Szabadtéri fesztiválok, játékok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új és már jól ismert fesztiválok, színházi, zenei programok sora vár minket Magyarországon 2021-ben, egész nyáron – végre, újra! Csemegézünk az augusztusi, sőt szeptemberi kínálatból!

Tokaj Fesztiválkatlan

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza a Tokaj Fesztiválkatlan, ahol több ezer néző láthatja a produkciókat: koncerteket, musicaleket, színházi előadásokat. A Játékszín egyik legsikeresebb darabja Jeanie Linders keserédes zenés vígjátéka, a Menopauza augusztus 1-jén érkezik ide, Tóth Enikő, Náray Erika, Falusi Mariann és Hernádi Judit főszereplésével. Rúzsa Magdi hat nappal később ad koncertet zenekarával, Geszti Péter csapata, az újra összeállt JAZZ+AZ augusztus 13-án lép fel, Dés László zeneszerző társaságában.

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza Tokajon várja nézőit (Fotó: Tokaj Fesztiválkatlan)

Befogad és kitaszít a Világ – e címmel Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estjét nézhetjük meg augusztus 25-én a Teátrumban. És egy őszi érdekesség: Varnus Xavér október 24-én látogat Tokajba, és ad orgonakoncertet a Kulturális és Konferencia Központban, a volt zsinagógában.

Bővebb infó itt!

Debreceni Ünnepi Játékok

Debreceni Ünnepi Játékok – még szokatlanul hangzik e szóösszetétel, mert a cívis város most rendezi meg először kulturális rendezvénysorozatát, a legváltozatosabb műfajokban. Augusztus 12–20. között lesz kamarakoncert és opera, népzene és dalest. Fellép többek között a Virtuózok Kamaraegyüttes, Bartók Bélának állít emléket Kékszakállú herceg vára szcenírozott operakoncertje, Boncsér Gergely önálló dalestjét hallgathatjuk. A 100 éve született Cziffra György előtt hangverseny tiszteleg, s vagy száz közreműködő lép fel a Hungarikum Gálakoncerten. A Csíksomlyói Passió augusztus 13-i és a Bánk Bán augusztus 17-i bemutatói Debrecen főterén is nagy érdeklődésre számíthatnak.

Az ünnepi játékokat megelőzi majd a Debreceni Bor- és Jazznapok programsorozata. A Békás-tó partjához sétálhatunk el 2021. augusztus 5–8. között, ahol négy színpadon több mint hatvan jazzformáció, csaknem háromszáz magyar muzsikus, valamint vagy félszáz pincészet borkínálata teszi hangulatossá a napokat.

A virágkarneváli felvonulás ezúttal még elmarad, de a virágdíszekbe öltözött kocsikat augusztus 20-án a nagyerdei körúton, majd 21-én és 22-én a Kossuth téren lehet megcsodálni.
A Karneváli hét teljes programja itt tekinthető meg!

Tisza-tavi Fesztivál

Aki természetközeli kulturális kikapcsolódást szeretne, jól fogja érezni magát a Tisza-tó mellett. Július 30-a és augusztus 1-je között a háromnapos hétvégi rendezvénysorozat a komolyzene mellett ígér biciklitúrát és raftingbemutatót is. A nyolcadik alkalommal megszervezett Tisza-tavi Fesztiválon a tó körül felállított színpadokon – sőt a tavon is – zajlanak majd a kulturális események. A Természet Operaházaként is ismert hétvége nyitónapján, Tiszafüreden Miklósa Erika 30 éves jubileumi gálaestjét láthatjuk-hallhatjuk. Rajta kívül még fellép többek között Pataki Bence, Wiedemann Bernadett, a Wox Mirabils Kórus, Horti Lilla, Bársony Bálint, a Magyar Rhapsody Projekttel.

Művészet a természetben (Fotó: Tisza-tavi Fesztivál)

Július 31-én, szombaton a már hagyományosnak számító biciklitúrán, amellett, hogy közelebbről is meg lehet ismerkedni a tó és környezete szépségével, strandolásra is lesz lehetőség, Kiskörén pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyarország első mesterséges raftingpályáját is bemutatja a túra résztvevőinek. Minden megállónál szórakozás növeli majd az aktív pihenés élményét. Abádszalókon például a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel, továbbá a Sárik Péter Trió, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Szőke Nikolett jazzénekes.
Vasárnap indul a III. Operun elnevezésű, 10 kilométeres futóverseny, amelyen Miklósa Erika is részt vesz. A fesztivál utolsó napján színpadra lép a Szent Efrém férfikar, St. Martin pedig különleges helyszínen, egy erőmű tetején, a Süllőfészek előtt fog muzsikálni, s a nézők csónakokból élvezhetik majd az előadást.

A részletes program itt olvasható!

Zempléni Fesztivál

Csaknem hetven program, így komolyzenei és jazzkoncertek, irodalmi, színházi és táncszínházi előadások, kiállítások várják az érkezőket a zempléni településekre augusztus 13–22. között a 30. Zempléni Fesztiválra, ahol kirándulások és gasztronómiai programok is lesznek. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett egy tucat más zempléni település szabadtéri helyszínei, műemlékei adnak otthont a neves magyar és külföldi szólisták, együttesek produkcióinak.

Az augusztus 13-i nyitó hangversenyen, a sárospataki Rákóczi-vár udvarán lép fel a Budafoki Dohnányi Zenekar, az est karmestere Hollerung Gábor, a fesztivál művészeti vezetője. Először érkezik Tokaj-Hegyaljára a Concerto Budapest, és újra fellép a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A záróhangversenyen hat trombitaművész és a fesztiválalapító, a Liszt Ferenc Kamarazenekar zárja a Trumpetissimo elnevezésű trombitagálával.

Kistelepülések szabadtéri helyszínein is lesznek koncertek (Fotó: Zempléni Fesztivál)

A fesztivál a Bartók-emlékév kapcsán két produkcióval tiszteleg a zeneszerző előtt. Augusztus 15-én Tokajban a Paulay Ede Színházban a 10 éves Feledi projekt mutatja be a Hat tánc című kompozícióját, 18-án Sárospatakon a Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében Bartók & Jazz címmel két Bartók-feldolgozás hallható a Káel Norbert Jazzical Trió és a Sárik Péter Trió előadásában.

A fesztiválon idén is találkozhatunk Lackfi János költővel. Az Art Wise kolozsvári művészcsoport tagjainak alkotásaival öt tárlaton ismerkedhetünk meg.  A fesztiválozók több kiránduláson is részt vehetnek: Bekecsre, Hercegkútra, Komlóskára, Taktaharkányba, Tarcalra, kisvasúttal Kőkapura és Pálházára.

A fesztivál weboldalán itt tájékozódhatunk a programáradatról!

Alba Regia Feszt

Jazz minden mennyiségben! Augusztus 9–11. között, hétfőtől szerdáig találkoznak Székesfehérváron a jazz legjobb magyar képviselői és a műfaj hazai kedvelői. Alba Regia Feszt névre hallgat manapság az 1967-ben életre hívott fesztivál. A Bartók Béla téren felállított szabadtéri színpadon fellép többek között a Fehérvár Big Band, a Vörös Janka New X-Series, Borbély Mihály együttesével Mörk, Ferenczy György. A záró napon hallhatjuk a Budapest Ragtime Bandet, Pátkai Rozinát, valamint ide is eljön Bársony Bálint a Magyar Rhapsody Projekttel. A fesztivál fellépési lehetőséget fiatal tehetségek bemutatkozására is.

Íme az Alba Regia Feszt programja!

Gyulai Várszínház

Már 58. évada zajlik 2021. június végétől egészen augusztus 19-ig e színházi eseménysorozatnak. A több mint hatszáz éves, síkvidéki, gótikus téglavár udvara mellett további helyszínek a tószínpad, a felújított kamaraszínház, valamint a város utcáin és terein is lehet találkozni programokkal. A félszáz idei előadás között öt új bemutató, köztük három ősbemutató is szerepel. A Mi volnék nélküled? – Jászai Mari emlékezete című előadás a szervezők saját produkciója. Emellett közösen állítják színre Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csaba: Hamlear című darabját a Bartók Kamaraszínházzal, Vecsei H. Miklós–Kovács Áron: Bartók és Kodály, című művét a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal, Szabó Magda: Az ajtó című regényének színpadi feldolgozását, a Nemzeti Színházzal.

Idén már negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2–8. között az Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című színházi fesztivált: minden nap más-más színház előadása lesz látható, olykor egy nap kettő is. A kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal a szervezők közös produkciója Goldoni: Két úr szolgája című darabjának tószínpadi előadása. Augusztus 10-én tartják meg a X. Irodalmi Humorfesztivált.

A részletes program itt és itt!

Szegedi Szabadtéri Játékok

Ezúttal sincs híján a látványos produkcióknak Szeged. A Dóm téren a felújított Apáca Show musical formában július utolsó két napján és augusztus elsején kerül színre Szente Vajk rendezésében, Janza Kata, Feke Pál, Sári Éva, Alföldi Róbert, Auksz Éva, Csonka András játékával.  Augusztus 19-én és 20-án a Nők az idegösszeomlás szélén című darab mutatkozik be Szegeden. Pedro Almodóvar 1988-as filmje alapján készült a zenés mű, Tasnádi Péter rendezésében. A főbb szerepeket Sári Éva, Fésűs Nelly, Buch Tibor alakítják.

Apáca Show, West Side Story: ismét látványos musicalek helyszíne a Dóm tér (Fotó: Wikipédia)

A West Side Story, Leonard Bernstein klasszikus musicalje zárja az évadot augusztus 20-án, valamint előtte és utána, összesen hat előadással. Alföldi Róbert rendezőként álmodta a darabot a hatalmas színpadra. A főszerepekben többek között Stohl András, Medveczky Balázs, Ágoston Kati, Kocsis Dénes, Bezerédi Zoltán látható.

Moliére: Scapin furfangjai című műve Parti Nagy Lajos átiratában augusztus 8-án és 9-én az Újszegedi Szabadtéri Színpadra érkezik. A vígjáték rendezője Herczeg T. Tamás, a vidámságot Koltai Róbert, Cserna Antal, Sorbán Csaba, Poroszlai Kristóf tudják majd fokozni.

A Szegedi Szabadtéri Játékok programjai!

A Margitszigettől az Ördögkatlanig

Javában zajlanak a Margitszigeti Szabadtéri Színpad programjai, a Városmajori Nyári Fesztivál eseményei színházzal, felnőtt- és gyerekkoncerttel, kertmozival. (A programfüzet itt tölthető le!) A 30.Művészetek Völgye július 23-tól augusztus 1-ig tart a Balaton-felvidéken. A könnyen megközelíthető szomszédos községekben összművészeti a fesztivál. (A programfüzetet itt találjuk!) A 14.Ördögkatlan Fesztivál  színházi előadásai, irodalmi estjei, koncertjei, kiállításai között idén augusztus 3-tól 7-ig válogathatunk a Dél-Dunántúl hét helyszínén: falvakban, pincészetekben, és a Szársomlyói Szoborparkban. Pécsett a Kodály Aperitif Fesztiválon augusztus 18-a és 20-a között élvezhetünk koncerteket a Kodály Központ előtti téren, tetőteraszán, a zongora-billentyűket idéző főlépcsősoron és a környező ligetben, a Pannon Filharmonikusok és a ZSÖK (Zsolnay Örökségkezelő Nkft.) szervezésében. Szeptember utolsó és október első napjaiban a Zsolnay Fényfesztivál zárja a meghosszabbított pécsi nyarat.




Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.