában még nem ismert módszer nyomába eredt Peter Hess, német fizikus és egy orvos, Prof. Dr. Gert Wegner évtizedekkel ezelőtt. A hangrezgések emberi szervezetre gyakorolt hatását kutatták hosszú éveken keresztül, amelynek eredményeképpen a hangmasszázs eljuthatott Európába. Peter Hess 1984 óta dolgozik hangtálakkal és önálló módszert dolgozott ki, amelynek célja a test-lélek-szellem harmóniájának helyreállítása, az egészség…

2013. május 23.

A magyar vitorlázás nagykövete

Ha van a magyar vitorlássportnak nemzetközi szinten is kiemelkedő alakja, a Repülő hollandi osztályban hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok Majthényi Szabolcs és 1987 óta vele versenyző társa Domokos András minden bizonnyal az. Ráadásul mindezt széles körű ismertség és kiemelkedő támogatás nélkül, amatőrként és olyan kiegyensúlyozottan teszik, mint legutóbb januárban Új-Zélandon, ahol a bajnokság kilenc futamából hetet megnyerve lettek hatodjára is világbajnokok. Yacht Life magazin Magyar kiadású, magyar és angol nyelven negyedévenként megjelenő luxus jacht- és életmódmagazin. Kapható a nagyobb újságárusoknál vagy előfizethető. A kérdés triviálisnak tűnhet ennyi év és siker után, de kiindulásnak megkerülhetetlen: tulajdonképpen miért vitorlázol? Majthényi Szabolcs: Édesapám edző volt, mentünk vele mindenhová, – és anélkül, hogy bármit is tudtunk volna a vitorlázásról, egyszercsak ott találtuk magunkat a Balatonon egy hajón. Soha nem erőltették, de valahogy természetes volt, hogy az ember beül egy Optimistbe és megy versenyezni. A vitorlázás tetszett már az elejétől kezdve – manapság pedig nem is tudom elképzelni, hogy más sportot űzzek. Miért? A verseny mellett maga a vitorlázás öröme a jutalom, hogy kinn vagy a természetben, szabadon, nyugalomban, nem kell mással foglalkozni. A verseny…

2013. május 23.

Lesz ez még így se…

A címről néhányunknak Jack Nicholson híres filmje jut eszünkbe, a pesszimista olvasó viszont egyből tudja, hogy a világot, Európát, s ezen belül főleg a hazánkat ért gazdasági és társadalmi válság lesz a témája ennek a beszélgetésnek. Az optimisták talán más címet adtak volna ennek az írásnak: Válság vagy átrendeződés? Lehet, hogy sokkal inkább erről van szó? Nincs olyan újság, amelyik ne foglalkozna napról napra, hétről hétre a válság témájával. Nem célunk tovább gazdagítani az erre vonatkozó cikkek, tanulmányok gyűjteményét, hanem inkább csak azt szeretnénk, ha megértenénk azok elemzéseit. Beszélgetőpartneremtől, Dér Kata főiskolai hallgatótól ezért az olvasást megkönnyítő válaszokat várjuk. Dér Katalin 1987-ben született. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán folytatja, emberi erőforrások alapszakon, végzős hallgatóként. Szakmai gyakorlatát a Magyar Suzuki Zrt. személyzeti osztályán töltötte. A diploma megszerzése után szeretne az emberi erőforrás gazdálkodás területén dolgozni. Tanulmányai mellett egy budapesti brókercégnél dolgozik. Szabadidejében olvasni, kirándulni szeret. Milyen szerepet játszott a hazai válságnál az állampapír? Dér Kata: Ez azért nagyon fontos kérdés, mert a hazai válság középpontjában a magyar államkötvény októberi kudarca szerepelt. Az állampapír az államnak…