Tosca a kőfejtőben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyedülálló helyszínen adják elő 2015 nyarán Puccini Tosca című operáját: Burgenlandban, a Szentmargitbányai Kőfejtőben.


2015. július 8-ától augusztus 15-éig Európa legnagyobb természetes színpadán elevenedik meg Giacomo Puccini 1900-ben bemutatott krimi-operája, a Tosca. A tizennyolc este során egyszerre négyezer-hétszáz(!) operabarát élvezheti a muzsika mellett a Szentmargitbányai Kőfejtő természetes és mesterséges építészetét, mely különleges módon növeli meg a zene és a látvány érzelmi hatásait. A hasadozott sziklás tájban a kiemelkedő hatalmas kövek, a különleges klíma, a remek akusztika varázslatos hangulatot árasztva fokozza az előadás élményét.

A Fertő-tó közelében lévő régió 2001 óta az UNESCO Világörökség része. A kőfejtő egyben bepillantást is enged a Föld történetébe, hiszen ezt a területet húsz-harmincmillió évvel ezelőtt tenger borította, így meszes homokköve ősleletekben gazdag tengeri üledéket tartalmaz. Innen származó köveket használtak például a bécsi Szent István-székesegyház (Stephansdom) és a Ringstraße házainak építéséhez is. Jellegzetessége, hogy ez a kő a nap fényében különböző színekben pompázik. Ha kellően korán érkezünk az előadásra, a naplemente fenséges látványában is gyönyörködhetünk. (A 21 órakor kezdődő előadások előtt már két órával megnyitják a kapukat – a szerk.)

A kőfejtő egyszerre négyezer-hétszáz néző befogadására képes

Az előadásokat változó szereposztásban játsszák: Tosca szerepében látható lesz Alexia Voulgaridou, Katrin Adel és Oksana Kramareva, Cavaradossit Andrea Caré, Yusif Eyzvazov és Marcel Puente alakítja, Scarpiát Marco Vratogna, Jevgenyij Nyikityin és Davide Damiani énekli felváltva, míg Angelottit Alessandro Spina és Alexander Krasnov formálják meg.

Robert Dornhelm rendezőnek nem ismeretlen a kőfejtő helyszíne, hisz ez már a harmadik operarendezése lesz Szentmargitbányán. 2013-ban a Bohéméletet, egy évvel később az Aidát állította itt színre, így több mint kétszázezer nézővel büszkélkedhet. „Szeretném, ha a közönség tagjai a kőfejtőbe való belépésüktől kezdve a történet részesévé válnának, érzelmileg azonosulnának a szereplőkkel, és miközben a helyükre sétálnak, úgy érezzék, mintha Róma angyalai mellett haladnának el” – fogalmazza a direktor. „Rendezésembe szeretném Puccininek a darabbal kapcsolatos elképzeléseit a lehető leghatásosabban átültetni, melyben nagy segítségemre lesznek a modern színpadtechnika vívmányai. Egyes jeleneteket elképzelésem szerint mozgóképes bejátszások is színesítenek majd” – csigázza az érdeklődést a 67 éves, temesvári születésű, osztrák állampolgárságú Robert Dornhelm, aki szüleivel 14 éves korában emigrált Bécsbe, s eredetileg filmrendező.

Robert Dornhelm rendező és Amra Bergman díszlettervező a díszlet makettje előtt

A Tosca angyaldíszlete egy óriási, 340 négyzetméter felületű LED-kivetítőt rejt magában, melyre a digitális technika eszközeivel vetítik a díszleteket. Ezzel a direktor filmes elemeket alkalmaz, nem hazudtolva meg korábbi mesterségét. Amra Bergman díszlettervező egy 25,7 méter magas angyalt tervezett, mely 1600 négyzetméter nagyságú szárnyával öleli körbe a színpadot. A kinyíló szárnyak között lesz látható a kivetített színpadkép. Bergman él a kőfejtő természetes adottságai által nyújtott lehetőségekkel, miközben megihlették Róma monumentális épületei is.

Maren Hofmeister, a Szentmargitbányai Opera új intendánsa a 2015 májusi bécsi sajtótájékoztatón örömmel számolt be arról, hogy a premieren a kőfejtő közönsége első alkalommal élvezheti a Prágai Állami Operaház zenekarának játékát és a Bécsi Filharmónia Kórus énekét, s úgy véli, e mostani produkcióval a szentmargitbányai előadássorozat vetekszik majd a híres bregenzi és veronai operafesztiválok népszerűségével. A zenei vezető szerepét Michael Güttler fiatal karmester tölti be.

Az impozáns díszlet látványterve

A Szentmargitbányai Kőfejtő előadásai természetesen szabadtériek, de az előadásokat – kevés kivételtől eltekintve – rossz idő esetén is megtartják. Érdemes figyelni az adott napi időjárásjelentést, mert szükség esetén a nézőknek nem árt meleg ruhát, vízálló dzsekit viselni. (Ha az előadást a szervező mondja le, mielőtt a játékidő a hatvanadik percet meghaladja, a jegyek az elővételi pénztárakban válthatók vissza.)

Autóval érkezőknek a GPS-készülékbe a 7062 St. Margarethen Römersteinbruch 1. Ausztria címet kell betáplálniuk (a koordináták: N 47.802029/ E 16.636369). Bécsből 18 órakor indul autóbuszjárat a kőfejtőbe (Vienna International Busterminal, U3 Erdberg). A Fertő-tavon hajójárat is közlekedik csoportoknak – előzetes megbeszélés szerint – Illmitz kikötőjéből Rust kikötőjéig, onnan busszal lehet eljutni a kőfejtőig és vissza.

A különleges kulturális élmények kedvelőinek egyedi élményt kínál a kőfejtőbeli nyári Tosca-előadás.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.