Elhalasztják a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.

Gulyás Gergely közölte: noha a kormány szerint az elfogadott jogszabály megfelel az európai sztenderdeknek és a jogállamiság követelményeinek, a közigazgatási bíráskodás bevezetése olyan nemzetközi vita kereszttüzében áll, amely – a kabinet szerint alaptalanul – megkérdőjelezi a bírói függetlenséget.

Amíg megnyugtatóan nem zárhatók le ezek a viták, javasolják a rendszer bevezetésének elhalasztását, amelyről csütörtökön indítványt terjesztenek a Ház elé – tudatta. Hozzátette, hogy ennek megfelelően arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne jelöljön a Közigazgatási Felsőbíróság élére.

A kormány döntése az ország pozícióját javítja az EU-ban – jelentette ki egy újságírói felvetésre, hozzátéve: az országnak rendkívül kell figyelnie arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdésében aggályokat se lehessen felvetni.

Azt is mondta, hogy szerinte ennek a lépésnek nincs komoly hatása a Fidesz európai néppárti tagságára, de bizonyára nem hátrányos, ha a Fidesz úgy dönt, marad a pártcsaládban. Szerinte egyébként a liberális jogállam irányába tett lépésből vett vissza a kormány.

Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a közigazgatási bírósági rendszer „negligálása” volt-e a feltétele Trócsányi László majdani uniós biztosi kinevezésének.

Handó Tünde országos bírósági hivatali elnök jogszabály-módosítási javaslatait a tárcavezető szintén úgy kommentálta: nem nyúlna hozzá az igazságszolgáltatási szervezetrendszer szabályozásához.

Arra a kérdésre, hogy ki lehet az utódja az EP-választáson képviselővé választott Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Gulyás Gergely azt válaszolta: Orbán Viktor miniszterelnök a héten négyszemközt is tárgyalt Trócsányi Lászlóval, és abban állapodtak meg, hogy június 23-ával távozik a miniszteri posztról, az új tárcavezető személyéről pedig egyelőre nincs döntés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.