Ünnepi könyvajánlat – I.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden eddiginél több időnk marad olvasni e sajátos, a 2020-as év legvégén. A könyvesboltok és webes könyváruházak gazdag kínálatból ajánlunk, a legváltozatosabb témakörökből és műfajokból.

Evan Osnos: Joe Biden – a normalitás embere

„Véletlenül váltam Biden-szakértővé” – mondja a szerző, a The New Yorker megbecsült munkatársa, aki kiküldött tudósítóként egy évtizedet újságíróskodott Kínában, és ekkor figyelt fel a külpolitika iránt fogékony washingtoni politikusra. Az évek során nemcsak megismerkedett a demokrata szenátorral, hanem négy interjút is készített vele, a legutóbbit 2020 júliusában. Hogy minél többet tudjon meg Joe Bidenről, az elmúlt időszakban több mint száz emberrel beszélgetett: politikai pályatársakkal – köztük kétszer Barack Obamával –, családtagokkal, korábbi stábtagokkal, de néhány politikai ellenfelével is. Ezek alapján rajzolódott ki benne a kép arról az emberről, aki 2020 novemberében a választásokon 80 millió ember támogatásával jóval több elektori szavazatot gyűjtött be, mint ellenfele, és aki 2021 januárjában az Egyesült Államok 46. elnökeként teszi le a hivatali esküt.

A tengerentúlon és Magyarországon szinte egy időben jelent meg e kötet, mely első kézből ad hiteles pályaképet az „Anti-Trump” névvel is illetett politikusról, aki „a megfelelő időben volt a megfelelő helyen”. Így beszélnek róla, aki Trump gyökeres ellentéte: békéltető, konszenzuskereső, az ország egyesítésére törekvő, s őszinte ember hírében áll. Ám nem az ismeretlenségből bukkant fel, hiszen már 1973-ban ő lett a legfiatalabb szenátorok egyike. Most pedig, 78 esztendősen, országa legidősebb megválasztott elnöke. „Úgy fest, mint egy nagypapa, aki most jött meg az edzőteremből” – jellemzik sokan. Ma már ki hinné, hogy az ifjú Joe dadogott, és emiatt igencsak gátlásos volt. Nagy akaraterejének és szorgalmának köszönhette, hogy a középiskola utolsó évére leküzdötte beszédhibáját, és vele gátlásosságát.

Képeinken az ismertetett könyvek borítói láthatók

A szerző nem szobrot állít az új elnöknek. Felidézi múltjából azokat az eseményeket is, amelyekre kevéssé lehet büszke. Például, hogy csak nehezen végezte el a Syracuse Egyetem Jogi Karát, ahol elég hanyag volt. Egy kurzust meg is kellett ismételnie, miután rajtakapták, hogy öt oldalt plagizált egy jogi iratból. A 85 fős évfolyamból csak a 76. helyen sikerült diplomáznia. Majd kirendelt védőügyvédként kezdett dolgozni Wilmington külvárosában. Családi tragédiái sem maradhattak ki a kötetből: 1972 decemberében felesége és három gyermeke épp karácsonyfát venni indultak, amikor autójukba belerohant egy kamion. Két fia szerencsésen túlélte a balesetet, de a felesége és a lánya életét vesztette. Biden bevallja, hogy akkoriban az öngyilkosság is megfordult fejében. De győzött életigenlése, így az éppen akkortájt elnyert szenátusi helyet is elfoglalta. Az esküt kórházban, a begipszelten fekvő Beau fia ágyánál tette le. Újabb házasságot négy évvel később kötött.

Részleteket ismerhetünk meg több mint három évtizedes szenátusi munkájából, és megtudjuk, miként fogadta kudarcát, amikor 1988 után 2008-ban, másodszor is sikertelenül indult az amerikai elnökválasztáson. Elkeseredésében először vissza is utasította Obama elnök felkérését az alelnöki posztra. Nyolc év alelnökség után vezetett Biden útja a Fehér Házig, pedig 2015 őszén, Beau fia tragikus halálakor kijelentette: nem fogja megpályázni az elnökséget. Döntését azonban idővel megváltoztatta. A könyvből az is kiderül, hogy kampánya milyen felvetésre épült, és mit mondott Joe Biden a szerzőnek Donald Trumpról. (Kossuth Kiadó)

Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai

„Könyvemet egy körülbelül 15 ügyvédből álló konzorcium kíséri és védi a szerző ügyvédje, a francia William Bourdon irányítása alatt.” Fontosnak tartja ezt megjegyezni vaskos kötetében az író, aki egyben szociológus és újságíró is hazájában, Franciaországban, továbbá a Zürichi Egyetem professzora. Név szerint is felsorolja ügyvédeit Olaszországtól az Egyesült Államokon át Mexikóig és Chiléig. Mindez érthető, hiszen már a mű alcíme is sokatmondó: Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás.

„Olyan vagyok, mint Szent Tamás: ahhoz, hogy higgyek, szükségem van a megbizonyosodásra” – gondolta a szerző, és négyévnyi kutatómunkája során Olaszország mellett több mint harminc országban járt. Másfélezer, döntő többségében személyes interjút készített: többek között 41 bíborossal – akiknek többsége tagja a Római Kúriának –, 52 püspökkel és főpappal, 45 apostoli nunciussal, nunciatúrai titkárral és nagykövettel, 11 svájci gárdistával, s kétszáznál több katolikus pappal és szeminaristával. „A papságon belüli homoszexualitás nagyon komoly kérdés, ami aggodalommal tölt el” – fogalmazott Ferenc pápa, akinek kijelentése csak bátoríthatta az oknyomozó újságíró alaposságával felvértezett szerzőt, aki több mint ezer forrást (jegyzetet, cikket, könyvet) is feldolgozott, melyek teljes listája akkora, hogy inkább online tette közzé.

A könyvben nyilvánosságra hozott kutatási eredményei alapján kemény szavakkal állítja: a katolikus egyház a legkisebb papi szemináriumoktól a Vatikánig felépülő rendszerét egyszerre jellemzi a homoszexuális kettős életvitel, a legradikálisabb homofóbia, s minél nyíltabban homofób a társadalom előtt egy papi méltóság, annál valószínűbb, hogy a magánéletében homoszexuális. A papi cölibátus, a szexuális visszaélések eltussolása, a klérus nőgyűlölete, XVI. Benedek pápa lemondása mögött mind-mind a nagy titok áll, ez pedig a Szodoma. Szándéka szerint az író nem az egyházat kívánja pellengérre állítani, hanem a bíborosi kollégiumban és a Vatikánban többséget alkotó homoszexuális csoport történeteit akarja őszintén elbeszélni. A Vatikán legféltettebb titka Ferenc pápa előtt eddig sem volt titok, ám számára nem is az oly elterjedt homofília a tűrhetetlen, hanem a képmutatás, a kétszínűség, a hamis szenteskedés, a kettős élet, a rendszerré vált hazugság. A homoszexualitás pedig, mint nagy titok, egyben hozzájárult ahhoz, hogy a szexuális visszaélések és bűncselekmények is rejtve maradjanak, a rendszer összezárjon, az egyházon belüli védelmező erő maradhasson.

A bevallottan homoszexuális szerző hangsúlyozza: az ő szemében az, hogy egy pap vagy egy bíboros homoszexuális, a legcsekélyebb okot sem szolgáltatja a szégyenkezésre. Sőt, kijelenti: „A homoszexuális papi létnek helyet kellene kapnia az elfogadott társadalmi státuszok között.” Mégis úgy véli, fel kell tárnia azt a rendszert, amely az elmúlt évtizedekben annyi bűnre adott lehetőséget, következmények nélkül.

„E sajátos sorvezető nélkül a Vatikán és a katolikus egyház jelenkori története homályos marad” – állítja Frédéric Martel, aki reméli, hogy a tisztánlátás – munkája révén is – hozzájárulhat a bűnösök leleplezéséhez, a megtisztuláshoz, valamint az egyház megreformálásához. (Park Könyvkiadó)

Arsène Wenger: Életem piros-fehérben

„Engem a játék és a játékosok érdekelnek, meg az ihletett pillanatok, melyeket a futball teremt azok számára, akik feltétel nélkül átadják magukat neki” – írja 2020-ban megjelent, és magyar nyelven máris olvasható önéletrajzi kötetében az Arsenal legendás, 72. évét taposó menedzsere. Volt ideje könyvet írni azóta, hogy 2018 tavaszán, több mint két évtizednyi edzői és menedzseri munkát követően, elhagyta imádott – és a világon oly sokak által szeretett – londoni futballklubját. Franciaként ő volt az angol bajokság harmadik külföldi edzője. Nevéhez bámulatos sikerek fűződnek: veretlenül megnyert Premier League (2003/2004-es szezon), emlékezetes FA-kupa-sikerek (nyolc döntőjéből hét siker).

Mesél családjáról, szülőhelyéről: kis falujáról és gyerekkora Elzászáról, mely erkölcsöt, kitartást tanított számára. Megemlékezik edző nélkül működő falusi csapatáról, melyben bátyjával játszott. Játékosként egyre feljebb lépett, és a Strasbourgnál már azt vette észre, hogy nemcsak játékos, hanem az ifiakadémia mindenese, gyúrótól az edzőig. Első profi vezetőedzői feladatát 33 évesen a Cannes-tól kapta, majd jött a Monaco, a japán Nagoya. Folyamatosan képezte magát, és gyűjtötte a tapasztalatokat. „Egy edzőnek empátiával kell közelítenie a játékosaihoz, de döntéseket hoznia csak hideg fejjel szabad” – tanulta meg. 1996-ban nem tudott ellenállni az Arsenal hívásának, és döntése megváltoztatta az életét. „Kezdetét vette huszonkét évnyi szenvedély és elhivatottság.” Megismert egy hagyománytisztelő klubot, hozzájuk zsigeri kötődéssel ragaszkodó szurkolókkal. Ő pedig új módszerekkel, új stílussal és hozzáállással próbált élklubot faragni egy középcsapatból. Hogy miként, erről is vall.

Idővel új edzőközponttal gyarapodott a klub, sőt kénytelen volt egy vadonatúj, nagy stadiont is építeni, hogy a 38 ezres Highburyt felválthassa a 60 ezer néző befogadására képes Emirates. Eközben fokozatosan megváltozott az angol labdarúgás. A televíziós jogdíjak jó része a klubokhoz került, a játékoskeretek többsége egyre több külföldi játékossal bővült, a nem angol edzők száma is megszaporodott, s az egysíkú angol erőfutball, a stílusos európai és a szép dél-amerikai foci keverékéből lassan kirajzolódott a mai Premier League. A világ egyik leggazdagabb, legnézettebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó labdarúgó-bajnoksága. Olyan jeles szakember-menedzserekkel és egyben különleges egyéniségekkel, mint amilyenné e közegben Wenger is vált. Ezért is érdekes olvasmány egy főszereplő önéletírása – mezei focidrukkereknek és szakembereknek egyaránt. (Partvonal Könyvkiadó)

Juan Pablo Escobar: Apám, a drogbáró

Sajátos köszönetnyilvánítás egy könyvszerzőtől az utolsó oldalon: „Édesapámnak, aki megmutatta nekem, hogy melyik úton nem szabad járni.”

Hogy ne zargassák folyton, ma Juan Sebastián Marroquín álnéven él a fia Juan Pablo Escobarnak, aki egykoron a Medellín-kartell feje volt, s akit halála után huszonhét évvel is a világtörténelem legismertebb és leghírhedtebb kolumbiai drogkereskedőjeként tartanak számon. Kisfia 1977-ben, Medellínben látta meg a napvilágot, aki igazán nem tehetett róla, milyen családba született, és miket kellett akaratán kívül átélnie ifjú éveitől napjainkig. Tizenöt éves volt, amikor apját egy amerikai–kolumbiai alakulat rejtekhelyén agyonlőtte. Ma építészként és ipari tervezőmérnökként dolgozik Argentínában, és apja megölését követően érett felnőtté kellett válnia, hogy úgy döntsön, írásban is megosztja emlékeit fiatalságáról, az őt körülvevő családi háttérről: szeretetről, megcsalásokról, árulásokról, barátokról és ellenségekről. No és az apja halálát követő évtizedekről, melyekben a rokonok jogos és jogtalan örökséget követeltek tőle és anyjától. Hazug ügyvéd, link bíró, majd elkeseredett ügyvédnő, idegőrlő per is szerepel a történetben, de a harc inkább a nagyapai örökségről szólt, mert a drogbáró nem sok mindent íratott saját nevére bődületes vagyonából, ráadásul azok jó részét is zárolták.

Érdekes megtudni az Escobar-gyermektől, hogyan is lépett a bűn útjára a „nagy” Escobar. Erről annak idején a különböző rejtekhelyeken mesélt az apa a fiának. Érettségi bizonyítványok hamisításával kezdődött, autólopásokkal, lopott sírkövek eladásával folytatódott. Közben rávette a helybéli gyerekeket, csenjék el számára szüleiktől a Reader’s Digest magazinokat, kedvenc olvasnivalóját. Valóságos gyűjteményt alakított ki belőlük, melyet kölcsönözni is kezdett, de ennél fontosabb volt, hogy szókincsét, érvelési tudományát e lapokból merítette. Aztán jött a cigaretta- és alkoholcsempészet, a konvojok védelme, s következtek az első gyilkosságok. Majd megismerkedett a bombaüzlettel, a kokainnal: termesztésével, csempészetével, terítésével. Többször került börtönbe, amit nehezen viselt. Egy alkalommal vesztegetéssel érte el ügyvédje, hogy jobb körülmények közé kerüljön.

Ismert és eddig ismeretlen történetek sejlenek fel a fiú visszaemlékezéseiben, aki arra is jól emlékszik, mikor és hogyan köszöntött be a jólét a család életében. Apja megvásárolta és felépítette a több millió(!) hektáros Napoles-birtokot, amit saját tervei alapján továbbfejlesztett reptéri leszállópályával, huszonhét mesterséges tóval, százezer gyümölcsfával, állatkerttel, Dél-Amerika legnagyobb motocross-pályájával, benzinkúttal. A birtok nemcsak lakóhelyül, de műveleti központként is szolgált. A drogkereskedelemből valósággal dőlt a készpénz, amit a rokonok képtelenek voltak elkölteni, bármennyire igyekeztek is, például Miami ékszerboltjaiban.

Szinte krimiként olvashatjuk a könyvet, egy apja nevében is bűnbánó gyermek tollából, aki nem tesz mást, csak visszaemlékezik, és saját kutatásának eredményeit foglalja össze, új árnyalatokkal gazdagítva Escobar eddig ismert életét. Egy olyan gátlástalan ember életét, aki 1982-ben még képviselő is lett mentelmi joggal, aki bérgyilkosaival még országa igazságügyminiszterét is megölette. Aki szülőföldje, majd országa rettegett urává, s az Egyesült Államok egyik legfőbb ellenségévé vált a nyolcvanas–kilencvenes években.

A fiú nem menti fel apját, nem menekül emléke elől. Még olyan tetteiért is bocsánatot kér, amelyeket születése előtt követett el. Mert ő gyerekeiből jó embert szeretne nevelni. Bár sokan úgy gondolják, apja örökségéből vígan elvan, valójában családjával ma a fizetéséből él. (Trubadur Kiadó)

Gerevich József: Teremtő vágyak – Művészek és múzsák

Minden festménynek története van. Többségük vagy könnyen, vagy nehezebben, de megfejthető, érdemes utánuk nyomozni. Így gondolja a művészettörténész családban felnőtt pszichiáter szerző is, aki hobbiként művészetpszichológiai könyveket ír. 2016-ban indította el Teremtő vágyak címmel sorozatát, melynek első kötete most újragondolva látott napvilágot. Az interneten Festői találkozások címmel fellelhető blogja, és a magazinokban, folyóiratokban, online megjelent írások visszajelzései ösztönözték arra, hogy az első kiadásban foglaltakhoz képest hangsúlyáthelyezésekkel, pontosításokkal fogalmazza újra véleményét, és tárja olvasói elé.

Gerevich József nem a képek stílusát, formai jegyeit, tárgyait, hanem a képek pszichológiai hátterét, jelentését, keletkezési körülményeit, az alkotó és a mű közötti szubjektív viszonyát vizsgálja. Picasso, Modigliani, Frida Kahlo, Manet, Munch, Gauguin, Dalí, Toulouse-Lautrec, Goya, Kokoschka, Schiele, Munch, valamint a művészek múzsáját, szenvedélyes viszonyát elemzi, típusok szerint. Szerelmi csalódás, tragikus végkifejletbe torkolló kapcsolat, függőséggel járó kapcsolat, lelki és fizikai erőszak, kegyetlenség, boldog párkapcsolat határozzák meg egy-egy alkotás hátterét, a festő viszonyát, szenvedélyét feleségéhez, szeretőjéhez, kedveséhez, partneréhez.

A szerző úgy véli, írásai a művészettől távol állókat is közelebb hozhatja a festészethez, kulcsot adhat a képek megértéséhez. (Noran Libro Kiadó)

Pataki Éva: Nagymama vesztegzár alatt

„Bármi történjék is, kórházba ne menjünk, ha úgy hozza a sors, fogjuk meg egymás kezét…” – tanácsolja az írónak barátnője. „A közeli szupermarket le volt fosztva, ilyen üres polcokat még a létező szocializmus legrosszabb napjaiban sem láttunk, csak Lengyelországban, a hadiállapot idején, így vettük, amit kaptunk…” – emlékezik a szerző, aki nem más, mint a Balázs Béla-díjas forgatókönyv- és színdarabíró, dokumentumfilm-rendező. Vadonatúj kötetében ott folytatja életének történetét, igaz meséit, ahol előző munkájában abbahagyta. A Nőből is megárt a nagymama, valamint az …és megint nagymama című sikerkönyveiben megismert családban azóta tovább cseperedtek az unokák, és mindegyik családtagra ugyanúgy hatottak a kisbetűs élet eseményei, mint mindenki másra.

És eljött 2020 tavasza, amikor a járvány miatt felbolydult a világ. Életbe léptek a kijárási korlátozások, a vásárlási idősávok, a védekezési szabályok. Humoros, ironikus, önironikus stílusban olvashatjuk, hogy más családok is hasonlóképpen élték meg ezt a különleges helyzetet, mint a miénk, másutt is ugyanazok a gondok vetődtek fel, mint nálunk. Hogy a nagyszülők nem ölelhették meg az unokákat, hogy a pesti unokák ugyanolyan távolba kerültek a nagymamától, mint a Brüsszelben élők. Maradt a Zoom és a képernyő. („Tudod, olyan ez, mintha már odafentről nézném a gyerekeket, amikor a monitoron bámulom őket…”) Legfeljebb Maci kutya nem vett tudomást arról, hogy a szőrén is megtapadhat a vírus, így rendre odabújt a gazdihoz megsimogattatni magát. Az eddigiektől eltérő módon kellett élni a nagymamának is, akit egy alkalommal nem kis büszkeség töltött el: olyan fiatalnak nézték, hogy ki akarták küldeni az üzletből, amikor az idősek számára fenntartott idősávban vásárolt.

A különlegessé változott hétköznapokról úgy értesülünk, mintha mi is családtagok lennénk. Az élményszerűen leírt sorokat olvasva egyszerre sírunk és nevetünk. Eközben pedig még mi sem tudjuk, mit hoz a folytatás. A könyv véget ér az első hullám lecsengésével. S míg Pataki Éva a könyv utolsó lapjain még azon mereng, mit hozhat a járvány második hulláma, a szerzővel együtt jelenleg mi is épp nyakig vagyunk benne új kihívásokkal, új megoldásokat keresve, a túlélés reményében. (Athenaeum)

---