Rózsavölgyi: színházi fellegvár a belvárosban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hat különleges premierrel készül a Rózsavölgyi Szalon a 2015/2016-os évadra, de tovább futnak sikerdarabjaik is, melyek közül a romance.com díjazott lett 2015 szeptember elején, a VIDOR Fesztiválon.


Budapest belvárosában mintegy három éve működik sikeresen a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, melynek kávéháza esténként apró színházteremmé alakul át, és teltházas, színvonalas előadásaival, kiváló színészgárdájával mágnesként vonzza a közönséget. Zimányi Zsófia művészeti vezető célja, hogy a Rózsavölgyi színpadán olyan kortárs hazai és külföldi műveknek adjanak teret, amelyek Magyarországon még nem voltak láthatók, illetve amelyeket a szalon felkérésére írtak vagy írtak át színpadi változattá.

A 2012 tavaszi nyitás óta 32 saját bemutatót tartottak, s az elmúlt évadban 287 előadást láthattak a nézők, számuk pedig meghaladta a 19 ezret. Ingyenes rendezvényeiket – kiállításokat, könyvbemutatókat, szakmai találkozókat – háromezren látogatták. A művészeti vezető örömmel sorolta sikereiket a szalon évadnyitó sajtótájékoztatóján, kiemelve, hogy Mark St. Germain Az utolsó óra című darabja már túl van a századik esten, az Anna Gavalda regényéből készült Szerettem őt című előadását tavasszal ötvenedik alkalommal játszották. Büszke arra is, hogy olyan rendezőket sikerült megnyerni, mint Bagó Bertalan, Dicső Dániel, Léner András, Sződy Szilárd, Valló Péter, Zakariás Zalán, s a produkciókban az ifjú művészek mellett olyan neves színészek is szerepeltek, mint Jordán Tamás, Molnár Piroska, Kútvölgyi Erzsébet, Pogány Judit, Für Anikó, Gyabronka József, Tóth Ildikó. Az elmúlt évadban két nagy színészegyéniséget kellett gyászolnia a színházi szakmának, akikre a Rózsavölgyi Szalon színpada is hosszú távon számított volna: Balikó Tamást a Bernard Slade által írt Válótársak című darab premierje előtt néhány héttel ragadta el a halál (színész-rendezőként vett részt a produkció előkészítésében), és Margitai Ági, aki Alföldi Róbert rendezésében Émile Ajar darabjában alkotott maradandót. A mű ősztől, Előttem az élet – In memoriam Margitai Ági címmel újul meg. Az elhunyt művész szerepét Nagy Mari, a Nemzeti Színház társulatának tagja veszi át.

Hirtling István és Lábodi Ádám (Fotók: Falus Tamás)

November 26-án lesz a premiere Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című kétszereplős lélektani szalondrámájának Hirtling István és Lábodi Ádám játékával. Az alaptörténet szerint a Nobel-díjas író a külvilágtól elvonultan él egy Norvégia partjaihoz közeli kis szigeten. Az idősödő alkotót egy fiatal újságíró látogatja meg, hogy készülő új regényéről faggassa, beszélgetésük középpontjába azonban egy rejtélyes hölgy kerül. A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójából a két szereplő ízelítőt is adott a rendhagyó sajtótájékoztatón.

Náray Erika, az egyik amazon

Jean-Marie Chevret Amazonok című művének magyarországi bemutatóját december 16-án tartják. A modernkori amazontörténetben három nő hirdet bojkottot a férfiak ellen. Náray Erika, Györgyi Anna és Auksz Éva képviselik a gyengébbik nemet, ők próbálnak az erősebbek lenni. (Mindhárman röviden bemutatkoztak a színpadon, jövendő szerepükben.)

Mark St. Germain Istenek tanácsa című műve lesz az első, és egyben új magyarországi bemutató 2016-ban, január 28-án. A háttérben Csáki Judit a fordító, Morcsányi Géza a dramaturg, Valló Péter pedig a rendező.  (Az író darabja Az utolsó óra is, mely az egyik legsikeresebb a Rózsavölgyi életében.)  Az élet és a halál drámai kérdése vetődik fel, amikor a néző egy orvosi konzultációnak lehet szemtanúja: az orvosoknak el kell dönteniük, melyikük betege kapja meg az éppen akkor érkező életmentő szívet. Születhet-e jó döntés, dönthet-e az orvos Istenként vagy Isten helyett? Lehet-e egyáltalán helyesen dönteni? Az évad legizgalmasabbnak tűnő előadásának főszereplői Borbás Gabi, Söptei Andrea, Bánfalvi Eszter, Őze Áron és Márton András.

Pető Kata és Őze Áron

Szerelem: Déry Tibor novellái és Makk Károly 1971-ben született, azonos című filmje alapján Keszthelyi Kinga szövegkönyvéből rendezi Léner András 2016 tavaszán a szalon utolsó előtti premierjét, Molnár Piroska, Pető Kata, Őze Áron, Sütő András játékával. Zimányi Zsófia örömmel jegyezte meg, hogy Makk Károly rendezőt művészeti konzultánsként sikerült megnyerni a színpadi adaptáció elkészítéséhez.

Almási Éva és Hirtling István

Egy nem hétköznapi asszony száll be Budapest közepén egy taxiba. Csak annyi a kérése a sofőrhöz: addig szeretne utazni, amíg húszezer forintja engedi. A taxis furcsállja a kérést, de végül elindul. És az asszony csak mesél és mesél. Közben feltárja Budapest különböző helyszíneinek és saját életének titkait. Réczei Tamás Budapest, te édes! című darabjának főszereplője Almási Éva, a taxist Pál András játssza, Dicső Dániel rendezésében. A bemutató tervezett időpontja 2016 májusának közepe. (A sajtóeseményen a távollévő Pál Andrást Hirtling István pótolta a rövid színpadi jelenetben.)

A Rózsavölgyi Szalon alkotói csapata

Az előadásrészletekkel még izgalmasabbá tett sajtótájékoztató végén a Rózsavölgyi Szalon alkotói, mint egy nagy család, örömmel álltak össze egy közös fotó kedvéért. Akkor még nem tudták, hogy 2015. szeptember 6-án, Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon a Szalon a legszívhezszólóbb előadásért járó Arlecchino-díjat nyeri el Hindi Brooks romance.com című vígjátékáért. A darab Molnár Piroska és Jordán Tamás főszereplésével októberben öt alkalommal is látható Budapest új színházi fellegvárában.

Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.