Vizuális kalandozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sztárművész kiállítása és döbbenetes ukrajnai háborús felvételek is gazdagítják a félszáz tavaszi tárlatot a Budapest FotóFesztiválon.

A vizuális kultúra világfővárosává válik tavasszal Budapest, ahol a nagyvilág és a magyar fotográfia mutatja be különböző látásmódjait, témafelvetéseit, stílusait egy olyan művészeti ágban, mely egyre népszerűbb. A képek láttán sokat tanulhatnak azok az amatőrök is, akik az utóbbi években rászoktak a mobiltelefonos fényképezésre.

Hatodik alkalommal lehet izgalommal követni a Budapest FotóFesztivál egyre figyelemreméltóbb eseményeit. Máris az idei elsőt, 2022. március 26-ától: a Műcsarnok két termében láthatjuk Martin Parr brit fotográfus Strand az egész világ/Life’s a Beach című kiállítását. A hetvenéves alkotó munkái első alkalommal szerepelnek Magyarországon. Nagyszabású, a maga nemében szenzációs a tárlat – áradozott a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón a helyszínen Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója.

Budapest FotóFesztivál - Kína

Beidaihe, Qinhuangdao, China, 2010 (© Martin Parr/Magnum Photos)

A mester a fotószcéna sztárja, a kritikai, a művészi fotográfia jeles képviselője, aki annak idején az itt kiállított képeivel vált híressé. Évtizedek óta a Magnum Photos fotóügynökség keretein belül dolgozik, melynek 1947-ben Robert Capa volt az egyik alapítója. Egy esztendeje pedig már a szervezet elnökeként. Az európai kortárs színes fotográfia egyik legismertebb képviselőjeként tartják számon, aki több mint négy évtizede kutatja a mindennapi élet szokásait, jelenségeit, többek között a britek időjárással kapcsolatos felfogását, otthonteremtését, szórakozását, pihenését.

Martin Parr e most bemutatott képei népszerű tengeri fürdőhelyeken készültek. Érezhető, hogy otthonosan vegyült el a tömegben, és ragadott meg a hétköznapokból olyan pillanatokat, amelyek másnak talán fel sem tűnnének. A sajtótájékoztató után az újságírók elsőként nézhették meg a nagy hatású, humorral átitatott, sokatmondó felvételeket Tulipán Zsuzsanna, a kiállítás kurátorának értő vezetésével. Erős társadalomkritikai él jellemzi a dokumentarista fotográfus látásmódját, hangsúlyozta a kurátor. A tengerpart „egyfajta laboratórium az emberi viselkedésről” – vette észre Parr, aki különben otthonosan érzi magát e környezetben, hiszen amatőrfotós nagyapjával gyakran látogattak el Észak-Anglia tengerpartjaira. Ahová fiatal fotográfusként már egyedül tért vissza, hogy kamerájával bemutassa, miként nyaral az angol átlagember. Úgy vélte ugyanis, hogy a tengerpart egy olyan kivételes nyilvános tér, ahol az általános emberi viselkedés abszurd megnyilvánulásai és a helyi furcsaságok könnyedén olvadnak egybe.

Budapest FotóFesztivál - New Brighton

New Brighton, England, 1983–85 (© Martin Parr/Magnum Photos)

Ilyen, amikor a Liverpool melletti New Brighton tengerparti szakaszon egy anyuka gond nélkül napozik egy munkagép mellett (lásd e fenti fotót!). Tulipán Zsuzsanna beavatott Parr képkészítésének titkaiba: a fényképek gyakorta nagylátószöggel készültek, harsány a színhasználatuk, amit a művész a vaku használatával ért el, még hangsúlyosabbá téve témáját. A brit fotográfus fókuszát olykor a megszokottól eltérően helyezte az alakokra, így a fényképek még sajátosabb hangulatot árasztanak. A művész az idők során kimerészkedett az angol határokon túlra is, de a tengerpart továbbra is érdeklődése középpontjában maradt. Járt Spanyolországban, Belgiumban, Lettországban, a Krím-félszigeten, de Mexikóban, Brazíliában, Indiában, Indonéziában, Japánban is, ahol egy mű óceánpartot is felkeresett.

A kiállítás a British Council támogatásával jött létre és 2022. március 26-ától június 26-áig tekinthető meg.

Budapest FotóFesztivál - Kettőstudat 3. / Dual Consciousness 3.

Eifert János – Kettőstudat 3., 2019/Vízivárosi galéria

A fesztivál programjai Budapest galériáiban, nemzetközi kultúrintézeteiben és múzeumaiban, sőt szabadtéren is zajlanak. EXPERIMENT – Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben címmel minden évben láthatjuk a kortárs magyar kiállítást, melynek témája ezúttal a kísérleti fotográfia. Az eseményt a fesztivál második legjelentősebb tárlatának nevezte a tájékoztatón Mucsy Szilvia, a Budapest FotóFesztivál igazgatója. „Az experimentális fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva” – olvasható a fesztivál katalógusában. Mindig is népszerűek voltak a már előhívott képekkel vagy a fotónegatívok módosítására tett kísérletek. Ez a hagyomány ma is él. Ennek bizonysága a Budapest FotóFesztivál és a Robert Capa Fotográfiai Központ együttműködésében megvalósuló tárlat is, mely 2022. május 6-ától egy hónapig tart nyitva a Kiscelli Múzeumban.

A Budapest Vízió című streetphoto-, szabadtéri tárlat érdekessége, hogy nyílt pályázati felhívás során formálódott. A fesztivál és a Budapest Brand közös felhívására beérkezett pályaművekből a Városháza Parkban óriásplakát-méretű képeken tárul elénk a főváros izgalmas és őszinte arca, a mindennapi élet néhány pillanata április 8-ától, közösen a Budapesti Tavaszi Fesztivállal.

Eifert János fotográfus a Mester és tanítványai-sorozat újabb állomásaként ezúttal a Vízivárosi Galériában mutatja be áprilisban saját és tanítványai műveit, ezúttal a tánc áll a középpontban.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 40. jubileumát ünneplő Magyar Sajtófotó Pályázat képeiből válogattak számunkra. A Mai Manó Házban Nicholas Nixon érdekes dokumentarista munkáját tárják elénk: hosszú éveken át minden esztendőben lefotózta feleségét és három húgát. A változások önmagukért beszélnek.

Stalter György Láttam már diktatúrát címmel azokat a képriportjait jeleníti meg, amelyek a nyolcvanas években terjedelmi okok miatt nem jelentek meg a Magyar Ifjúságban és a Képes 7-ben, ahol dolgozott. Ekkoriban több környékbeli szocialista országot keresett fel, ahol a politikai helyzet és az élet keményebb volt, mint Magyarországon.

Fresh Meat címmel Erzsébetvárossal együttműködésben hirdetett pályázatot a FotóFesztivál a 35 év alatti fotográfusok számára. A díjazott műveket a K6 Galériában ismerhetjük meg, mi foglalkoztatja a mai fiatalokat (Király utca 29., április 1-jétől 21-éig).

Budapest FotóFesztivál - Spanyolország

Luis Ramos: Magány/Camões Intézet

Hogy merre tart a nemzetközi fotóművészet, arról a nemzetközi kultúrintézetekben szerezhetünk benyomást a következő hónapokban. A Japán Alapítvány erzsébetvárosi tárlata a japán társadalom elmagányosodásáról szól. A pandémia hatására készült a portugál kiállítás, a Camões Intézet részvételével, a Turbina Kulturális Központban. Az Osztrák Intézet a kortárs ételfotókat hozza el, a Szlovák Intézet a modern Szlovákia kertvárosi lakónegyedeit villantja fel, a Cseh Centrum kiállítása pedig a ’80-as évek aerobic-mozgalmát tárja elénk.

A Cervantes Intézet képeivel a kortárs spanyol fotográfiát mutatja be, az Olasz Kultúrintézetben Claudia Gori fotográfusnő A Tiberiszen túl című kiállítása látható.

Budapest FotóFesztivál - Timothy Fadek, Ukrajna

Ukrán katona egy kisbabát visz át egy lerombolt hídon Kijev külvárosában, 2022. március 3-án (Fotó: Timothy Fadek/Redux, a CNN számára)

Mucsy Szilvia igazgató a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szinte az utolsó pillanatban, egy héttel a fesztiválnyitány előtt jelentkezett az Ukrán Nagykövetség is, mely felajánlotta, hogy a jelenleg is zajló ukrán–orosz háború idején készült felvételekből hoz el néhányat a budapestieknek. Április 22-étől látható lesz többek között Timothy Fadek döbbenetes fényképe is (lásd a fenti fotót!).

A Budapest FotóFesztivál 2022-ben kibújhatott a Covid árnyékából és ismét személyesen átélhető vizuális kalandozással várja a látogatókat.

Weboldal: www.budapestfotofestival.hu

Facebook: Facebook.com/BudapestPhotoFestival.

Instagram: Instagram.com/budapestphotofestival.


Kapcsolódó cikkek